Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-306

384: Az országgyűlés képviselőházának 306. ülése 1942 november 13-án, pénteken. • azofeon a! területeken is érezteti hatását, illető­leg, ha azokíat nem tesszük meg, éles hiány érzet keletkezik azokon is. Az átmenetgazdaság kérdéstömegének ma hatalmas irodalma van és ne higyjük azt, hogy ennek atz irodalomnak ne lennének leszűrt ta­pasztalatai, amelyeknek nagyon hasznát nem vehetné a gazdaságpolitikai vagy még ponto­sabban a kormány gazdaságpolitikája akkor, amikor a kérdések fieltárásáról vagy megfelelő beállításáról van szó. Rendszerint abban szokták megjelölni az átmenetgazdasági kérdések legnehezebbikét, hogyan lehet majd a munkaerők foglalkozta­tásában azokat a ma tagadhatatlanul észlel­hető eltolódásokat vagy helyreállítani, vagy részben állandósítani, amelyek, abból adódnak, hogy ma az egész gazdaság a legszorosabban, elválaszthatatlan összeköttetésben áll a háború­val. Az ipari munkásság annyira megduzzadt az esetleges háborúra való előkészület vagy pontosabban: Magyarország szegényes katonai felszerelésének kiegészítése majd a háború folytatása miatt, hogy ipari munkáslétszáma töbszöröse annak, mint amelyet az ipar ko­rábban foglalkoztatott. (Közi Horváth József: Azonkívül "a leszerelt honvédség beállítása a munkába!) Mélyen t. Ház! Nyilvánvaló dolog, hogy mivel az iparban ma a normális időknél sok­kal nagyobb, sokszázezerrel nagyobb munkás­sereg dolgozik (Közi Horváth József: Kétszer­annyü), ennél a munkástömegnél egyszer fel­míerül majd az a kérdés;, tudjane vagy sem az to­vább is eddigi munkahelyét megtartani, tudja-e tovább is azt a magasabb életnívót biztosítani mai munkabérét megkapni, nem kell-e majd a munkásseregnek esetleg azzal számolnia, hogy a már megszokott városi életét megint felcse­rélnie kell a falusi, sokszor nincstelen ember életével. Ennek al munkástömegnek, ha talán nem is egyesiéiben, gondolkodnia kell afelett, hogy milyen sors vár reá; ez a gondolat a tudat alatt minden bizonnyal ott gomolyog benne és ha a jelen percben a munkás folyto­nossága következtéiben nem okoz feszültséget, a feszültség adott pillanatban bármikor fel­léphet. Mélyen t. Ház! Az átmenetgazdaságnak a munkaerő gazdasággal összefüggő ez az egyik problémája egyszer majd annál inkább előtér­ben álló, mondhatnám, kérlelhetetlen erővel fellépő kérdéssé válna, mert amint az imént Közi Horváth t. képviselőtársam közbeszólásá­ban megjegyezte, gondoskodni kellene arról is, hogy hadiszolgálatra a béke viszony okhoz ké­pest rendkívüli tömegesen bevonult emberek akik békés munkát keresnek mit fognak tenni, fognak-e találni megfelelő munkahelyet? Azt hiszem t. Ház, hogy a kérdésnek éppen ebben a részében a Lehető legjobb megoldás olyan kívánalom, amely valamennyiünkben egyfor­mán megvan (Közi Horváth József; Ugy van!) és amely kívánalomnak jó vagy rossz kielé­gítésével az ország nyugalma» biztonsága függ össze. (Közi Horváth József: Nem szabad munkia nélkül maradnia a honvédségnek!) Messzevezetne itt azoknak a lehetőlségek­nek hosszadalmas kifejtése, miként fogjuk eze­ket a kérdéseket majd megoldani. (Közi Hor­váth József: Halljuk!) Lehetséges, hogy talán az a rendszer lesz nálunk is a leghelyesebb, hogy a háború vége után egyelőre, át­mièuetileg, miután az elhasznált felsze­relés kiegészítésére szükség lesz, állami rendelések nyújtásával tartsuk továbbra is a munkában a hadiüzemeket s ilyenformán adjunk a munkásságnak kenyeret. De ennek az átmenetnek is r vége lesz egyszer és akkor lép előtérbe az átmenetgazdálkodásnak az a része, amely a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztériumot sajátlagosan és szorosan ér­dekli, amelyre ez a minisztérium minden bi­zonnyal felkészül, de amely résznek pár szóval való jellemzés«, úgy hiszem, a budget tárgya­lása során mégis esak a mélyen t. Ház elé való. (Közi Horváth József: Halljuk!) Mélyein t. Ház! Ahogy ezeket a kérdéseket tárgyaló józan szakemberek látják, nem kétsé­ges, hogy nemcsak a most sok vonatkozásban megbomlott nemzetgazdaságoknak, hanem az egykor megint minden bizonnyal újra felépülő világgazdaságnak is egyik legégetőbb problé­mája lesz a közlekedés mitnden lehető és hatá­lyos eszközzel való fejlesztése, s a törekvés arra, hogy a közlekedésnek mintegy kifinomí. tásával tétessék _ lehetővé egyéni gazdaságok számára minél jobban való bekapcsolódás r a piac forgalmába. A jobb, emberibb megélhetés, nyugalom, jövőbe vetett remény is biztosíttatik így. A közlekdésnek a kívánatos fejlődése ma, a háború idején, nyilvánvaló módon sok aka­dályba ütközik. Amilyen mértékben azonban a mostani világháborút megelőzőleg igazán öröm; mel kellett nyugtáznunk a kereskedelemügyi) kormány törekvéseit, hogy különösképpen a be­kötő utak megépítésével közelebb hozza Ma­gyarország faluit a köves utakon át a városi piacokhoz; amennyire láttuk a körvonalait an­nak, miképpen tudna Magyarországon kibonta­kozni az a nagyobbarányú. közútit gépkocsifor­galom, amelynek megelőző feltétele megint csak az utak építése, milyen mértékben éppen a leg. utóbbi esztendőkben örömmel láttuk számos bi­zonyságát annak, hogy a Duna-tengeri közleke­dés érdekében hajógyáraink újabb és úiabb megbízásokat kapnak, ugyanilyen, mértékben ott szerepelt sokáig megoldatlanul a háttérben — bár szerencsére ma már ez ife napról-napra inkább előtérbe kerül — az a progamm, amely az államvasutak s általában a vasút üzemének fejlesztése és színvonalának emelésére vonat­kozik. A mostani világháborút megelőzőleg körül­belül 15—20 évem keresztül nagy vita folyt ab : ban a tekintetben, vájjon hogyan fog eldőlni az autóközlekedés és a vasúti közlekedés ver­senye. Sok alkalommal szenvedélyes hangok is hallatszottak, miikor egyfelől az autóközlekedés elsőbbségét bizonygatták, másoldalról pedig minden áron az Államvasút aka, a vasúti rend­szer előnyeit hangoztatták. Ha egy irányban ez a háború döntést hozott, mélyen t. Ház, akkor ebben a tekintetben a döntés kétségtelen. Kétségtelen abban az érte­lemben, hogy legalább is a mai gazdasági kul­túra mellett azt a versenyt, amely az autó és a vasút között évtizedeken át folyt, a vasút nyerte meg illetőleg nem vesztette el. (Bencs Zoltán: "ügy van!) A vasút azzal, hogy tömeg­szállítás végzésére elsőrendűen, sokkal inkább alkalmas, mint az autóközlekedés, beigazolta azt, hogy a múltjára méltó volt, jelenét meg­érdemli és jövője is biztosítva van. (Helyeslés a középen.) De ennek a jelennek megértése és más oldalról a jövő érdekei magyarázzák meg azt, hogy a magyar királyi kormánynak súlyos kötelezettségei vannak a vasúti rendszer^ ép­ségbentartása és lehető fejlesztése érdekében. Hiszen az a pompás magyar vasúti üzem,

Next

/
Thumbnails
Contents