Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-306

362 Az országgyűlés képviselőházának 306. píttattak, fegyelmi alá vontak és ügyükéit elhúzzák. Természetes, hogy ez aibból adódik, hogy vannak egyes túlbuzgó eanberek, akik! az illetők üldözéséből akarnak) maguknak tőkét kovácsolni. Tisztelet a kivételeknek, mert lár tom ég tudom, hogy vannak kivételek, azonban magam is keresztülmentem ezeken, tehát megállapíthatom azt, hogy vannak olyan tisztviselők, akik visszaélnek a törénvben lefektetett jogaikkal. Kérem a miniszter urat, hogy vizsgáltassa felül ezeket a fegyelmi ügyeket és adja meg a visszatérés lehetőségét azoknak. az alkalmazottaknak, akik bűntényt nem követtek el, hanem csak politikai vétség miatt vonattak fegyelmi eljárás alá. Az üldlözésnek legyen vége, legyen mindenkinek joga eldöntenie, • milyen a politikai felfogása), mert ez nem ütközik a hazai törvényekhe, és a politikai állásfoglalás nem olyan bűncselekmény, amelyért őket felelősségre lehlet vonni. Mivel mindezeket nem látom biztosítva, pártom és a magam nevében a költségvetést nem fogadom el. (Taps a széhőbaloldalon.) Elnök: Szólásra kövietkezik a vezérszónokok közül'? Árvay Árpád jegyző: Bíró István! Elnök: Bíró István képviselő urat illeti a szó. Bíró István: T. Ház! A nagyvonalú intézkedések rendesen a nemzetet, tehát az egész nemzet összességét érintik és egyetemlegesen; érintik. Ezért nekünk az egyedeknek igen sokszor nincs közvetlen kapcsolatunk ezekkel az intézkedésekkel. A részlietintézkedések viszont természetszerűi eg közvetlenül az egyedeket érintik, tehát jobban reagálunk azokra. Ennek következménye azután az a szomorú tény, hogy társadalmiunk egyedei igen sokszor közömbösek a nagyvonalú dolgok iránt, viszont elevenükbe vágó és esetleg szubjektív korlátokat szabó rendelkezésekre azonnal reagálnak, azokat sérelmezik és nem veszik figye'lembe azt, hogy más körülmények között ^az általuk is sokszor hangoztatott közösségi gondolattól eltértek. Ezek jutnak eszembe most», amidőn szerencséin van a kereskedelmi tárca 1943. évi költségvetéséhez hozzászólni, annak a tárcának a költségvetéséhez, amely gazdasági életünk és rajta keresztül egész magyar nemzeti életünk egyik legfontosabb pillére. Amikor kereskedelemről beszélek, a mindnyájunk által féltve szeretett zsenge gyerekről, a keresztény magyar kereskedelemről beszélek, arról a magyar kereskedelemről, amely a nemzeti újjászületés egy gyönyörű hajtása, azonban ezeken az új ágakon feltétlenül vad hajtások is keletkeznek, amelyeket szakértő kézzel le kell nyesni hogy a gyümölcsöt hozó termőágak annál erőteljesebben fejlődhessenek. Ezt a szakértő kezet üdvözlöm Varga József miniszter úrban, aki már három esztendő óta vezeti ezt a nagyon fontos tárcát és állítom azt, hogy kereskedelmünk átállítása igen fontos szempontokból talán elsősoiriban éppen Varga József miniszter úrihoz fűződik. A kereskedelem szabad pálya, hogy mégis bizonyos megkötöttségek jelentkeznek itt, az elsősorban a háborús nehézségeknek, de nem utolsó sorban annak tulajdonítható, hogy azok, akik a kereskedelmi pályákra mennek, nem minden esetben felkent apostolai a magyar kereskedelemnek, hanem konjunktúralovagok (Úgy van! Űgy van!), akik pillanatnyi előnyökért, a márólJaolnapra való meg- ' lèse ÏÙ42 november 13-án, pénteken. gazdagodás lehetőségeiért mennek erre a pályára és akiknek visszaszorítására és a magyar kereskedelmi életről való lemetszésére, úgy vélem, semmiféle eszköz sem lehet elég drákói. Mind a bizottsági megbeszéléseken, mind a plenáris tárgyaláson minden egyes alkalommal, amikor a kereskedelemről van szó, a kereskedelem átállításáról beszélünk elsősorban, mert ezt tartjuk a kereskedelemmel kapcsolatos legfontosabb kérdésünknek. Őszintén megvallva nem nyugtat meg az, hogy a zsidó kereskedelem keresztény kezekbe került, még az se nyugtat meg, ha a zsidó kereskedelem keresztény magyar kezekbe kerül, mert nagyon fontosnak tartom azt, hogy megfelelő szakértő magyar emberek fezébe kerüljön, akik valóban hivatásérzetból kifolyólag mennek erre á pályára és akik valóban ebből az elgondolásból intézik Magyarország, nemzetünk gazdasági újjászületését. Nekünk nem kereskedelmi parazitáikra van szükségünk, hanem e'zekre az emberekre és állítom azt, hogy ha sürgősen nem lépünk fel a stróhmanokkal, az Aladárokkal és nem tudom miknek titulált r emberekkel szemben, akkor, sajnos, olyan kátyúba fog kerülni a magyar kereskedelem, hiogy a legdrákóibb szigorúságú^ rendelkezéssel sem fogják; könnyen kimozdíthatni, mert a Strohmann rendszert nem tudjuk úgy megszüntetni, hogy az egyik szigorú rendelkezést t a másik után kiadjuk. Ez nem rendelkezési kérdés, ez nevelési kérdés. Maga a társadalom kell, hogy nevelje a társadalom egyedeit arra. hogy ne adják oda magukat pillanatnyi előnyökért, júdás pénzért .annak a zsidó kereskedelemnek, amely Magyarországot 1918-hoz vezeHe és annak a zsidó mentalitásnak, amely ma is destruál közöttünk. Nagyon fontos a kereskedelem átállításánál a kereskedőképzés. Kunder Antal igen t. képviselőtársam azt fejtegette, hogy teljesen másodrendű kérdés a szakértelem, sokkal fontosabb az, hogy keresztény kezekbe kerüljön a kereskedelem. Merőben ellentétes álláspontot foglalok el. (Ügy van! Űgy van!) Nagyon fontosnak tartom a szakértelmet» mert csak a szakértő kereskedők lesznek képesek arra, hogy a magyar kereskedelmet valóban megújítsák^ valóban arra a pillérre emeljék, amelyen sziklaszilárdan fog majd megállani minden időkben és minden veszéllyel szemben. A kereskedői pályára való készülés még mindig bizonyos idegenkedést vált ki egyes családoknál. Nem olyan régen a visszacsatolás óta önállósult egyik fiatal kereskedő, aki saját bevallása szerint is havonta több mint 2000 pengő jövedelemmel rendelkezik. Panaszkodott nekem arról, hogy, sajnos, ő igen gyenge^ tanuló volt, a szülei azért nem taníttathatták, hanem kereskedőnek adták. Űgy beszélt arról az íróasztal melletti munkáról, arról a 150 pengős munkáról, mint vágyai netovábbjáról. Űgy beszélt arról a kis tisztviselői foglalkozásról, mint amely messze felülmúlja az ő 20Q0 pengős jövedelmet biztosító, nagyon tisztességes eszközökkel elért jövedelmét és foglalkozását. Ezt az alacsonyabb rendűségi kérdést kell kinevelnünk köztudatunkból és akkor, amikor arról beszélünk, hogy menjenek gazdasági pályára, ugyanakkor nevelés kérdése is, hogy azok menjenek gazdasági pályára, akik képesek arra és határozott szándékuk, hogy megtanulják a mesterségüket, hogy ne konjunktúrából menjenek oda, hanem becsületes, hosszú évek kitartó gondosságával akar*