Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-308
526 Az országgyűlés képviselőházának SÓS, fizjessen felhiaiszonbérfc. Ez érthető, igazságos vqlnai. Erre kaptam azonban azt a választ a miniszter úrtól, hogy indokoltnak látszott azt a rendeletet kiadni, holott ezt én már akkor sem kifogásoltam. Azt is megértem, hogy egy nagyobb bérletnél, ahol az egyik részen volt víz, másutt pedig talán annál jobb termés volt, ott ez a probléma nem volt ennyire kirívó, mint a kisb érieknél. Az engedmények megállapítását a korábbi rendelet ahhoz kötötte, hogy aiz adóhivatalok milyen fokban állapították m!e|g a kárt. Erre vonatkozólag is meg kívánok valamit jegyezni. A pénzügyminisztérium az idén kiadott egy bizalmas rendeletet, amely szerint csak azoknak a földeiknek a kárát lehet százszázalékos kár gyanánt megállapítani, amelyeiket megmunkáltak, bevetettek és mégsem termett semmit. Ahol azonban a földet egyszerűen elöntötte a víz és ezért necm termett semmit, ott osak féükárt szabad felvenni. Ha tehát a bíróság a jövőben erre a multévi rendeletre támaszkodva a fenti elvet venné alapul, akkor 75%-os bért kellene fizetniöfe azoknak, akiknek semmijük sem termett. Rá kívántam mutatni ezekre az anomáliákra, mert ennek a rendeletnek a kiadása már nagyon sürgős. A bérlők és bérbeadók nagy része hajlandó volna' bírósági eljárás nélkül is megegyezni, ha volna valami rendelkezés, amely erre alapot adna, vagy legalább az irányelveket megadná hozzá. A minisztérium azonban mindezideig semmiféle ilyen rendeletet nem, adott ki. Ezért kérdem a miniszter urat, hajlandó-e kiadni az ezt a kérdést rendező rendelkezést, mégpedig figyelembe véve azokat a szempontokat is-, 'amelyeket részint most, részint korábbi interpellációmban előadtam. Teszem ezt abban a reményben, hogy ha maga a miniszter úr talán nem is, de az ügy referense, "talán mégis el fogja olvasni jelen interpellációm szövegét és a most elmondottakat s eziek alapján nem olyan választ fogok, kapni, amely a kérdésnek éppen homlokegyenest ellenkező értelmet tulajdonít, mint ahogyan az a legutóbbi interpellációm esetében történt. Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja a miniszterelnök úrnak és a fÖldmívelésügyi •miniszter úrnak. Következik Oláh György képviselő úr interpellációja a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz a Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezetének feloszlatása tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. , Porubszky Géza jegyző (olvassa}: »1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról hjogy a Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete ; mely közadókhoz, hasonlóan hiajt be és kezel évente 1 millió pengőnél nagyobb összeget, miként gazdálkodik hatalmas bevételeivel, hogyan részesíti előnyben és hogyan bujtatja a zsidó és tanusítványos zeneszerzőket és zeneműkiadókat 1 ? 2. Hajlandó-e a miniszter úr, mint a magyar kultúra^ legfőbb őre, az öisszkormány illetékes tagjainál lépéseket tenni a botrányosan működő Szövetkezet azonnali felosztásária és helyette a zeneszerzők és zenekiadók (kamaráját, mint komoly érdekvédelmi szervet, létesíteni? Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Oláh György: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! ülése 1Ù4È november 18-án, szerdán. a szélsőbaloldalon. — Paczolay György: Hol a miniszter úr?) Azt hiszem," ennek a Háznak egyik oldalán sem követelték annyiszor a kamarai, a hivatásrendi szerveszkedést, mint épben eczekben a padsorokban. Egyik legfontosabb társadalmi szervezési programmunk a társadalomnak, az állami konstrukciónak hivatásrendi felépítése. A nagy szervezetek korát éljük és egyetlen egy foglalkozási ág, egyetlen egy hivatás sem tud tagjai számára magasabb megbecsülést szerezni, nem tudja őket képezni, ha nem létesít számukra egy külön keretet, külön tömörülést, amely érdekeiket megvédje és számúkra aiz anyagi és erkölcsi előnyöket kiharcolja. Nekünk mindig olyan államideál lebegett sízemünk előtt, amelyben az egyes foglalkozási ágak autonóm módon maguk építik ki saját hivatásrendi szervezetüket, — áll ez különösen a szabad hivatásokra — az állam azután osak felülről fogja össze egy keretbe ezeket a szabad szervezeteket. Ne értsen tehát félre, a t. Ház, ha most itt egy olyan érdekvédelmi szervezetről akarom lerántani a leplet és kérek ellene sürgős miniszteri vizsgálatot, amelyet maguk az érdekeltek hívtak életre, még pedig jóval azok előtt az idők előtt, amikor a hivatásrendi szerveszkedés koreszmévé kezdett válni Azt hiszem, néhány adattal egy-kettőre meg fogom győzni a t. Házat arról, hogy itt tulajdonképpen egy ideális érdekvédelmi szervezet karrikaturájáról van sízó. (Palló Imre: Rendes zsidó társaság ez! Nagyon rendes!) * Ismeretes t. Ház, hogy a századfordulón a magyar dalnak olyan kiváló művészei, mint Dankó Pista» a nyomorúságban valósággal éhenhaltak, miközben egy ország vette ajkára melódiákat Ugyanakkor, amikor keresztény magyar szerzők ilyen nyomorúságiba jutottak, ugyanakkor, amikor Kacsóh Pongrácok filléreket kaptak olyan dalokért, amelyeket évtizedeken át énekeltek és muzsikáltak az országban, (Palló Imre: És. fognak is!) felbukkantak a magyar dalszerzők mellett különböző zsidó zeneszerzők, akik a közönség ízlésébefc alkalmazkodva vagy a magyar dalra vetették rá magukat, vagy pedig külföldi, főleg párisi hatások alatt meigiteremtetiték a pesti kabarézenét, a sanzont, későbbi a dzses&zenét. (Palló Imre: Ezek a kontár muzsikusok!) Amit az élhetetlen magyarság akkor elmulasztott az élelmes zsidóság, a; zsidó üzleti ügyesség azonnal pótolni próbált és, ezeknek r a különböző zsidó zeneszerzőknek felbukkanásával majdnem egy időben, 1905 körül merült, fel a gondolata egy új szerv létrehozásának, amely meg is: alakult és teljes neve ez lett: a Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete. (Palló Imre: Osak kimaradt, hogy üzleti vállalkozás!) T. Ház! A beregi zsidóról mondják, hogy ha milliomos lesz^ akkor sem alakítja át a waatócsbollt) frontját és nem fest új cégért. A szövetkezet is így csinálta. Megalakult mint egyszerű kis üzleti vállalkozás, mint, egy magáncég, bejelentette magát a bíróságnál és aznitáii, amikor már odáig jutott, hogy egymillió pengőnél többet vett be évente, amikor odáig jutott, hogy rendőri segédlettel, közadók módjára szedte be a jogdíjakat kor csanaktól, vendéglőktől, zenés szórakozóhelyektől, moziktóL Színházaktól, még akkor is megmaradt, ha támadták, magáncégnek, üzleti vállalkozásnak. Állam volt az államban, hiszen ha bementftak