Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-307

422 Az országgyűlés képviselőházának 307. ülése 1942 november 17-én, kedden. országot és elsősorban az ipart fogja, nagy felatíaitok elé állítani. A legsúlyosabb és csaknem alig megoldható feladat elé fogja állítani a magyar kormányzatot a mezőgazdasági munkásságnak, valamint a törpebirtokosoknak az a kívánsága,'hogy a háború után őlk is maga. sabb életszínvonalon tudjanak élni Valószínű. sőt biztosra vehető, hogy ez az osztály sem fogja- vállalni azt az embertelen munkát, .amelyet a háború előtt és a háború alatt is végez, a sok szűkölködést. a ninestelenségeit. Hogy milyen életnívón élt és él ma is ez az osztály, elég csak idéznem a Statisztikai Szemlének legutóbb közölt együk kimutatását, amely szerint az 1939. évben az, elsőosztályú munkásnapszámbérek 221 fillért tettek ki naponta. Ez ugyan felemelkedett időközben körülbelül egy pengővel, de ha figyelembe vesszük, hogy ezek első osztályú munkásokra vonatkoznak, akiknek családjukat is el kell tartaniok, azt mondhatjuk^ hogy ez olyan alacsony életnívó volt, (Rajniss Ferenc: Rossz a statisztika!) amelyet a háború után nem lesz hajlandó vállalni. Még nehezíteni fogja aj helyzeteit az is, hogy a háború után, ha néhány esztendeig, talán 2—3 esztendeig bizonyos konjunktúrája, lesz is a mezőgazdaságnak, ellenben, ahogy a világ jóllakott és beáll az élelmiszerekben a telítettség állapota, zuhanni fognak az élelmisBeireik árai is és általában a mezőgazdasági cikkek árai, ami egészen természetes következménye lesz a nagy térségeikben folyó gépi termelésnek, úgyhogy bekövetkezik a mezőgazdasági átállítás szükségessége, ami újabb zavarokkal és újabb nehézségekkel fog járni. Olyan időknek nézünk tehát elébe, amelyeknek súlyos problémáit az ipar segítsége nélkül véleményem szerint megoldani alig lehet. A mezőgazdaság és ezzel kapcsolaitban a kisipar és a kézműipar gépesítésének problémája tehát közvetlenül a háború után sürgetően fog előtérbe lépni. Csak röviden kívánok rámutatni arra, hogy a mezőgazdaság és a kisipar gépesítése elsősorban energiakérdés, még pedig az olcsó energia kérdése. Itt számításon kívül kívánom hagyni többé-kevésbbé a szenet, mert az inkáíbb (

a nagyipar energiaforrását támasztja alá, ellenben két energiaforrás fontosságára kívánok rámutatni, ez pedig a nyersolaj- és a villain os energia,. A nyersolaj tekintetében igen szépek a kilátásaink és reméljük, hölgy a már meglévő olajkutak és a még feltárandó olajtelepek lehetővé teszik egy nagyobb ipari fejlődés alátámasztását. A villamosenergia tekintetében azonban véleményem szerint még messze vagyunk a'ttól, hogy kielégítőnek mondhassuk. A villamos energiánál különösen az ipari áraim fontosságával kívánok néhány szóval foglalkozni. Az volna ugyanis kívánatos, hogy az ipari áram ára az országban egyformán olcsó legyen mindenütt és szűnjön meg az a helyzet, hogy a nagy ipari gócpontokon olcsóbb, mint a vidéken. Ha a vidéken ugyanolyan olcsó lenne a villamoisenergia, ez magával hozná az ipar egészséges decentralizációját, vagy mondjuk: ai vidéki ipar felfejlődését és megerősödését is^ mert azokat a kis- és középipartelepeket, amelyeknek előfeltételei a vidéken vannak meg, ha ugyanolyan feltételek mellett kaphatnak energiát, mint ahogyan a nagy ipari gócpontokban, érthető, hogy a vidéken fogják felállítani, ahol könnyebben kapnak több eso'lesobb munkást, mert a munkások olcsóbban) elmek és ahol az illető iparág kifejlődésének az előfeltételei is jobban megvannak. Az államnak tehát áldozatokat is érdemes hoznia azért, hogy az olcsó ipari energia a vidéken is mindenki által hozzáférhető legyen, sőt elő is lehetne segítenie a vidéki ipar fejlődését azáltal, ha a kisiparnalk az áramfogyasztásba való bekapcsolódásánál az első és a második esztendőben lényeges kedvezményeket adnának. Ezáltal véleményem szerint a vidéki ipar erős lendületet kapna az ipari gócpontokkal szemben (Rajniss Ferenc: Melyik várost hogy tudják becsapni, úgy csinálják a villanyszerződéseket!) és ezáU tal megszűnne az az egészségtelen állapot, hogy iparunk jelentős része egyes nagy ipari gócpontok köré tömörül!, Gyakran hangzanak el megnyugtató kijelentések a tekintetben, hogy ipari fejlődésünk szempontjából nincsen okunk aggodalmakat táplálni, hiszen országunknak európai centrális fekvése, az a természetes szállítási útvonal, amelyet a Duna jeleni, valamint ai nyersanyagoknak bizonyos bősége, predesztinálnak bennünket erős ipari fejlődésre. Ezt a derűlátást én r nem tudom teljesen osztani, nem pedig azért, mert ezek a kedvező előfeltételek a múlt időkben is meg voltak és e kedvező előfeltételek dacára iparunk nem fejlődött kellő mértékben még akkor sem, ha figyelembe vesszük az első világháború előtt a monarchia keretén belül felmerült gátlásokat, utóbb pedig megcsonkítoittságunkat. Meg kell azonban állapítanunk, hogy ahhoz, hogy iparunk mai fokára is felfejlődhetett, a mezőgazdaságnak az elmúlt két évtizedben nagyon súlyos áldozatokat kellett hoznia, amilyen súlyos áldozatokat többé- nem szabad, hogy hozzon, de ha akarják sem lesz hajlandó a mezőgazdaság az ipar kedvéért meghozni, ennélfogva az ipar vezetőinek, azonkívül ipari igazgatásunknak már most kell gondoskodniuk arról, hogy kellő időben megteremtsék azokat az előfeltételeket, amelyek alapján a háború után megfelelő fejlődést érhet el az ipar, nehogy mégegyszer szükség legyen arra. hosT az ipart a mezőgazdaság áldozatkészsége legyen kénytelen alátámasztani. A békeheli. termelésre való áttéréshez szükséges előkészületeket már csak azért is meg kell tenni, mert nem lehet arra számítani, hogy a mi iparunknak a háború után nem kell majd nagyon súlyos versennyel megküzdenie. Könynyeíműség volna azt hinni, hogy egy új Európa melegházat fog alkotni a magyar ipar részére, amely melegházban iparunk szabadon és gátlások nélkül fejlődhet. A világ nagy ipari államai a háborús erőfeszítésiektől felfokozott, talán,, meg is izmosodott iparukkal a termelés tempóját szédületesen fogják emelni, úgyhogy ha a mi iparunk kellőkép fel nem készül erre a versenyre, a versenyben nagyon könnyen és végzetesen lemara db at. A háború alatt az ipari kapacitáson túlfeszített kihasználás következtében ipari berendezéseink elhasználódása sokkal nagyobbfokú, mint normális időkben, amire nagyon helyesen az előadó úr is rámutatott. (Rajniss Ferenc: Jó hosszasan említette!) Ezeknek a gépi berendezéseiknek ,'a pótlása, vagy felújítása, sőt megfelelő karbantartása is nagy nehézségekbe ütközik az anyaghiány miatt. Ha tehát a kellő időben nem történnek me^c a szükséges intézkedések, akkor az a veszedelem fenyegeti elsősorban éppen a nehézipart, hogy nemcsak a külföldön nem fogja tudni a versenyt felvenni, hanem esetleg itt bent az országban sem, mert nem ^képzelhető el, Oiogy országunk belső fogyasztását a háború után a külföldi iparcikkektől el tudjuk zárni. A mi iparunknak tehát