Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-306
352 Az országgyűlés képviselőházának 306, i kívánják megállapítani. (Rajniss Ferenc: Kedves hölgyeket neveztek ki sokat! — Varga József kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: Nem!) Ez a folyamait ismétlődik. Igaz. viszont, hogy 'bizonyos konjunktúra van ebben a. pillanatban és tömegesen jelentkeznek az egye dek iparj ogosítványéri A marhakereskedelemnél az volt a helyzet, hogy amikor fixirozni -akarták a marhaárakat, azokat a fogyasztók számára magasan szabták meg és az élőmarha árak is magasan; voltak megállapítva. A takarmányhiány következtében igen nagy lett a kínálat a piacon, leesett az élomarha ára, azonban megmaradt a fogyasztói magas ár. úgy hogy ezt a margeot igyekszik a konjunktúra kihasználni. Szerintem mégsem lehet a pillanatnyi konjunktúrára felépíteni egy bizonyos kereskedelmi szakma létszámát. Csodálkozom, hogy így van, pedig szakmai szervezetek nélkül ezek a problémák el nem intézhetők, s egy kereskedőnek már az elindítása sem oldható meg. Ha megvannak ezek a szakmai szervezetek, akkor a kormányzatnak és a kormányzat különböző ágainak módjában van a szakmai szervezeteken keresztül érdiemben bírálatot gyakorolni, módjában van egy eleven, élő kaposolatot fenntartani, tehát az akták helyett ügyeket és problémákat intézni. ViMlgas dolioig, hogy a szakmai szervezeteknek megteremtése ériinti a maga műlkíödési körében a kereskedelmi és ipairkamaráikat is, amely kérdésről már többízben szóltunk ebben a Házban. A megoldás csak úgy képzelhető el, hogy a két szervezetnek, a vertikialisam felépített szakmai szervezetnek és a territoriálisán működő kamarai szervezetnek a működési íkiörét élesen elkülönítjük! egymástól. Sokkal jobb, ha egy" gazida sincs, mintha két gazda van, (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) miért ez ugyanaz» mintha egy termelési iálgnak két miniszter lenne a gazdájaSokkal bölcsebb dolog, ha nincs gazdája, mintha két gazdája van. Helyes tehát, ha a két [Szervezetet különválasztjuk és a kamaráknak meghagyjuk a territoriálisán összefüggő témakfö'rt, hogy az i állapítsa meg, hogy bizonyos vidékeiken milyenek a kívánalmak például az üzemeik! uyitvatartása vagy a záróra tekintetéLen. Egészem más: a 1 viszony például Debrecenben!, ahol falusi, mezőgazdasági vásárló lakosság van, mint például a Nyugaton fekvő Sopronban.. Foglalkozzék például az a kamara általános kérdésekkel, így adózási kérdésekkel, adjon felvilágosításokat egyes kérdéseikben és ruházzunk rá bizonyos feladatokat, amielyeket idáig aa első- és másodfokú iparhatóság szakszerűtlenül végzett hatósági hatáskörben. (Úgy van! a szélsőbaloldalion.) Víáilasszíulk tehát szét élesem az ügyköröket és akkor elérkezünk ahhoz az állapothoz, amifeor a kormányzat a magánkereskedelemmel és a magángaz dasagi lágazatokkal eleven kapcsolatot képes fenntartani. Hamarosan végeznem kell azonban a kereskedelmi tárcával, mert az időm is rendkívül rövid. Tehát amikor az illető úr megkapja, az ipar jogosítványt, mindjárt el is búcsúzik a kereskedelmii minisztériumtól, mert további működési területén, vagyis amikor már kijelölték és valóban gyakorolja is az ipart, azután ha álruellátálsit kér valahonnan, vagy ha problémái vannak, többet már nem találkozik a' keresfciedelmli minisztériummal, mert egyéb minisztériumok hatáskörébe van ujtajya. lése 1942 november 13-án, pénteken. (Derültség m szélsőbaloldalon.) Bátor vagyok rámutatni arra is, hogy az ipar jogosítvány megkapása után egy következő akadályon kiell áthaladnia, nevezetesen^ kapnia kell egy külön kijelölést arra, hogy ő most már komolyan kereskedőnek számít. (Derültség a szélsőbaloldalom.) Ez az a folyamat, aminek következtében redukálták legutóbb a textilkereskedökl létszámát 3000-ről 700-ra. S ha megnézem a való helyzetet, azt látom, hogy textilnagykereskedő van Ozorán, amely község 8 kilométerre van a vasúttól, Alberti-.Trsán, Monoron és Kulán. Földrajzi ismereteim nem' olyan kiterjedtek, hogy mánden helységről tudjam, hol van, de ismereteim Kuláról azt mondják, hogy az a Bácskában van. (Derültség {a\ szélsőbaloldalon.) Ha 3000 textilkereskedő' sok, akkor számukat redukálnom kell egy racionális számra, de akkor észszerűen kell megállapítani, hogy mely helyeken, ezeken és ezeken a helyeiken hagyhatok textilnagykereskedőket. Ez a következménye antnak, hogy ügykörök tekintetében a kereskedelmi és a közellátási miniszter úr között mérkőzés folyik egymással. A harcioknak ez a' változatossága majdnem azonos az afrikai hadszíntér jelenségeivel,, hol az egyik, hol a másik kerül fölül. (Derültség a szélsőbaloldalom.) A mai helyzet az, hogy a kereskedelmi miniszter úr néhány valóban fontos pozíciót ismét megszerzett. (Derültséa ú, szélsőbáloldalon.) Ma úgy fjest a helyzet, hoi ff y abban a bizottságban, amely kijelöli az ipar jogosítványotokat, a kereskedelmi miniszter úrnak is bent van egy tisztviselője, tehát előfordul, hogy aki kereskedelmi pályára lkészül, a jogosítvány birtokában nem búcsúzik el még végleg ia kereskedelmi minisztériumtóL hanem még a kijelöléssé^ is fenntart bizonyos laza kapcsolatokat a minisztériummal. Ha azonban kijelöltetik és jön r az áruellátás problémája, akkor ó' már kizárólagosan az iparügyi miniszter úr ral, a közellátásügyi miniszter úrral és a földmívelésügyi miniszter úrral találna magát szemben, mint róla gondoskodó kormányzati hatóságokkal. (Közi Horváth József: De az iparügyi minisztériumban ott van a kereskedelmi miniszter is!) Ez véletlen eset, de soha-. sem tartós. (Zajos derültség á baloldalon.) T. Ház! Egy szót kívánok) ejteni a konzuT mok^kérdéséről is. Nevezetesen azt látjuk, hogy a szűkösen és rosszul megszervezett közellátási viszonyoik -következtében egyes közületek, hivatalok, nagyobb befolyással bíró magánvállalatok, bankok, gyárak, saját tisztviselőik: ellá« tusára külön konzumot szerveznek, hogy azon keresztül r főleg nem jegyre kapható mézzel, tojással es egyéb élelmicikkekkel ellássák a tisztviselőket, Ez két szempontból kell hogy megjegyzés tárgya legyen. Először, ez aiz árumennyiség élvonaluk a felfejlődő keresztény kereskedelem foglalkoztatottságától. A második szempont, amire rámutatok, az, hogy már Tmrédy Béla mondotta a közellátásügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál a bizottságban, hogy a közellátási probléma felében — ha nem nagyobb felében — pszichológiai és nem materiális jellegű, tehát ez az eljárás rendkívüli mértékben elkeseríti azokat az el nem látott egyedeket, akik nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy ilyen közületek tagjai lehessenek. (Ügy van! Űffy vomi a bal- és szélsőbaloldalon.) Az árkérdésr© rátérve, nem kívánok foglak