Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-305

318 Az országgyűlés képviselőházának S05. kötnek; a törzskönyvezés hiányában pedig elő­fordulhat az, hogy esetleg olyan állatokat is igénybe vesznek, amelyek különben tenyész­oélokra alkalmasak volnának. (Ügy van! a középen.) Kérjük tehát a miniszter urat, hogy ú Délvidéken a törzskönyvezés keresztülvitelé­nek fokozására, a törzskönyvezéssel foglalkozó egyesületek támogatására különös súlyt for­dítson. Állattenyésztésünk fejlesztése következté­ben a jugoszláv állapottal szemben a Délvidé­ken megtiltottuk egyrészt a kézből való fedez­tetést, másrészt pedig szigorúbban vizsgáltat­juk felül az apaállatokat, mint azelőtt, har­madszor pedig jobban ellenőriztük és nem en­gedtük meg az engedélynélküli apaállattartók fedeztetését. Ez azután apaállathiányt terem­tett a Délvidéken és ezért szükséges volna megfelelő apaállatok levütele, tehát az apa­állat-akciók fokozottabb kiterjesztése és a Dél­vidékre levitt apaállatok számának a fokozása. Sajnos, az előbb említett okoknál fogva elő­fordult, hogy Zsablyán például a kancák het­ven százaléka üresen állt az idén, a tiszamenti részeken pedig a tehenek hatvan százaléka. Nem az átmenet túlságosan gyors voltát okol­juk e miatt, mert hiszen az intenzív bekap­csolódás és fejlesztés mellett vagyunk, kérjük ellenben ennek ellensúlyozására az apaállat­ait oi'ó fokozását. A sertéstenyésztés érdekében Bács megyéd­ben is kívánatos volna a sertéspestis elleni kötelező oltás bevezetése. A megszállás alatt a szimultánozás nem volt semmiféle eljáráshoz, bejelentéshez, kihirdetéshez, zárlathoz kötve, ennél fogva mindenki oltathatott. Volt is sok sertéspestis járvány, viszont azután oltatott is mindenki, úgyhogy a cselédek és zsellérembe­rek 90 százaléka is oltatott. Ezt az általános rendszeres oltást most nem lehet abbahagyni, viszont az a körülményes eljárás, amely ilyen nagytömegű egyéni oltásoknál fennáll, szintén betarthatatlan. Ezért kérjük a sertéspestis elleni kötelező oltás bevezetését. Ugyancsak a sertéstenyésztés érdekében merül fel az úgynevezett miskárolók kérdése. A Délvidéken ugyanis a jugoszláv időkben a miskárolók iparengedéllyel űzték az állatok kasztrálását. Jogszabályaink működésüket ma nem engedik meg. Ez indokolt volt 1928-ban, vagy a krízises években, (Ügy van! a középen.) amikor az állatorvosok nem tudtak elhelyez­kedni, nem kaptak munkát. Akkor indokolt volt ezt az állategészségügyi műveletet az ál­latorvosok kezébe adni, nem indokolt azonban ez ma, tekintve hogy állatorvoshiány van. (Ügy van! Úgy van! a középen.) A differen­ciáltabb közigazgatás; továbbá az állattenyész­tés színvonalának emelése az állatorvosok mű­ködési terrénumát a jövőben még jobban szé­lesíteni fogja. A helyzet az, hogy a gazdák sokszor nem tudnak idejében állatorvoshoz jutni. (Ügy van! a középen.) A Délvidéken kü­lönben is aránytalanul kevés az állatorvosok száma. Most azt kérjük, hogy ha ilyen új ipar­engedélyeket nem is adnak ki, legalább a régi iparengedéllyel rendelkezők működésének folytatását • volna méltányos engedélyezni. (Ügy van! a középen.) De országos viszonylatban is felmerül az a probléma, hogy nem volna-e helyes az előbb említett állatorvoshiány és az állatorvosok fo­kozott igénybevétele következtében országos viszonylatban is az állatorvosok mellé egy segédszolgálatot szervezni, úgy ahogyan az orvosoknál ^ zöldkeresztes uőyérekkel tettük. ülése 1942 november. 12-én, csütörtökön. vagy ahogyan a bábái intézmény már régóta fennáll. Ezzel enyhíteni, • csökkenteni lehetne egyrészt a szellemi munkáshiányt, másrészt az állatorvosok fokozott elfoglaltságát. A minőségi állattenyésztés fokozottabb ta­karmányozást kíván. Az abraktakarmányok beszolgáltatási kötelezettsége folytán a gazdák — elég helytelenül — a szálas takarmánynö­vények vetésterületét fokozták, ami közellátási szempontból helytelen folyamat volt. A jövő­ben bekiövettkeziő állatállomány-csökkenés kö­vetkeztében ez a vetésterület szintén csökken­ni fog, meg fog tehát szűnni ez a helytelen irány. Arra kérném a miniszter urat, hogy amikor ez a csökkenés bekövetkezik, nagy fi­gyelmet fordítson arra, hogy ne a differen­ciáltabb, változatosságot jelentő takarmányok vetésterülete csökkenjen, hanem inkább az ál­talánosan elterjedteké, azaz a közönségeseké. A költségvetésben külön tételként nem sze­repel a búsliszt előállításának megszervezése. Arra kérjük a miniszter urat, hogy találjon módot annak keresztülvitelére. Az^ állati hul­lák feldolgozásának nemesak a háború alatt van óriási jelentősége, gazdaságossága^ miatt, hanem kiváló táperejénél fogva a minőségi állattartásnál a háború után is nagy fontos­sága lesz. Az állatállomány várható csökkenése ma­gával fogia hozni a trágyamennyiség csökke­nését is. Ennek n'agy kihatása lesz a föld ter­mőereiének fenntartására, amely talán esetleg csak évek múlva fog jelentkezni. Ezt ellensú­lyozni lehetne azzal, hogy a kevesebb trágyát jobban kezelnék a gazdák, úgyhogy a földbe mégis ugyanannyi táperőt lehetne bevinni a jobb ' trágyakezelés által. (Helyeslés.) Kérjük tehát, hogy a trágyatelepakciókat fokozottab­ban forszírozzák, és kérjük ezt propagandával és a szakoktatással is terjeszteni. Nagy örömünkre szolgál különben, hogy először szerepel a költségvetésben 200.000 Dengő összegben a propagandára beállított külön tétel. Áttérve a növénytermesztésre, a rendelke­zésemre álló idő rövidsége folytán csak éppen a két legfontosabb kérdést említem meg t> Az előirányzott 52 millió, közte a szántási jutal­makra fordított 16 millió fontosságát és min­den eddigi növénytermesztéisfejlesztési akciót felülmúló óriási jelentőségét nem szükséges külön hangsúlyoznom. Ezek a számok önma­gukért beszélnek. A két kérdés _ közül az első, amelyet^ meg szeretnék említeni, az, hogy a talajművelés fo­kozásának előfeltétele a megfelelő talajművelő eszköz és igaerőállomány. Honvédségünk a ló, kocsi és szerszám igénybevételeknél nincs, de nem is lehet tekintettel arra, hogy az illető gazdának hány lova és "hány kocsija esik egy hold földire, arra pedig éppenséggel nem lehet tekintettel, hogy a gazdasági intenzitásnak megfelelő igaerővel rendelkezik-e vagy sem, hanem kizárólag a hiadiszempontból való alkal­masságot nézheti az igénybevételnél. Éppen ezért egyenlőtlen eloszlás áll elő az igaerők­terén. Vannak gazdaságok, amelyek traktor­ral, ökrökkel és azonkívül igénybe nem vett lovakkal is rendelkeznek, más gazdaságok vi­szont traktor és ökrök nélkül dolgoznak és erő­sebben vették igénybe lovaikat. Vonatkozik ez különösen a Délvidékre, ahol a kivonuló szerb katonaság lovaink 30 százalékát vitte el. En­nélfogva felvetem azt a kérdést, nem volna-e helyes a tenyészálla-takciók mellett egy iga-

Next

/
Thumbnails
Contents