Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-307

Az országgyűlés képviselőházának 307. ülése 1942 november 17-én, kedden. 421 (Rajniss Ferenc: Hát ez azért már túlzás! Az Aladárnak is kell valami!) Mélyen t. Ház! Tekintettel arra, hogy időm lejárt, osiak egy mondatban nagyon kérem még az iparügyi miniszter urat és a mi- nisztérium mélyen t. osztályfőnök urait, hogy amiket elmondtam, ne tekintsék úgy, mintha talán sértésképpen mondtam volna el. Ez mind kérés volt, vagy szíves figyelembeaján

las és remélem, hogy továbbra is meg fogjuk találni azt a megértést, amelyet eddig kaptunk. Hiszem, hogy az iparügyi miniszter rir, mint az ország első munkása, továbbra is azon fog fáradozni, hogy a man-var munkás ezekben a nehéz időkben is szociális tekintetben minél jobban felemelkedhessek. Mind pártom, mind ma gam nevében a költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és o' középen. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Nyilas Ferenc jegyző: Csorba János! Elnök: Csorba .János képviselő urat illeti •a szó. Csorba János: T. Ház! Az összes felszólalók beszédéből, de az előadó úr előadásából is kicsendült annak a tételnek az igazsága, hogy a modern háború elválaszthatatlan a mo dern ipartól. Ebben a háborúban minden egyes ország hadseregének akkora az ereje és ütőképessége, amilyen erős >a mögötte álló ipar volumene és teljesítőképessége. Egészen természetes ez, a mai gépek háborújában. Azt hi szem, velem együtt mindannyian meg va gyünk győződve arról, hogy a magyar ipar is teljes kapacitásával dolgozik és mindent elkövet, hogy a hadseregnek a szükséges felszerelést! megadja. Ebben a tekintetben mégis fel kívánom hívni a miniszter úr figyelmét egy szempontra: ismerje legfőbb feladatának azt, hogy hadseregünk technikai felszerelése a háború utolsó szakaszában legyen a legjobb, a legkielégítőbb, mert hiszen hosszú háborúnál mindig az utolsó csata dönti el a háború sorsát és aki az utolsó csatát megnyeri, az nyerte meg a háborút is- Márpedig meg vagyok győződve arról, hogy a mi hadseregünknek a háború végén igen nagy feladatokkal kell megküzdenie. Jogos nemzeti aspirációink ér ' vényesítése is valószínűleg a háború utolsó szakaszára marad és mindennél fontos abb. hogy egy modernül felszerelt hadsereg adjon ezeklnek az aspirációknak megfelelő erőt é« súlyt. "De amint igaz az a tétel, hogy a modern háború elválaszthatatlan az ipartól, úgy igaz, — különösen ránk nézve — ez a tétel a békeviszonylatban is: a mi békénk is elválasztha tatlan lesz a modern ipartól és a békét is csak úgy tudjuk megnyerni, ha iparunk a békeidőkben is meg tudja állani helyét a feltámadó na,gy versenyben. Teljesen érthető, hogy a háború által okozott nyersanyaghiány pót! pótanyagok előteremtése igénybeveszi - az iparügyi kormányzat teljes munkaerejét, de e mellett kellő figyelmet kell szentelnie a békebeli termelésre való áttérésre is. Meg vagyok győződve arról,, ogy a miniszter úr is teljesen tisztában van ezzel. Hogy ebben a kérdésben néhány szempontra mégis fel kívánom hívni figyelmét, ainnak az a magyarázata, hogy a költség vetés indokolása mindössze egy mondattal említi, hogy ebben az irányban is történnek intézkedések, de semmiféle magyarázatot nem kapunk arról, mik ezek a tervek, mik lesznek ezek az intézkedések. Márpedig valószínű, hogy a háború -további során még sokasodni fognak azok a problémák, amelyekkel iparügyi kormányzatunknak meg kell küzdenie és így ha, a kellő intézkedéseket nem teszik megkeltő időben, az a veszedelem fenyeget, hogy fizikailag nem lesz idő a szükséges intézkedések megtételére a békebeli termelésre való áttérés terén, akkor pedig iparunk nem lesz eléggé erősi hogy békében feltétlenül bekövetkezendő versenyben a külföldi iparral felvegye a küz delmet. Pedig kénytelenek vagyunk már most számolni az áttérés idejére néhány olyan nehézséggel, amelyeket aligha kerülhetünk majd el. Egészen bizonyos, hogy közvetlenül a háború befejezése után nagy üzemredukciókka] fogunk szembekerülni, mert hiszen le fog állani, vagy erősen le fog csökkenni a hadiipar termelése, meg kell szüntetni legalábbis ama pótanyagok gyártását, amelyek a békében r nem tudják majd megállni helyüket, ezenkívül meg kell szüntetni mindazoknak az iparcikkeknek a gyártását, amelyek ezekből a pótanyagokból készülnek." Ahhoz ugyanis, hogy a pótanyagot kigyártsák és az eljusson a fogyasztóhoz, több, esetleg 5—6 hónap, sőt néhol egy esztendő is £zükíéges, márpedig pótanyagot gyártani a háború befejezése után, csak azért, hogy azok egy év múlva keirüljenek a piacra, nyilvánvalóan nem lesz érdemes. Ez. magával hozza, hogy a háború befejezésekor valószínűleg igen nagytömegű munkás munkájára nem lesz többé szükség, munkáselbocsátások fognak tehát bekövetkezni ugvauakkor, amikor a leszere'ő katonák újból a polgári életben akarnának elhelyezkedni. Ez lélektanilag; is a legnehezebb pillanat lesz, hiszen tudjuk, hogy egy hosszú háború mindig kifáradási hoz magával, aimikor a fegyelem lazulni szokott és ez a jelenség mindig akkor szokott kulminálni, amikor a háború befejeződik. Nem szabad, hogy ez a pillanat, amikor leginkább kell majd munkáról, munkaalkalomról, és kereseti lehetőségekről gondoskodni, készületlenül találja a kormányzatot. - De ha figyelni akarjuk iparunk fejlődésének távolabbi kontúrjait is, nem lehet figyelmen kívül hagyni a tömegek gondolkodásában végbemenő változásokat sem. A technikai há ború magával hozza az emberek lelkében a technikai fejlődésnek a vágyát és a felfokozott háborús ipar önmagában hordja a békeipar kifejlődését is, úgyhogy a háború után nyilvánvalóan nagy ipari fejlődésre kell számítanunk. Ezzel a technikai fejlődéssel párhuzamosan azonban a széles néprétegek igényei is megnőnek, amit még a háború is fokozni fog, mert úgy érzik, hogy a háborúban elszenvedett nélkülözések, szenvedések jogossá teszik azt a követelésükei hogy a háború után magasabb életszínvonalat érjenek el, magasabb életnívón tudjanak élni, mint ahogyan a háború előtt. A köz- és magánalkalmazottaknak és általában a fixfizetésűeknek a kérdése többé-kevésbbé akkor fog megoldódni nálunk, ha a közszükségleti cikkek és az ipari cikkek árai újra egyensúlyba jönnek a jövedelmünkkel. A szabad kisexisztenciaknak, a kiskereskedőknek és kisiparosoknak is bizonyos lehetőségeket nyújt majd a háború után valószínűleg elkövetkezendő konjunktúra. Ellenben a széles munkástömegeknek a magasabb életnívó iránt előálló kívánságainak kielégítése már aizi egész