Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-306

Az országgyűlés képviselőházának 306. mat jól fedi: hogy össizegyéniségénél fogva, »I- : kalmas lesz-e majd ennek a pályának és feladatkörnek (betöltésére — ezt a kérdést el tudná bírálni az a szakmai szerv ezét, amely persze ma hiányzik a kereskedelmi organizációból is amelynek életrehívása érdekében ma' egy félóráig fogok beszelni. Az ilyen szakmai szervezetben a szakmai képviselők és kereskedőik állandóan együtt ülnek, egymással szoros kontaktust tartanak, tehát egyedül képesek arra, hogy rnetm rendeleteken és okmányokon keresztül, hanem az. illető való életét, működésiét figyelemmel kísérve végleges és Idöntő' véleményt mondhassanak. A másik, amit ez a tisztviselő ai kereskedelem és iparkamarában elbírál, a hitelkérdés. Megnézi, hogy vah-e pénze az illetőnek. E tekintetbein látom a kormány intencióját, arra gondolnak, hogy pénz nélkül ne jöjjön be a kereskedelembe senki, mert abból végül

1 Aladár vagy stróman lesz. Most megint nem kívánok ennél a témakörnél időzni, csak azt állapítom) meg, hogy ezek a megoldási módok — még ha azzal is kiegészítem, hogy a miniszter úr tavaly volt szíves azt a kijelentést tenni, hogy a strómanok ellen pedig- kérlelhetetlen szigorral fog eljárni — sem oldják meg a kérdést, mert hiszen amikor a kérlelhetetlen szigort rendeletre változtatjuk át, akkor egészen másként fest a dolog. Sajnos, nemi vehettünk részit Imrédy t. képviselőtársammal ennek a rendeletnek a tárgyalásán a 42-es bizottságban, kinn._ léyéni a harctéren, de amikor eat a rendeletet tárgyalták, a végső konklúzió az volt, hogy most már a strómanokat kérlelhetetlen szigorral kell kiirtani, akit a strómanságon rajtakapnak, akiről tehát beigazolódik, hogy stróman volt — ami rendkívül körülményes folyamat — attól a miniszter úr három évre elvonja az iparjogosítványt, de ez alól is kivételeket tehet. Én csak azt kívánom' megállapítani, — és azt hiszem, nem túlzok; megállapításomban' — r hogy ezek a rendelkezések jé. ha nem mozdítják elő a strómansáa- kifejlődését (Derültség a szélsobaloldalon.), de visszafejlesztésnek* semími szín alatt sem tekinthetők. (Ügy min! Úgy vw! a szélsőbaloldalon.) Az tehát, hogy a hitelkérdésnél azt vizsgálják, hogy az illetőnek van-e tőkéje és amennyiben ő Aladárrá fejlődik, vele szemben ezt a drákói szigort alkalmazzák! — ez; eredményre vezetett, amint értesülve, vagyok, egy-két kárpátaljai szatócsüzemnél elhelyezkedett strómanoknál (Derültség a szélsőbaloldalon.), ahol kiírták a cégtáblára, hoigy: Kovács István — és szombaton] véletlenül be volt zárva az üzlet. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ezek! felett tehát már nem lehetett napirendre térni, de a nagyobbszabású strómanok változatlanul élnek és virágzanak. Magánál a hitelkérdésnél maradva, e tekintetben a kormány háromirányú tevékenységet folytat. Az elsővel haimlar végzek, ez az a bizonyos kiskereskedelmi és kisipari hitelakció, amelynek a felső

1 határai ma 500 pengő. Ezt soroljuk a karitatív intézkedések csoportjába. nyugodtan besorolhatjuk az Oncsa. hatáskörébe, oda nyugodtabban sorolhatjuk, mint a hitelműveletek közé. (Derültség a szélsőbaloldalon.) A második tevékenysége az Önállósítási Alap ténykedése. Az Önállósítási Alap eddig az elmúlt hat esztendő folyamián 21 millió pengőt folyósított. Én most nem vizsgálom ennek számrendjét. nem vizsgálom azt, hogy albból a sokszázmillió pengőhői. amely ma a kereskedelmi hitelben, mint tőkevolumen mozog, miülése 1942 november 13-án, pénteken. 351 lyen kis részt repreaentál ez, hanem megint azt nézem'» hogy amikor egy kereskedelmi és iparkamarai testület vizsgálja, az önállósítási kölcsön folyósítását. — mert hiszen az ennek a referense, a javaslattevő szerve — akkor a szakmai ^ szervezetlnány következtében nem tudja elbírálni-a legfontosabb szempontot. Ez az, hogy amikor ők Valakit közpénzekkel abba •a helyzetbe hoznak, hogy mint az Önállósítási Alap ellátott egyede

> kereskedői tevékenységet folytathat, akkor vájjon nemi fognaiM-e éppen ezáltal egy már abban a szakmában elhelyezkedett és ázom a helyen működő keresztény kereskedőnek kbnkurrenciát támasztani

1

? Saját választókerületemből hozeikl fel példát. Dorogon volt egy kis drogista, egy keresztény ember. Ennek a nyakára ültetteki az Önállósítási Alap révén egy másilk drogistát. aki ezt megelőzően a cseheknél csendőrőrmester volt — ez csak mellékjátéka a dolognak — és én nem voltam képes ezt a dolgot semilyen utánjárással sem megállítani. A harmadik dolog a hitelműveleteknél a kormány által az idén az úgynevezett fedezettel bíró kereskedelem 20 millió pengőről 30 millió pengőre felemelt kereskedelmi hitelakciója. Ebből a 20 millió pengőből eddig 18 millió pengőt használtak ki, amire azt mondták, hogy lám, a kormány túlzottan és bőven alkalmazta, mert a 20 millió ki sincs használva. Itt egy megjegyzést vagyok bátor lenni. Méltóztassanak figyelembe venni^ azt. hogy ma a hitel iránti kereslet rendkívüli mértékben megszűkült. Ezt először a borkereskedelemnél láttuk, ahol úgy számoltunk, hogy legalább 100 millió pengős hitelre lesz szükség ahhoz, hogy az egész kereskedelmi tevékenység megindulhasson és a végén néhány millió pengővel lebonyolítottuk. Miért? Először azért, mert a gazda nem szívesen ad!ja áruját, mert a stabil árpolitika ellenére is jobban bízik a borban, mint a pengőben. Másodszor azért, mert a zsidó tőkék véleményem szerint ma is változatlanul benne feküsznek ebben az üzletágban. (Ügy van! Ügy van! a szél'sőbalcldalonj A harmadik dolog az, hogy végeredményben a hitel igénybevétele ma sokkal szűkebb keretek között mozog, mint a múltban, merthiszen a hitelügyletek készpénzügvletekké alakultak át, tehát ha ma bármilyen kereskedelmi ágazatban valaki, valamid el akar adni, akkor majdnem inkább előrefizetést kíván, mintsem hitelt nyújtana. Ezekre vagyok bátor felhívni a figyelmet, nehogy a kormány megtévesztesse magát azzal, hogy mivel ma csak 18 millió pengő erejéig van ki használva a 20 milliós hitelkeret, ezzel a hitéikérdési a keresztény kereskedők vonalán megoldást nyert. A harmadik szempont, amivel egy kereskedelmi és iparkamarai titkár vagy tisztviselő foglalkozik. — az első volt tehát a szakképzettség, a második a tőke kérdése —• annik megállapítása, hogy vájjon kell-e egyáltalán ebben a szakmában kijelölt kereskedő. Itt újból elérkeztünk annak a megállapításához. hogy megint ezt eldönteni aztán igazán nem lehet hivatott olyan valaki aki az egész kérdést csak bürokratikus oldaláról képes nézni. Ennek az eredményeit láthattuk az elmúlt időkben, amikor^kineveztek 3000 textilkereskedőt ilyen iparjogosítványi alapon, és amikor rájöttek arra, hogy mégis csak «oknak bizonyult, ezeknek a számát redukálták 7Ö0-ra. Most azonban azt hallom, hogy a textilkere-skedőlí létszámát 3QQ feö^'li létszámban