Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-307

Äz országgyűlés képviselőházának 3Ö7. rén a Sízakszempontokon túl ©gyedül és kizárólag; a nemzet egyetemes szempontjai lesznek irányadók. (Kabók Lajos: Van kormányjbiztoisf> T. Ház! Sajnos, beszédidőm lejárt. Panaszaimat elmondtam, remélem, hogy egyikmásik panaszunkat a következő esztendőben talán mégis orvosolni fogják. A 'múlt esztendőben is különböző ígéreteket kaptunk és az az érzésem^ bogy nem a miniszter úr jószándékán és segíteni akarásán múlott, hogy nem. orvosoltattak ezek a kérdések, amelyeknek orvoslása elengedhetetlenül szükséges, (Felkiáltások a szélsőbaloldaliján: A rendszer az oka!) ennek pedig a rendszer az oka, mivel pedig a kormány a rendszer kormánya, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a költségvetést elfogadjam. (Helyeslés* és taps a szélsőbaloldalion. — Pándi Antal: A miniszter úr lépjen ki a rendszerből! — Derültség-) Elnök: Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Ronkay Ferenc. Elnök: Ronkay Ferenc képviselő urat illeti a szó. Ronkay Ferenc: T. Ház! Az előadó úr részletes előadásában igen szépen kifejtette a háborús gazdálkodással kapcsolatban a tengelyhatalmak nyersanyagkészleteinek örvendetes emelkedését. Részletes előadásából láthattuk azt, hogy amíg a háború kezdetén a tengelyhatalmak nyersanyag-proletárok voltak a vxlág-, gazdálkodásban, a háború negyedik esztendeje hen nyersanyag-kapitalistákká nőtték ki magukat és így az ellenfelek részéről leginkább .fel-' hánytorgatotít nyersanyaghiány, amit állandóan, mint a háború folytatásának egy nagy akadályát állítottak szembe velünk, ki van kapcsolva és biztosítja a győzelmes befejezést. Az előadó úr a munkáskérdés tagolásánál kiterjeszkedett a szénbányászati sztrájkokra. Ebben a kérdésben nem tudok egyetérteni az előadó úrral, mert a háború második esztendejében, 1940 októberében kitört szénbányász sztrájkoknak semmiféle közük nem volt a bérpolitikához. Ez kizárólag politikai sztrájk volt, acnak megindítása tisztán csak politikum volt, ismertük annak indító okait és csak a magasságbéli Isten tudná megmondani azoknak az elgondolását, akik ezt a politikai sztrájkot megindították a háború legválságosabb pillanatában, amikor ezzel a politikai sztrájkkal éppen a tél megkezdése előtt hátulról akarták leszúrni a nemzet energiagazdálkodásának legalapvetőbb tényezőjét. Ezzel kapcsolatiban eljutottam tulajdonképpen az energiagazdálkodáshoz, mint a háborús kérdések egyik legfontosabbikához. Az iparügyi kormányzatnak ez a legnagyobb gondja és mi mindnyájan, akik várjuk a tél bekövetkezését súlyos gondokkal terhelten dolgozunk abban az irányban, hogy mindenáron elősegítsük az iparügyi kormánvnak azt a törekvését, hogy energiával megfelelően el tudja látni ne csak a háztartásokat, de az egész háborús gazdálkodás me tiefet. Elismeréssel kell adózni annak a nagy erőfeszítésnek és gondosságnak, amelyet az iparügyi kormány minden téren elkövet enuek a kérdésnek a megoldásánál. A háború maga a legnagyobb energiafoglalkoztató üzem. Egy német tudós kiszámította, hogy a Magmotvonal áttörése alkalmával 15, vagy 16 órás támadás és ágyúzás során olyan energiafelhasználás folyt, olyan energiák szabadultak fel, amelyek tömege Magyarország egyévi egész en ergia szükségletének fedezésére elegendő lése 1942 november Í7-en

3 kedden^ éli volna. Természetesen robbanó anyag — energiákról van szó és így ez az energiafogyasztás tulajdonképpen csak robbantó, pusztító energiafogyasztás. De mindaddig, • amíg a népeK nem fogják megtalálni azt a módot, hogy differenciáikat másképpen intézzék el, nekünk tel jes erővel és teljes lélekkel bele kell állnunk ebbe a háborús mentalitásba, hogy biztosítsuk ennek a háborúnak ránk nézve győzelmes befejezését, mert részünkre ez az élet és ez a jövendő. (Helyeslés a jobboldalon.) Ebben a háborús gazdálkodásiban az iparügyi kormánynak a nyersanyagról víaió gondoskodásra irányuló működését lényegesen elősegítik azok a tények, amelyeket az előadó úr nagyon részletesen és nagyon szépen fejtett ki. Kifejtette, hogy a tengelyhatalmak készletei nagy általánosságban már körülbelül 50

o

/o-ijg megközelítették !az ellenséges hatalmak nyersanyagkészleteit. Egyes tételekben, egyes nyersanyagokban természetesen vannak kiugrások» mint például a kőolaj terén, de nagy általánosságban már igen értékesen javult la helyzet. Nyersanyagproblémáinkat illetőleg az esetek 90%-áhan csak a szénenergiára, a szénben rejlő energiára szorítkozhatunk. Vízierőink nagyon csekély értékűek és amenynyiben vannak, azok tulajdonképpen elhasználatlanuil

1 folynak el és így kizárólag a széntermelés biztosítja azt az energiát, amelyre a háborús gazdálkodásban szükségünk van. Ezen a téren most hiányok mutatkoznak. Nem azért» mintha a bányászat nem tudna megfelelő szénmennyiséget rendelkezésire bocsátani, hiszen az előadó úr bizonyította a legjobban, hogy milyen hatalmas arányokban növekedett az ország széntermelése. Négy esztendővel ezelőtt még 80 millió métermázsa szenet termeltünk egy esztendő alatt, s ez a termelés ebben az évben, meg fogja haliadni a 130 millió métermázsát. Ez azonban anég mindig kevés» mert Istennek hála, valamint az iparügyi kormány gondoskodásának köszönhető, hogy ipari termelésünk volumenje hatalmas erővel növekedett, hiszen a háború kezdetén annak értéke 3 milliárd pengő volt, mla pedig körülbelül az ötmiliárd pengőt haladja aneg, úgyhogy olyan ipari fellendüléssel állunk szemben, amelynek nyomán hatalmasan felnövekedő energia- és szénkövetelés áll elő. Olaj- és petróleumkutatásaink jól haladnak előre, (azonban petróleumtermelésünkí amelyet zalai fúrásaink és kútjaink szolgáltatnak, békeállapotban fedezné ugyan teljesen évi szükségletünket, azonban a háborús viszonyok között ennek egy részét át kell adnunk hadviselő szövetségeseinknek és így természetesen az energiaszolgáltatás szempontjából belső gyáriparunk kiszolgálásánál lényegesen csekélyebb ía jelentősége. Maradunk tehát mée mindig csak a szénnél. Szén bányászatniuk meglehetősen túl van terhelve. Kapacitása annyira növekedett, hogy elérte azt a bizonyos határt, amelyen túl már nem feszíthetjük a húrt. Szénmedencéink szénvagyona, ahogy faz a szakemberek előtt tökéletesen ismeretes, véges. Ebben a tekintetben egészen szomorú viszonyok előtt állunk. Természetesen ezt geológiailag kell értelmezni, nem pedig egy ember véges éveire átszámítani, ötven-hatvani év múlva aaonban olyan katasztrofális helyzet állhat elő széntermelésünkben, hogy már most meg kell kezdenie az iparügyi kormánynak gondoskodását abban az irányban, hogy mikép tudja pótolni a majd