Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-307

Az országgyűlés képviselőházának 307. mindig- törekszem arra, — keresztény magyar ! szociálpolitikus nem is tehet mást — hogy a lehetőségek az adottságok határain belül maradjanak. Azért, csak két problémát hozok fel, a munkavállalók ezreinek kélt problémáját. Az egyik a családi bérpótlék felemelése. T. Ház! Nagyon nagy lépése volt a magyar szociálpolitikának, hogy bevezette a családi bérpótlék rendszerét, lülvileg már elértünk oda, ahol kezdődik a keresztény szociálpolitika, azonban mindenkinek, aki csak egy kicsit gondolkodik, aki kicsit is isimeri a gyakorlat életet, fölösleges magyarázni, hogy egy gyermekeit havi 5 pengőből eltartani nem. lehet. (Ügy van! balfelöl.) Azt hiszem, a magyar ipar megbírná azt, hogy ezt a havi 5 pengőt felemeljük — természetesen nem 10 százalékkal, hanem olyan^ mértékben, hogy legalább valamiképpen hozzájáruljon a munkavállaló gyermekeinek felneveléséhez. Tudvalevő dolog az, hogy éppen az ipari munkavállalók körében még van gyermek. Örüljünk tehát annak, hogy adhatunk anyagiakat olyan családoknak, ahol még van kinek a részére adni ezeket a pengőket, (Ügy . vanji Úgy van! a balközépen.) mert később, amikor már ennél a rétegnél is elhai almasodik az egyke, esetleg sokkal nagyobb pénzeket leszünk kényte ének az egyke elleni küzdelemre fordítani és sokkal kisebb eredménnyel, mint ha most miuitatnók meg ennek a rétegnek, hogy az állam megbecsüli — nemcsak szóval, hanem tőle telhetőleg anyagilag is. Ez most különösen időszerű. Amikor látják a munkavállalók ajsit^ hogy az állam — nagyon helyesen — a tisztviselőknél nagyon rendesen elintézte a családi pótlék kérdését, akkor valami arányt teremthetnénk, — ha nem _ is mondom, hogy ugyanazt a mértéket érjük el. A megfelelő arányt azt hiszem meg lehet, sőt, meg is kell teremteni, mert ha az állam a maga 4500 milliós honvédelmi kiadása mellett — most az államról, mint üzemről beszélek — megbírta a tisztviselők családi pótlékának rendezését, akkor azt, hiszem, a gyáripar, amely meglehetősen nagy kapacitással és haszonkulccsal is dolgozik, legalá,bb olyan mértékben — hiszen azért teszem ezt az összehasonlítást _— megbírja a családi bérpótlék emelését, mint amilyen mértékben az állam megbírta azt. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Azután t. Ház, rá szeretnék mutatni az ipari munkásság lakásviszonyainak rendezetlenségére. Magam Győrött, abban a nagy hadi ipari centrumban és egyébként is az ipari centrumokban mindig szomorúsággal járok a munkáslakásokban. Kicsi lyuk, egy szoba., apróka konyha hozzá és hat hét gyermek. Vizes szinte a tetőig az a lakás és mégis benne hat hét gyér mek. Mi lesz ezekkel a gyermekekkel? És ha kérdi az ember, mit fizetnek érte, a válasz: 30—35 pengőt ha,vonta. De még mindig nem ez a legnagyobb baj, pedig szörnyű baj ez is. A legnagyobb baj az, hogy ma ezekben a nagy hadiipari centrumokban egyszerűen nem kapnak lakást a munka sok, még ilyen lakást sem kapnaik. Azért kérem a miniszter úrtól, hogy legalább ezekben a hadiipari centrumokban sürgesse nagyon a lakásépítést. Azt is merném kérná, mert nem hiszem, hogy ne lenne megvalósítható: ezeket a nagy gyárakat kényszerítse arra, hogy legalább a tisztviselőiknek és munkásaliknak törzsgárdájiai részére építsenek lakásokat. (He lyeslés.) Miért merem ezt- kérni? Azért, mert nem érvelhetnek azzal, hogy most megduzzadt ülése 1942 november 17-én, kedden. 429 a munkáslétszám és később nem lesz ennyi. Tisztviselői és munkás törzsgárdára még ak kor is szüksége van egy egy ipari üzemnek, ha pillanatnyilag nem dolgozik, mert ezeket n©m bocsáthatja el. T. Képviselőház! Budapest székesfőváros is, de ezek a nagy ipiari oeutrumok is elkövetnek mindent, amit maguk megtehetnek. Igazán nem százezreket, hanem milliókat költenek la kásépítésre. De azt várni a városoktól, a törvényhatóságoktól, hogy csak ők építsenek lakásokat a gyáraik munkásai és tisztviselői szá mára, azt hiszem, súlyos méltánytalanság lenne. Tudom azt, hogy a miniszter úr a, muukáslakás'ok kérdését szívén viseli, de azt szeretném, ha a szíve mellett, hogy durván fejezzem ki magamat, most egy kicsit az öklét is akcióba léptetné, mert azt látom, hogy ezekkel a vállalatokkal szép szóval semmire sem lehet menni. Tessék-lássék építenek néhány munkáslaikást, de olyan számban, hogy ez komoly segítséget jelentene, nem építenek. Kényszerítse és egy bizonyos munkáslétszámnál többet foglalkoztató gyárakat arra, hogy munkáslakásokat építsenek. T. Ház! Még néhány szóval a háziiparról szeretnék megemlékezni.- Hála Istennek, föld* míves népünk, amely azelőtt irtózott a háziipartól, az utóbbi esztendőkben megszerette & háziipari Megszerette pedig azért, mert látja annak nagyon nagy hasznát. Magam is ismerek községeket, amelyeket tönkretett az árvíz kétszer-háromszor is és mégsem mentek tönkre azért, inert a háziiparon keresztül kétszeranynyit kerestek, mint amennyi a termés ára lett volna. Az kétségtelen, hogy ma a háziiparnak is konjunktúrája van, mert hiszen Németor szag annyit vesz át, amennyi van. Gondolnunk kell azonban a jövőre is. Gondolnunk kell mégpedig úgy, hogy minőségileg minél jobbá tegyük a magyar háziipart, mert szerény nézetem szeriint, ha a háziipari tanfolyamokkal, tanítással, felvilágosítással és ellenőrzéssel ennek a most konjunktúráját élő magyar házi iparnak felemelik: a minőségét, akkor a háború után is meglesz a külföldi piaca, (Reibel Mihály: Meg volt azelőtt is!) A .háborús viszonyok következtében megnehezült viszonyok között ellentétek látszanak város és falu, ipari és mezőgazdasági társadalom között. Kölcsönösen vádak és szemrehányások hangzanak el és — érdekes dolog, — akármelyik felet hallgatja meg az ember, kénytelen neki igazat adni. Kénytelen vagyok iga zat adni annak az ipari munkásnak vagy kisiparosnak, aki azt mondja: szöirnyűek ezek az árak, amelyeket a falusiak tőlünk követelnek. Itt természetesen nem a jegyre kapható dolgokról beszélek, mert jegyre egyszerűen nem kapható semmi. És ha az. ember falusiakkal beszél, ugyanezt hállija tőlük is: rettenetesek azok az árak, amelyeket nekünk az ipari cikkekért fizetnünk kell. Arra kérem nemcsak az iparügyi miniszter urfat, hamem az egész Ikormányzaitoi hogy nyúljon bele ebbe a kérdésbe, nézze meg a vádakat, vizsgálja meg ezeket a gyanúsításokat és vigye nyugvópontra az árak kérdésért, mert amíg megnyugvás nem következik be ezen a téren, ez az ellentét csak fokozódni fog. Már pedig nekünk, amint az előbb is utaltam már rá, politikai szempontból, minél előbbre halad a háború, annál inkább kell törekednünk arra, hogy a magyarság, a keresztény magyarság minél egységesebb legyen. Hogy ne legyenek