Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-307

Az országgyűlés képviselőházának 307. nemcsak a külföldön kell a versenyt állnia, hanem itt bent az országiban is. Már pedig az ország szempontjából az volna az egészséges, ha ezt a gépesítést, amelynek feltétlenül be kell következnie mind a mezőgazdaságban, mind a kézműi párban, elsősorban a mi nehéziparunk végezné el és ez foglalkoztatná a magyar munkásságot, nem pedig külföldi iparcikkekkel kelljen ezt részben vagy egészben megoldani. A békebeli termelésre való áttéirés előkészítése elsőisjorbn kétségtelenül az egyes iparüzemek feladata, valamint az iparüzemek feladata reáltőke állaguk megóvása is. Tudom, hogy ebben a tekintetben történtek már bizonyos intézkedések aiz illetékes tényezőik részéről, hogy erre a vállalatok bizonyos tartalékokat gyűjtsenek. Hogy azonban ezek a tartalékok elegendők lesznek-e és főként, hogy tényleg errera célra fogják-e ezeket felhasználni, ezt ellenőrizni iparügyi kormányzatunknak elsőrendű feladata, mert különben megtörténhetik, hoigíy ezek az így' tartalékolt összegek esetleg olyan befektetésiekbe fognak menekülni a fenyegető értékhullámzás miatt, ahol később immobilakká válnak. Vannak ezenkívül újonnan keletkezett iparágak, amelyeket a háború hívott életre. Ezeknek átmentése', bátran mondhatjuk, nemzeti feladat. Egy példát akarok itt felhozni : a konzerv- és szárítóipart. Ezek az ipartelepek a vidéken, főkép a nagy mezőgazdasági városokban telepedtek meg, vagy keletkeztek újonnan és ott elvitathatatlanul nagyon áldásos működésit fejtenek ki, mert hiszen a mezőgazdaság cikkeit, termeivényeit, még pedig a romlandó termeivényeit konzerválják, teszik eltarthatóvá, szállíthatóvá, tehát komoly értékeket őriznek meg. Azonkívül a mezőgazdasági városokban mindenkor jelentkező munkásfelesleget is legalább részben lecsapolják, még pedig éppen télen, amikor a mezőgazdasági munkásfelesleg és a munkanélküliség a vidéki városokban mindig a legnagyobb. Hogy ezeknek azután mekkora jövőjük lesz a háború után, az nagyon kérdéses. Kérdés, hogy ha majd az emberek friss főzeléket ehetnek, milyen mértékben fogják a szárazfőzelékéiket fogyasztani. Egészen kétségtelen azonban, (hogy bizonyos fogyasztás lesz belőlük itthon is és külföldön is. Amikor tehát itt az országban ezeknek^ az iparoknak nyersanyaga, a szükséges munkások adva vannak, ezeket oly modern nívóra kell emelni, hogy majdan a háború utáni békebeli termelésben is felvehessék a versenyt a külföldön is és ott is el tudják helyezni termel vényeiket. Ez nagy megkönnyebbülést fog jelenteni miezőgazdas águnknak. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy Makón mit jelent az, hogy a hagymát, a zöldséget és egyéb termel vényeket kellő módon feldolgozzák. Enél'kül ezekből időnként nagyon sok elromlik és tönkremegy. így nagyon komoly értékeket lehet megőrizni. Ezzel kapcsolatban kell itt megemlítenem azt a visszásságot, amelyről hallottam, hogy tudniillik ezek a gyárak egy részének a felszerelése nem túlságosan modern és hogy a konzervipari és szárítóipari gépeket külföldről hozták be és hozzák be még ma is. Korábban ezeket vámmentesen lehetett behozni, most azonban úgy hallom, hogy ezekre a gépekre egy év óta jelentős vámokat róttak ki, tehát ilyen módon is megnehezült a beszerzésük. Nem kívánom ezt a kérdést külön bírálni, csak megemlítem. Ha ez tényleg így van, bizonyára komoly szempontoknak kellett közrejátszaniok. Ttt is érvényesülnie kell azonban annak a szempontnak, hogy ezek az ipartelepek a legnaKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV. ülése 1942 november 17-én, kedden. 423 gyobb mértékben modiernizáltassanak éppen a mezőgazdaság fejlődésének érdekében, s ehhez az ipari kormányzat is nyújtson segédkezet. A rendelkezésemre álló rövid idő alatt részletkérdésekkel nincs módomban foglalkozni, nedie: elég hálás téma volna egyes részletekre és szempontokra rámutatni. Csak egészen röviden mutatok rá két dologra. Az egyik, amelyet már majdnem minden felszólaló megemlített, az ipari szakképzés kérdése. Hogy olyan nagy ipari fejlődés következnék be az országban, amilyet mindannyian várunk és hiszüuk, az — természetesen — megfelelő ipari szakképzés, a szakképzett emberek megfelelő mennyisége nélkül nem képzelhető el. Véleményem szerint ebben a tekintetben nemcsak azok a keretek nem elegendők, amelyeken belül ma a szakképzés folyik, hanem a szakképzést azzal is elő kellene mozdítani, hogy az alsó foktól a legmagasabb fokig teljesen ingyenessé kellene tenni. De nemcsak teljesen ingyenessé tenni, hanem még azt is elő kellene segíteni, hogy azok, akik ipari pályára kívánnak menni, erre a lehetőséget megadni. Nem akarom éppen azt mondani, hogy anyagi okok miatt senki se marad; jon le és anyagi nehézségek senkit se tartsanak vissza attól, hogy az ipari szakképzettségét emelje, mert megfelelő szakképzett ipari tömegek nélkül a nagy iparosítást nyilvánvalóan nem lehet keresztülvinni. Lehet, hogy ma még utópiának látszik az a gondolat, hogy iskoláink egy részét teljesen ingyenessé tegyük, de meg vagyok róla győződve, hogy a háború után nem lesz más út, nemcsak a szakképzés, de minden iskola és minden tovább képzés terén, mint teljesen ingyenessé tenni és mindenütt a legnagyobb mértékben elősegíteni a tanulás lehetőségét, mert ebben az országban, amely mégis csak nemzetiségi állam, vagy legalábbis jelentős mértékben vannak nemzetiségei, a magyar faj fölényét, vezető szerepét csak úgy tudjuk megőrizni, ha minden gátló akadályt megszüntetünk a tanulni vágyók elől, tartozzanak azok akár a fiatalabb, akár az idlősebb generációhoz. Ahhoz, hogy nagy ipari fejlődés következzék, az ipari szakképzés és a képzett szakemberek mellett még egy igen fontos momentum is szükséges, mégpedig az, hogry magyar vállalkozók legyenek olyan számban és olyan képességekkel, hogy képesek legyenek a magyar ipart kifejleszteni, me^ tudják szerezni a megfelelő tőkét és tisztában legyenek a piacok kívánalmaival. Mert most a háború alatt, amikor a vevő szalad az áru után, nem nehéz valamit gyártani és eladni, ez csak nyersanyag kérdése. De a háború után, ha majd a világ ipara teljes kapacitással dolgozik, az árunak kell majd a vevő után szaladnia. Akkor tehát a vállalkozóiknak és hangsúlyozom, éppen -a magyar vállalkozóknak fontos szerep jut Különös gonddal kell tehát segíteni és támogatni minden új magyar vállalkozást és minden lehetőt meg kell tenni, hogy a tisztességes, becsületes' vállalkozói szellem a magyar társadalomban is kifejlődjék. Azért kívántam ezekre a szempontokra rámutatni, mert úgy látom, hogy iparunk fejlődése a világ iparához és azokhoz az adottságolklhoz képest, amelyek itt-az országban is megvannak), elmaradt, elkésett. Pedig, ha megfelelő ipari vezetésünk és megfelelő ipari kapacitásunk lett volna a multb-an, ' nem kellett volna a mezőgazdasági munkásságnak. — vagy mondjuk úgy — a ma67