Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-308

Az országgyűlés képviselőházának 308. ülése 1942 november Í8-án, szerdán. *7á abból az elvből kifolyólag, hagy míg a mammut-szövetkezet az államtól rendszerint csak kap, addig a független kisegziszteneia adófilléreivel az államnak ad. (Ügy van!

t Úgy van! a baloldalon.) Ha tehát a közösségi és szociális eszmét nézzük, ezt a két nagy elvet kell egymással kiegyenlíteni és megfelelő, új, a keresztény magyar gazdasági erők érdekeit szolgáló kodifikációval eliminálni és rendezni. (Helyeslés a Ház minden oldalán.) Igen t. Ház! Foglalkoznom kell az ügyvédség ikérdésevel is. Tudom, hogy a miniszter úir előírt ebben a kérdésben nyitott kapukat döngetek, mégis meg kell tennem igénytelen észrevételeimet* mert úgy érzem, hogy a magyar ügyvédség kérdése idevaló és a&t nyílt sisakkal és őszintén kell megtárgyalnunk. Ha jól emlékszem, az egész országban 7200 gyakorióügyvédí van, ezek 42%-a tairtozik a nem* keresztény felekezetűek közé (JMegkó Zoltán: Mondjuk röviden» hogy zsidók! — Derültség.) Budapesten 3200 gyakorló ügyvéd van, akiknek pontosan a fele zsidó. (lUeskó Zoltán: Na látjaIJ Azt hiszem, nem kell külön felhívnom a miniszter úr figyelmét arra, hogy egyrészt a háború, másrészt a háborúval kapcsolatos nehéz gazdasági és az ügyvédségre is kihatással bíró kereskedelmi viszonyok a keresztény magyar ügyvédség helyzetét igen súlyosan befolyásolták. Tisztelettel bátorkodom felhívni az igazságügyi kormányzat figyelmét arra, hogy ezt) a kérdést az 1941. évi XV. tc.-ben lefektetett elveknek megfelelően méltóztassék mielőbb megfelelő törvényjavaslat formájában a törvényhozás elé hozni mert nem indifferens, hogy a magyar társadalom legműveltebb és nagy tömegekkel rendelkező elit rétegét, az ügyvédséget milyen mértékben elégítik ki a megváltozott szellemnek megfelelően. Ebben a kérdésben ismerem a miniszter úr felfogását és hiszem, hogy ez a kérdés szintén mielőbb megoldást nyer. T. Ház! A harmadik kérdés amellyel szűkre szabott időm keretében bátorkodom foglalkozni, a munkatörvény szükségességének a kérdése. Nagyon jól tudjuk, hogy megváltozott gazdasági és termelési viszonyok között élünk), tudjuk nagyon jól, hogy a magyar kormányzatot is áthatja a szociális igazságosság elve gyakorlati életbe való átültetésének vágya, tudjuk, hogy a szociális és közösségi gondolat az a két eazme, amely egész közéletünket és kormányzati politikánkat irányítja, ebben a tekintetben mégis alapvető kérdések rendezésének hiányát állapíthatjuk meg. Ezek: a munkapiac és a termelési front rendezésének kérdése. Tudom, hogy ez a kérdés nem szorosan igazságügypolitikai^ kérdés, összefügg a kormány álta.lános politikájával, mivel azonban kodifikáeiós probléma is, méltóztassék megengedni, hogy pár szóval alludáljak erre a kérdésre. Arról van szó, hogy azt a pártot, amelyhez magam is tartozom, áthatja a szociális igazság és a közösségi eszme és áthatja az ezekből

r az eszmékből folyó összes közkötelesség érzése. Ez azt jelenti, hogy igenis a széles néprétegek társadalmi színvonalán segítenünk kell munkaalkalmak és egyéb erre alkalmas eszközök útján. Az azonban nem lehet, hogy az egyik OÍ dalon a szociális igények zsilipéit megnyitjuk anélkül, hogy ne tennők a szociális kötelességeket a mérleg másik oldalára. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Az nem lehet, hogy az egyik oldalon csak több munkabért ígérünk, de a másik oldalon nem követelünk nagyobb munkateljesítményt. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés és taps a jobboldalon.) Az nem lehet, hogy az egyik oldalon csak a szociális igények általános felfokozása legyen a serpenyőben, a másik oldalon pedig a munkamorál megbomlása, a munkaidő csökkenése és a végén a munkaeredmény csökkenése is. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés és taps a jobbfelől.) Ha mi részt akarunk venni teljes nemzeti erőnkkel abban a nagy küzdelemben, amely az új Európáért folyik, ha teljes szellemi, erkölcsi és fizikai erőinket latba akarjuk vetni, akikor ezeket az alapvető kérdéseket organikusan kell rendeznünk. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ha nézzük a semmiből, a poraiból feltámadott Német Birodalom és Olaszország idevonatkozó problémáit, akikor látjuk, hogy ott ezen a ponton kezdték a rendezést; a munkásnak és a munkaadónak egymáshoz való viszonyát szabályozták, mégpedig súlyos szankciókkal. Aki megkötött szerződést jogos ok nélkül megszeg, az a közösségi eszme ellen vét; aki szerződést vállal és azt felbontja, az a szociális eszme ellen vét; aki munkaadójával kötött szerződését felbontja, annalk ez a cselekedete beleütközik az egyetemes nemzeti, népi, közösségi, keresztény gondolatba. Az ilyenek körében, ha szociális életszínvonaluk emelését kérik az egyik oldalon, akkor a másik oldalon a törvény nevelő és ha kell, lesújtó erejével kell rendet teremteni. (Élénk helyeslés és taps.) Ezen a vonalon volt egy halk kísérletezés. Az 1898:11 te. ugyanis felhatalmazta a földmi velésügyi minisztert, hogy a mezőgazdasági munkásság elhelyezéséről gondoskodjék. Ezek a szervek ma is fennállanak , és működnek. Legalsóbb fokon a községi és városi szervezetek, valamint a vármegyei gazdasági felügyelőségek, mint munkaközvetítő hivatalok legfelsőbb fokon pedig a M. Kir. Állami Gazdasági Munkaközvetítő Hivatal, mint csúcsszervezet. Ezek szép munkát végeznek, mert évenként 160—180 ezer mezőgazdasági munkást helyeznek el. A mezőgazdasági munkásság azonban csak egy kis szektora, csak egy kis területe az egész nagy problémának és ezért igen t. miniszter úr méltóztassék megengedne, hogy ezekre a nem lényegtelen kérdésekre igénytelen szavaimmal bátorkodjam figyelmét felhívni és egyben kérni ezeknek az eszméknek megfelelő istápolását. Másutt, a mai nehéz-válságos és változásokkal teli időben a legkiválóbb jogászok, a legkiválóbb kodifikátorok a törvények és a rendeletek alkonyáról vitatkoznak és milyen érdekes, hogy magyar területen erről szó sincs. Ez érdekes a felületes szemlélő számára, de az előtt, aki a magyar jogrendszert történeti képződményként fogja fel, teljesen indokolt. f Nálunk a törvények és rendeletek alkonyáról nincs szó sem a törvényhozásban, sem pedig a szakirodalomban, annál az egyszerű oknál fogva-, mert nálunk a törvény és a rendeleitl ma is az, ami lényegében: törvény és rendelet, a nemzet élő és arra hivatott szervének szükségszerű jogi parancsa és hogy ez így van, az nem kis érdeme a magyar bíráknak, a magyar, jogszolgáltató szervezeteknek és a magyar bírói és igazságügyi szervezetek felett felügyeletet gyakorló miniszternek is. Éppen ezért válságos és nehéz időkben a magyar fegyveres erő mellett a magyar jogrendszer és azok a szervek, amelyeken keresztül a magyar igazságszolgáltatás működik, & hadsereggé] egyenértékű államfenntartó té-