Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-307
Az országgyűlés képviselőházának 807. (líörcs János: Feketén veszi!), továbbá, ha a hatóságilag megállapított áron kénytelen dolgozni, akkor # nem tudja a munkásait fizetni és ebben az iparosinak is igaza van. A munkás pedig azt panaszolja éspedig joggal, hogy még ebből a fizetésből sem tudja a családját eltartani, mi törtéinnék hát akkor, ha a megállapított áraik mérvének megfelelően esetleg csökkenteni kellene a munkabéreket 1 ? Ebben a munkásnak is igaza van. Már többször hallottuk alzt a szemrehányást, hogy a munka» helyzete ma sokkal jobb. mint' bizonyos tisztviselőrétegek helyzete és sokkal jobb, mint volt régen. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Csak egyes kategóriáimaki) Én hajlandó vagyok lojálisán elismerni, hogy összegszerűen a mulnkás ma talán többet keres, látszatra jobban áll, minit korábban állott, de csak összegszerűen, nem' vásárlóérték szempontjából. (Eay hang a szélsőbaloldalon: De csak egyes rétegeknél') Másrészt —. amire már az imént voltam bátor hivatkozni — a többletmunka következtében több táplálkozásira van szüksége, aminek folytán feketepiacra szorul, mert «iszein máshol, nem tudja megszerezni azt a táp*lálékot, a táplálkozás tehát kamatos kamatokkal együtt felemészti azt 'a jövedelemtöbbletet, amelyhez a munkás hozzá tud juttni. Mindazok! tetejébe azonban, amit az imént elmondottam — tudniilik,, hogy igraza va.n mind a három félnek és mégis megbüntetik — még egv egészen furcsa jelenségre kell felhívnom a figyelmet és ez az, hogy amíg esetlen: egy ilyen árdráerítás' oer, egy ilyen árdrágítási eljárás folyik, közben megjelenik a hivatalos lapban egy rendelet, amely a pár nappal előbb még szigorú büntetést maiffuk után vonó árakat szankcionálja, vagv esetleg még magasabban állapítja meg. Ez azután a legtökéletesebb káosz. Valnnak emberek, akiket megbüntetnek azért, mert három nappal előbb merték olyan áron adni termeivényeiket vagy készítrolénve'ket, mint 'amilyen árat a .'kormányzat három nappal később megállapított. Ezeknek a lehetetlen állanotoknak minden körülmények közt véget Ik'ell^ vetni, és ez szerintem csak az elmondott módon lehetséges. A bérkérdéssel kapcsolatban — ez ugyan inkább a pénzügyminiszter lír hatáskörébe tartoznék, de legyen szabad itt szóvátennem — arra kérem az igazságügyminiszter urat, hasson oda, hosrv a következő kérdés is közmegnyugvásra oldassiék meg. Az a módszer, amelvlyel ai béremelések kérdését nálunk; kezelik, teljesen érthetetlen előttem. A helyzet ugyanis az, hoffv hol a közalkalmazottak, hol a magángazdaságban foglalkoztatottak fizetését, hol a natoi-. havi-, vagy órabéresek bérét emelgetik, illetőleg, bogy szakszerűen fejezzem ki magamat, rendezik. Ezeket a fizetéseket ugyanis rendezni szokták. Soha megnyugvás nem következik be ezen a téren, de nem is követkéz hetik be még viszonylag rövid időre sem. Ez pedig mindenesetre a munkabéke és ezzel kapcsolatban a termelés rovására megy. Hogy ezt a kérdést miért nem lehet egyöntetűen elintézni, azt egészen egyszerűen nem tudom meorértpui. Ha a kormány beleegyezését adja a msy említett valamelyik' e=ooort fizetésrendezéséhez, akkor ez tapasztalatom alanián már nagyon indokolt. De bocsánatot kérek, ha az egyiik csoportnál indokolt a tiz^téssmelés. akkor valószínűleg' indokolt a másiknál is. A közmegnyugvás. valamint a munkabéke érdekébein ismételten kérem a miniszter urat, hasson ülése 1942 november 17-én, kedden. 409 odla> hogy ezek a kérdések lehetőleg egyöntetűen rendeztessenek. Nem kell állandóan izgatni, ingerelni a dolgozó magyar társadalmat, hol azzal, hogy az egyiknek adunk valamit, hol azzal, hogy a másiknak adunk yalar mit. Ha Péternek fáj valami, akkor az egészen bizonyosan Pálnak is fáj. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Tessék Pétert és. Pált egyszerre megvigasztalni, meggyógyítani. Egy további kérdési, amellyel még foglalkozni szeretnék, amelyik a munkabéke, de elsőisorban a nemzet jövője szempontjából nagyon fontos, a családi pótlék kérdése. Ezt a kérdést már jómagam is ismételten szóvátettem, nem w teljesen eredménytelenül és ez indított arra, hogy ismét szóvátegyem. T. Ház! A közalkalmazottak családi pótlékának rendezései, határozottan állíthatom, a dolgozó társadalom egyik részében ezt a problémát megnyugtatóan rendezte. Ez már, elismerem, egészen komoly lépés, és ezért a kormányt, elsősorban a pénzügyminiszter urat elismerés illeti. (Ügy van! a közében.) Ennek a: rendeletnek osaki az a szépséghibája, — mert, sajnos, van szépséghibája — hogy éppen a közszolgálatban állóknak az a csoportja maradt ki ebből a rendezésből, ahol a legtöbb a gyerek, a napi- és órabéreseik. Mennyivel szebb és komolyabb volna ez a rendezés, ha minden közszolgálatban álló dolgozóra vonatkoznék! De még szebb volna, ha a nemzet minden egyes családos tagjára kiterjedne, függetlenül attól, hogy köz- vagy magánalkalmazott, kisvagy nagyüzem alkalmazottja. Ezzel szemben a magángazdaságban alkalmazottak nagy táborában ez a kérdés még vagy teljesen rendezetlen, vagy egészen embrionális stádiumban van a rendezés. Az 1942. évi költségvetés tárgyalásakoir szóvátéttem, hogy az Imredly-kormatay által, hozott 1038 : XXXVI. te, amely a munkásság gyermieiknievelliesi Ípótjlélkát rendszeresítettel, a munkásság családi pótlékával kapcsolatban az első komoly kezdeményező lépés volt. Ez azonban csak a kezdet volt és nem a befejezés. Egy évvel ezelőtt kény télén voltam megállapítani, hogy a törvény életbeléptetése óta ezen a téren semmi sem történt. Végtelenül sajnálom, de ma, egy évvel 1 később ismét csak azt kell megállapítanom, hogy a munkásság gyermeknevelési pótléka ma ugyanúgy havi 5 pengő', mint 1938-ban volt. A t. Ház megítélésére bízom, hogy ez az 5 pengő', amely már 1938-ban is tú'lkevéis volt. elégséges-e 1942-ben. ÍBörcs János: Az egyik hónapban megveszi a balfuszeklit, a másikban a jobbat, egyszer© nem tudjál) T. Ház! Az 1938-as törvény alkotóinak nem az volt az intenciójuk, hogy az a maga szent sérthetetlenségében maradjon meg az idők végezetéig, hanem az, hogy a munkásság nagy tömegeinek javára szolgáljon. Tessék ezt a törvényt hatályon kívül helyezni. Meg vagyok győződve róla, igen t. miniszter úr, hogy a törvény alkotói nem haragszanak meg azért, ha ezt a törvényt hatályon kívül helyezik, illetőleg egy másik törvénnyel pótolják. Ma a munkásság 40—45%-a nem részesül családi •pótlékban. Ä másik 50%-ról, amely családi pótléknak nevezett gyermeknevelési pótlékban részesül, egészen nyugodt lélekkel ugyancsak azt mondhatnám, hogy szintén nem részesül családi pótlékban. Kérem tehát a családi pótléknak a közalkalmazottak családi pótlékának analógiájára az ipariban, keiresikedje- lemben, kohászatban és a bányászatban foglal05*
