Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-307
430 Az országgyűlés képviselőházának 307. súrlódási felületek, amelyek az esetleges harmadik propagandája által kihasználhatók, (Meskó Zoltán: Ki az a harmadik'?!) — itt nemcsak egyet, hanem többet is tudnék mondani, 'ágén t. képviselőtársam, sajnos nagyon sokan vannak — .... (Meskó Zoltán: Sokan vannak a »harmadikán« 1 ?!) Elnök: Figyelmeztettem már a képviselő urakat, hogy a házszabályok szerint párbeszédek még nincsenek rendszeresítve. Méltóztassanak ezt tudomásul venni. (Meskó Zoltán: Osak pár szó!) A képviselő urat rendreutasítom. Tessék folytatni. Közi Horváth József:... hogy megszűnjön az ellentét és minden propagandára kihasználható lehetőség. Minél előbbre halad a háború, a magyarságnak annál inkább egységesnek kell lennie. Egységes legyen akkor, amikor majd a magyar diplomatáknak le kell ülniök a tárgyalóasztal mellé, ahhoz a tárgyalóasztalhoz, ahol mögöttük egy egységes magyar társadalom van és egy erős, jól felszerelt hadsereggel ki tudják kényszeríteni a magyar igazság elismerését. A tárca költségvetését a magam és pártom nevében elfogadom. (Éljenzés és taps jobbfelől, a középen és balfelő'1.) Elnök: Több vezérszónok nincs. Szólásra következik a többi szónokok közül? H aal a Róbert jegyző: Rátz Kálmán! Elnök: Rátz Kálmán képviselő urat illeti a szó.. Rátz Kálmán: T. Ház! Az előttem szólott t. képviselő úr beszédéből az idő rövidsége miatt csupán a munkáslakások kérdésévei kívánok foglalkozni, amely a bizottságokban is ismételten, felvetődött. Azt hiszem, e téren is régi bűnökkel állunk szemben, és tegyük hozzá, most már (megoldhatatlan problémával, mert hiszen, amikor nyersanyag volt, akkor pénz nem volt, most, amikor pénz lenne rá, nyersanyag nincs. Nem tudok jobbat annál, mint! hogy barakkokat, higiénikus, gyorsan készíthető cementbarakkokat kellene készíteni, de feltétlenül, hogy ezzel a lakásínségen segítsünk, különösen a munkásság szempontjaooi. (Egy hamg a szélsőbaloldalon: Nem lenne kir fűthető!) Vannak találmányok, amelyekkel lehet. Láttam külföldön, hogy napok alatt tud L tak barakkokat, építeni. Akármit, de kell csinálni. Én nem hiszem, hogy ez a kérdés azztei, hogy valami nincs, megoldható lenne, de azzal sem, hogy megint elrekvirálnánk ötszobás lakásokat azért, hogy oda három proletár családot betegyünk. Ilyet már láttunk ^egyszer, ez nem lenne kívánatos és épületes. Sőt! A háború problémái, különösen az ipari munkásság létszámának megdiuzzadása, nemkülönben az ipari munkásságnak a mezőgazdasági kérdésekkel való összefüggései és általában az egész haditermelés és a békegazdálkodásra való átmenet feladatai indokolttá teszik, hogy a munkáskérdéssel intenzíven foglalkozzunk, mert ez most már társadalmi problémáink eltőerébe tolult. Nézetem szerint ez éppen olyan közérdekű, mint a munkaerővel való gazdálkodás kérdése, amelyről majd leszek bátor bővebben szólani. Nagyon fontos a munkás jelenlegi létbizonytalanságának megszüntetése. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Szóbakerült a Házban a szakmunkások magas keresete. Az illető urak talán téves információk alapján indultak ki és nem vették tekintetbe, hogy a szakmunkások keresete rendkívül ingadozó, mert függ attól is, hogy a nyersanyag nem fogy-e ki, mert akkor a szakmunkást vagy át kell képezni, vagy beállhat segédmunkásnak. ülése 1942 november 17-én, kedden. Erre nézve fel tudok olvasni egy statisztikáit a szakmunkások egyik elitjéről, a közvágóhídi munkásokról. Az eknult időben, pár héttel ezelőtt egy munkás ott heti 30 pengőt keresett, most hogy valamennyire emelkedett a sertésfelhozatal, tehát ehhez képest emelkedett, mégpedig 50 pengőre a heti kereset. De ismét jöhet hét szűk 'esztendő, jobban mondva hét szűk hónap, és ez attól függ, milyen lesz a sertésfelhozatal. Ebből is kitűnik, hogy ebben a kategóriában milyen a helyzet, de beszélhetnék a többiről ta, ahol nyersanyag nem áll rendelkezésire. Itt külön köszönetet kell mondanom a miniszter úrnak azért, hogy az elesett munkásságnak a hóna alá nyúlt és a vágóhídi munkásságot megsegítette és télre olcsó áron vízhatlan cipőt es ruhát kaptak. Hiszen az a munka, amelyet ők végeznek, azért a kevés pénzért, igazán borzalmas, csak meg kellene nézni bármelyikünknek az ő munkájukat. Ezért én nem tudnám ezeknek a szakmunkásoknak a sorsát összehasonlítani például a rendőrlegénység sorsával, sőt egyáltalában nem is tartom kívánatosnak az ilyen összehasonlítást. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A rendőrlegénységnek mégis csak megvan a teljes ellátása, megvan a nyugdíja,, a munkásságnál pedig éppen a legfőbb, ami őt -megőrli, a jövőtől, az öregségtől való félelem, hiszen az eddigi öregségi biztosítás valóban nem nyújthat gondtalan napokat a munkásnak, hanem legfeljebb csak néhány falat kenyeret. Állítom, hogy a szó nemes értelmében verttt szocializmusnak egyik főrugó ja az embereknek a jövőtől való félelme, hogy mi lesz velük, ha megöregszenek és mindegyikük vágya, egy olyan ideális társadalmi berendezkedés, ahol az öreg ember nem kerül az utcára, hanem megbecsülésben, jólétben fog élni. Az eredeti témát tovább folytatva, rátérek á munkaerő megszervezésének a kérdésére. Ez a kérdés nálunk rendkívül elmaradott. Tudjuk jól, hogy egy országban találhaltó emberi, állati és gépi munkaerő, hiszen a természeti munkaenergiákat is végeredményben gépesítik. Sajnos, az emberi erővel való gazdálkodás nálunk eddig nagyon rosszul sikerült, még a mai napig sem hozták meg azt a bizonyos munkajogi törvényt, sem pedig az erre vezető út nincsen kiépítve. Itt kettőre célzok elsősorban éspedig a munkáskamara megoldására és a hatósági munkaközvetítésre. Ami a munkakamarát vagy a munkáskamarát illeti, ennek is már régen meg kellett volna lennie, — e pillanatban nines meg. Es mi a helyzet 1 ? Az, hogy a munkakamarához elsősorban szükség volna megbízható, pontos szakmai vertikális és horizontális statisztikára. Ez a statisztika nem áll rendelkezésre. Gondoltak rá, azt hiszem, hogy az Oti.-statisztikát vegyék igénybe, de ez elsősorban a területi eloszlást mutatja és a területen belül a szakmai eloszlást. Egy általános, nagy katasizterre volna szükség, amelyet- végeredményben a statisztikai hivatal meg tudna csinálni, ha megfelelő munkaerők állanának rendelkezésére és talán helyiség is, mert — mint hallottam — dideregnek a statisztikai hivatal megnövekedett! számú tisztviselői a fűtetlen szobákban. Ilyen kardinális akadályok vannak tehát és így a munkáskamara közeli megvalósításában nem tudunk bízni. De nézetem szerint a munkaközvetítés el is választható a munka-
