Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-307

Ü2 Az- országgyűlés képviselőházának 307. ülése 1942 november 17-én, keddéú. idővel, néhány évtized múlva csökkenő széntermelésünket, illetve mikép tudja elodázni a Bzánbányák termelésének kiesését minél hátrább levő időszakra. Egy nemzet életében 50— 60 esztendő természetesen egészen rövid idő. Kétszeresen fontos és nagy feladat tehát az iparügyi kormány részére az, hogy ennek az időnek bekövetkezését ne várjuk he, hanem már most foglalkozzék olyan megoldásokkal, amelyekkel ezt az időszakot minél távolabbra tolhatjuk, mert hiszen például vizierőiuk kihasználása maga egy 20—30 esztendőre szóló feladat. Szénmedeincéinlk köziül a négy legfontosabb, tehát a pécsi, a tatai, a sajóvölgyi és a salgótarjáni medence körülbelül 20—ao esztei*deig még teljes kapacitással tud dolgozniAkkor t azután fokozatosan csökkenni fog a termelés és 50—60 év múlva mind a négy széamedeneénél bekövetkezik egy olyan krízis, amikor már csak egészen KIS szénmennyisegek termelésével számolhatunk. Néni kétséges, hogy e négy legnagyoibb szénmedencén kívül még vannak széïi- es lig.nittelepeink is, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy pótolhass sák az így kiesett jobbminőségű szeneiket. Fel kell azonban hívnom az iparügyi miniszter úr figyelmét arra is, hogy most a háborús gazdálkodás során már áttértünk széntermelésünkben olyan telepek művelésére is^ olyan Ibányákiat is foglalkoztatunk már. amelyeknek rentabilitása egészen kétséges. Az iparügyi miniszter úrnak a közellátásügyi miniszter úrral együtt hozzá kell segítenie ezeket a bányákat a rentabilitáshoz, hogy maradéktalanul bekapcsolódhassanak a háborús gazdálkodásba, inehogy ezek a bányák, amelyek kivétel nélkül vállalatok kezében vannak, olyian gazdasági helyzetbe jussanak, amely gazdálkodásuk felborulása vail járna. Az ipairüigiyi mijndsztler úr Migen tisztában van azzal, hogy a háború folyamán még veszteséggel is, egyes szentelepeinknek talán nem gazdaságos kihasználásával is kénytelenek vagyunk a széntermelést minél magasabbra fokozni. Ezzel azonban eljutottam egy olyan kérdéshez, amelynél az iparügyi miniszter

1 úr segítségét kérem. Az általam ajánlott módon a legközvetlenebbül, hirtelen tudunk segíteni. Ez a módszer széntermelésünket egy pár hét alatt megnövelné. Ez pedig az, hogy a katonai szolgálatra való behívások során 3200 bányamunkást és egész seréig bányamérnököt elvontak, a széntermelés szolgálataiból. Arra kérera tehát az iparügyi miniszter urat, méltóztassék e tekintetben a honvédelmi miniszter úrral érint- . kezesbe lépni. (Ügy van! à szélsőbaloldaion. — Mester Miklós: Bányászt ne hívjanak be!) Ennek a 3200—3300 főínyi mérnök- és munkáslétszámnak a katonai szolgálatból való szabadságolása (Mester Miklós: Bányászt ne hívjanak be!) és az ipari termelésbe való beállítása sokkal f

ontosabb katonai érdeket szolgál, hiszen ennek a 3200—3300 embernek a pótlása az ország többi lakosából egészen könnyen eszközölhető. (Mester Miklós: Bányászt ne hívjanak be! — vitéz Takách-Tolvay József gróf: Odakint is a szakmában dolgoznak!) Nem dolgoznak abban. Az utászokhoz nemcsak bányászok, haniem mindenféle földmívesek is éppenúgy be vannak osztva^ (Mester Miklós,: Bányászt ne hívjar nak be!) . * Elnök: Már többízhen mondta a képviselő úr! (Mester Miklós: Nagyon fontos!) Ronkay Ferenc: A robbanó technika nemcsak a bányászok feladata, ma már az utászok ezrei is ki vannak erre képezve. Ez a létszámhiány a

; bányászok között naponta körülbelül 350 vagon szén kiesését jelenti. Erről a napi 350 vagonról sem az ipar, sem a hadvezetés nem tud lemondani, mert hiszen közismert dolog, hogy a Máv. igen nagy szénhiánnyal küzd. Ennek a szénhiánynak leküzdése márólholnapra eszközölhető lenne azzal, ha ezt a 350 vagon napi széntermelést biztosítani tudnánk. (Mester Miklós: Nagyon helyes!) Mélyen t. Ház! Természetesen, amikor bányamedencéink és szénüzemeink néhány évtized múlva való kimerülése vagy pedig részleges legyengülésie áll előttünk, akkor tokozatosan mindinkább előtérbe kerül az a gondolat, miként keressük a módokat arra, hogy a bekövetkező hiányt pótolhassuk. Az iparügyi miniszter úr rendelkezésére áll az olaj- és föildgázkutatás egész apparátusa. Az ipairügyi kormány . dicséretére legyen mondva, ez a munka az utóbbi öt esztendőben olyan hatalmas arányokban növekediett, hogy egészen biztató távlat áll előttünk, amennyiben a jövőiben feltétlenül pótolni tudjuk szíénkiicis|ésünk jelíentjékeny részét. Hátramaradna még a vízierők kérdésének megold\ása is. Közbevetőleg megjegyzem, hogy a szénkérdésnél a pótlás indokolása nemcsak azzal eszközölhető, hogy ífélemlegetean az egyes szénüzemek túlfeszített kapacitását, vagy pedig az egyes szénmedencék néhány évtized múlva jelentkező kimerülését, hanem hozzájárul ehhez két másik momentum is, amely elemi erővel teszi kötelességünké, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Az egyik az, hogy a kultúra terjedésével alföldi népességünk mindinkább belekapcsolódik az energiafogyasztók, a fűtés terén természetesen a szénfogyasztók közé. Az alföldi népesség jelentékeny, szinte túlnyomó része ma például a kukoricás zár at és a szalmát használja fűtőanyagnak, ami mezőgazdasági szempontból óriási auyagpocisékolás. lévén mindkettő a mezőgazdaság fontos nyersanyaga. Ha már most a világítási és fűtési energiában szenet bocsátunk ennek az óriási alföldi népességnek a rendelkezésére, megint hatalmas szénszükségletnövekedés áll elő. A másik fontos inoinientum, amelyre fel akarom hívni az iparügyi miniszter úr figyelmét, az., hogy a technikának, különösen a kémiai technikának az előrehaladásával — és ezt nem kell különösebben taglalnom, hiszen a miniszter úr legkiválóbb vegyészeti szakembereink közé tartozik — mindinkább előtérbe kerül az a meggyőződés, hogy 'a szén, akár fekete, akár barna szén, akár lignit, á kémiai ipair legfontosab nyersanyaga lesz a, jövőben. Az olajok, a zsírok, a festékek és sok minden más vegyészeti cikk előállításának legfontosabb nyersanyaga a szán lesz, úgyhogy unokáink valószínűleg súlyos szemrehányásokkal fognak majd illetni bennünket, amiért ezt a kémiailag kiválóan értékes nyersanyagot nagy meggondolatlanul fűtésre pocsékoltuk el, amikor pedig nagyon jól tudjuk, hogy a fűtés-technikusok számítása szerint a fűtés alkalmával a szénben rejlő energia legfielebb 10—15% erejéig hasznoísítható, a többi a kéményen át elszáll ,a levegőbe. A fűtéstechnika egyik ismeretes megállapítása az, hogy a háziíűtés, illetve a kályhák és kémények a technika . szégyenfoltjai, Vialóban így is van, mert itt a fűtésnél elpocsékolt szénben rejlő energiának legfeljebb 10—15%-át hasznosíthatjuk. De — sajnos *- így van ez a legkiválóbban vezetett és berendezett elekttro-