Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-305
324 Az országgyűlés képviselőházának BOB, Elő lehetne ezt adni a népiskolában is, hiszen naponta 4—6 órát ül ott az a gyerek, ebből legalább 2 óra hosszat a mezőgazdaságról is lehetne beszélni, hiszen tulaj donképplen az iskolalátogatók 90%-a földniívos. Ha pedig nem toki-míves , akkor otthon van egy kis kertje, ha nincs otthon egy kis kertje, akkor vannak ablakai, amelyek délre néznek és ahol szintén lehet mindenféle növényt termeszteni. Én például paradicsompaprikát^ termellek az abla-i kokban, júniusban már piros paradicsompaprikáim voltak, amikor pedig Budapesten csak két hét múlva lehetett láni paradicsompaprikát. Egy földmívesállam'ban egy embernek sem kellene lennie, aki ne foglalkozzék növények istápolásával. A szaktudás hiányára nekem egy nagyon érdekes esetem volt. (Halljuk/ Halljuk! a jobboldalon.) 1940-ben egyszer ki kellett mennem a XIV. kerületbe a Nagy Lajos király-útja legvégére. Ahogy megyek, látom, hogy ott összetört betoncsövek fekszenek, s egy nagy betonkerítés vau ott, de olyan staketlinak épített betonkerítés, végtelen hosszú. Gondolkozom, hol vau a 8-as szám, amikor ez olyan végtelen hosszú. Benézek, látom, hogy kukoricás, körül van kerítve. Körülbelül már a felén lehettem, megint benézek a kukorica közé és egy nagy üszköt látok. Már jön belőle a por. Jobban megnézem, hát minden tizedik üszkös, még bent is vannak üszkösök. Megyek tovább, két fiatalembert] látok úszónadrágban. Kérdezem, maguk kik? A mezőgazdasági főiskola növendékei vagyunk, felelik. Látták ezt a kukoricást? — mondom. Igen, a mi kukoricásunk. Mondom nekik, hogy ezek a kukoricák üszkösök. Azt felelik: ezek még nem érettek. Pedig már jött belőle a por. Hát az bizony énett. (Tost László: Tanulság, hogy a betoncsövek nem odavalók. — Derültség.) Hát amikor mezőgazdasági főiskoláink vannak már több mint 50 éve, — hiszen a keszthelyi 60—100 éves (Egy hang jobb felől: Sokkal régebbi!) t — akkor itt nem lenne probléma a szakképzés. Ha nem lennének ezek a főiskolák, akkor azonnal iskolákat kellene felállítani, mert a földmívelés színvonala ma oly magas, hogy szakiskolák nélkül nem folytatható eredményesen. (Hokky Károly: Meg lesz, Vladi csak légy türelemmel! — Derültség.) Egyik előttem szólott képviselőtársam a gyapjúárakról beszélt. Ezzel kapcsolatban kérném a földmívelésügyi kormányzatot, fordítson nagyobb gondot a máramarosi juh* tenyésztésre. A máramarosi juhokl a havasi legelőkön töltik a nyarat. Télen hazaterelik a nyájat és kora tavasszal, amikor lenn zöldülni kezd, a száraz takarmány pedig már elfogyott, akkor ott lenn, a havasok körül legeltetiiki őket. A . havasi legelőket ilyenkor még hó borítja. Azután el kell indítani a nyájat. Körülbelül 2—3 hét telik el, amíg a hó havasi legelőkről elmúlik, addig az útközbe eső erdőkben legeltetik az állatokat. Eddig ez így volt. Most az erdőigazgatóság ezt a legeltetést letiltotta. (Hokky Károly: Igaza van!) Ez óriási kár a juhtenyésztő, a juhtartó számára. Vagy el kell adnia a juhokat, vagy kevesebb juhot kell tartania, (Tost László: Kevés juhnak szabad legelnie?) akkor S édig ez az ármegállapítás a gyapjúra vonatozólag kárbaveszett dolog. Az erdőigazgatóság az idén tavasszal nyilatkozatot követelt a juhtartoktól, hogy ezt a legeltetést jövőre már nem kívánják igénybe ütése 194Û november 12-én, csütörtökön. venni és ebben az esetben erre a tavaszra még megadják a legeltetési engedélyt. A juhok kárt nem tesznek, hiszen az 50— 60 éves magas erdőben nem is okozhatnak sem: miféle kárt, viszont hagynak ott (Tost László: Pörköltkávét! — Derültség.) trágyát, ami még többet ér. 1934-ben Szinérváralján jártam. Éppen választási agitációra mentem. Amint estefelé megyek be automobilon, jön velem szemben egy csorda. Mondom: mit hazudnak, hiszen ezek gyönyörű állatok! Azt mondják, igen, de ezek kincstári marhák. A kincstáriaknak, az erdészeknek tehát volt hol legeltetni, a parasztoknak nem; a kincstárialk legeltettek, ahol akartak, a parasztok pedig nem legeltettek, s azért satnyult el a marhaállományuk. Eddig az erdőben lehetett legeltetni és legeltettek is. Kérdem, miért ne lehetne ezt továbbra is engedélyezni 1 ? Ügylátszik, ez a bogara az erdőigazgatóságnak. (Derültség.) Remélem, a miniszter úr meg fogja hallgatni az erdőigazgatókat (Börcs János: Ne hallgassa meg, mert akkor nem lesz legelő!) és aszerint fog intézkedni. Itt vaim még az erdőőrök áthelyezésének kérdése. Más vidékekre helyezték át őket azért, hogy magyarul tanuljanak. Nekünk erre nines szükségünk. Először is a miniszterelnök úr kijelentette, hagy nem akar magyarosítani, (Hokky Károly: De ezek állami alkalmazottak!) tegnap pedig a kultuszmniszter úr jelentette ki ugyanezt. Különben is mi tudunk magyarul. Tessék az én példámat nézni. Én egészen jól beszélek magyarul. Ahogy hallom, vaunak itt olyanok, akik nem beszélnek olyan jól magyarul, mint én. (Piukovieh József: Mondasz valamit! — Derültség.) a helyzet úgyis magával hozza, hogy mindenki megtanuljon magyarul, ez tehát nem probléma. Viszont átvezeti egy... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék befejezni. Homicskó Vladimir: Ezt akkor majd appropriácónál fogom elmondani. (Piukovieh József: Mégis megint elfogadod 1) El! Elnök: Több vezérszónok nincs. Szólásra következik? Haala Róbert jegyző: Gosztonyi Sándor! Elnök: Gosztonyi Sándor képviselő urat illeti a szó! Gosztonyi Sándor: T. Képviselőház! Mezőgazdaságunk a bethleni idők csatavesztése következtében elszegényedett, úgyhogy nem tud a kor haladásának megfelelően fejlődni és kapacitását nem tudja kifejteni. Pedig szükség volna erre, hogy a jövőben a környező agrárállamok konkurrenciáját kibírja és mindenben jobbat, többet és olcsóbban tudjon termelni. Ez a kérdés azonban ma pillanatnyilag talán háttérbe is szorul, mert ma háborúban van a nemzet hatalmas szövetségesei oldalán. Ma létért vagy nemlétért küzdünk, természetes tehát, hogy a hadbanállás ténye és még inkább az erős győzeimi akaráis a mezőgazdasággal szemben is külön követelményeket támaszt. A háborút nemcsak dicsőséges hadseregünk fogja a fronton megnyerni, hatalmas szövetségeseinkkel együtt, hanem a mezőgazdaság is hivatott arra, hogy mint a behő front legfőbb pillére, a maga részéről is annyit termeljen és annyival járuljon hozzá a győzelemhez, amennyire egyáltalán képes. Ma rekordot kell elérni és e eélra minden