Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-305
316 Az országgyűlés képviselőházának 305. feljebb arra jó, hogy valahogyan az adót, a kamatot, szegényesi ruházatuknak legszükségesebbjét és a háztartásra egy kis petróleumot vagy sót tudnak megfizetni, de a polgári jólét alapvető feltételeire', egy kis kultúrára vagy gazdasági beruházásokra pénz már sohasem jut. (Ügy van! Ügy van!) Csakhogy amíg a városi nyomóig kiáltva jelentkezik, addig a falusi nyomor szégyenlős. A falusi ember bármilyen szegény, de búcsú napján nyitva tartja házát a t vendégeknek, vasárnap pedig mindenhogyan igyekszik tőle telhetőleg tisztességesten kiöltözni és ha ez nem sikerül, inkább elő sem bújik. így a közfelfogás ezt a tisztes szegénységet, ezt a paraszti szerénységet szinte már olybá veszi, mint ami természetes, s nem látja meg azokat a messzenyúló fekete árnyakat, amelyek e barátságosnak látszó kép mögött vésztjóslóan meghúzódnak. Az, hogy a falu ma neun koplal és hogy a falusi ember terményeit valahogyan jobban tudja értékesíteni, mit sem változtat a helyzeten, mert olyan időkben, amikor a vásárlási lehetőségek korlátozva vannak, ez a bevételi többlet fiktív jelentőségű. (Ügy van! Ügy van!) És ez a falusi gyöngyélet végeredményben nyitva áll minden városi részére iß, hiszen a falu munkáskéz-hiányban szenved és niieg vagyok győződve róla, hogy készségesen befogadja az irígykedőket. (Úgy van! Ügy van!) Aki a falut ismeri, az jól s tudja, hogy a modern életfelfogás már mélyén belemarkolt a föld népének lelkébe. Egy szakadék nyilt^ meg a régi és az új generáció között, amely új" nemzedék már nem tudja megérteni azt, hogy ez a sivárságban sokszor már kétségbeejtő szegénység és ez a látástól-vakulásig tartó munka feltétlen tartozéka lenne a paraszti sorsnak. Ök ebben már csak proletársorsot látnak és minél jobban aprózódik a kisbirtok és minél inkább győzedelmeskednek az új idők, annál inkább tolódik el a föld konzervatív népe, a szabad portán élő független parasztság államfenntartó mivoltából az örökké elégedetlen nincstelen agrárproletáriátus irányába. Én úgy hiszem,; hogy téves úton jár az a» felfogás, amely a magyar parasztságnak ezt a helyzetét kizárólag az iskolázatlanságra vezeti vissza, hiszen — hogy mást ne mondjak — minálunk a mezőgazdasági kultúra igen magas fokon áll, mert míg Franciaországban 10 millió lélekre, Olaszországban 8 millió lélekre, a régi Németországban pedig 5 millió Lélekre esik egy mezőgazdasági főiskola, addig nálunk 3-5 millióra esik egy ilyen iskola, csakhogy ez a magasabb mezőgazdasági kultúra egyben magasabb síkon is mozog, azaz akadémikus jellegű, inert hiányzanak a földbe vezető, gyökerei. (Igaz! Ügy vtan! — Taps.), Ezzel én nem az iskolai képzettség, fontosságát akarom lekicsinyelni, ellenkezőleg, szeretném, ha: ezt minél szélesebb rétegekre tudnók kiterjeszteni, de az iskolai szakképzettség alkalmazása terén vannak bizonyos gyakorlati előfeltételek és az egyik ilyen gyakorlati előfeltétel a parasztgazdaságoknak egészséges alapokra való helyezése. Mi, akik az elmúlt tíz esztendőben mindent fejlesztettünk, ami a mezőgazdasággal öszszefügg, állatot, növényt, technikát még a mezőgazdasági munkások ügyét is, azt hiszem, végre tisztálban, kell, hogy legyünk azzal, hogy itt a legfőbb ideje annak, hogy ; a magyar parasztság sorsát is fejlesszük. (Úgy van! Úgy van!) Szembe kell tehát néznünk azzal a ténnyel, ülése 1942 november 12-én, csütörtökön. hogy a föld népességeltartó képessége — ami a mezőgazdaságban való foglalkoztatást illeti — korlátolt. A legbelterjese'bb viszonyok közt is, mint Németország példái mutatják, négyzetkilométerenként 40—50 leieknél több megfelelően megélni nem tud és amint a viszonyok kedvezőtlenebbekké válnak, ez az arányszám egynegyedére is alászáU. Jól tudjuk azt, hogy nálunk egyes vidékeken ennek a népességnek sokszorosa is él a földből, de ez nem exisztenciális alap, hanem legfeljebb vegetálás, munkaproduktivitasi szempontból pedig özönvízelőttí állapot. Ezért körül van határolva az a terület, ame* lyen agrárpolitikánk mozoghat és van egy nagyszámú agrár népfeleslegünk, amelyről iparosítás révén kell ''tudni gondoskodnunk. Azon agrár néprétegek részére viszont, amelyek a mezőgazdaságból talán meg tudnak élni, akik részére ott foglalkoztatást tudunk biztosítani. egészséges exiszteneiális alapokat kell adni és itt kezdődik a parasztság problémájának megoldása, amely a tagosításon, a birtokminimumon és a törzsöröklési rendszeren vezet át. (Úgy van! Ügy van!) T. Ház! A földmívelésügyi tárca költségvetéséhez — sajnos, az idő rövidsége folytán — csak ennyiben állt módomban hozzászólni. Ezek voltak általánosságba foglalt megjegyzéseim. Jellemezhetném talán az egész költségvetést úgy is, hogy a horizontális földreformok kora után végre bekövetkezett ,egy új éra, a vertikális földreformok kora. És ez a helyes út; mert ma a sorbaállás keserű tapasztalatai nyomán a széles néprétegek is rájöttek már arra, hogy az agrárpolitika kettőt nem bír el: a dilettantizmust és a demagógiát. (Úgy van!' Ügy van! — Élénk twps a jobb- és a baloldalon.) Mert szép ugyan a görögtűz, de szalonnát csak nem lehet pirítani rajta. (Ügy van! Úgy van! — Börcs János: Jó mondat!) A föld és az azt művelő nép együtt képes egy egészet és egy földmívelésügyi költségvietés, mely a mezőgazdaság fejlesztését tűzi ki célul, erre a két faktorra kell, hogy felépüljön. Az idők nehezek, a problémák nagyok, de nem míegoldhatatlanok sí ahol megvan a helyes felismerés és megvan az akarat, ott csak bizakodva lehet a jövőbe nézni. És ennek a feltétlen győzelmi hitnek biztos tudatában fogadom el a költségvetést. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a Máz minden oldalán. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik? Haala Róbert jegyző: Falcione Árpád! Elnök: Falcione Árpád képviselő urat illeti a szó. Falcione Árpád: T. Ház! Amidőn a földmívelésügyi tárca vitájában pártom engem, mint a Délvidékről behívott képviselők egyikét, állított harmadik vezérszónokának, akkor a megbízatás tulajdonképpen a visszatért Délvidéknek szól, annak a Délvidéknek, (amely országunknak egyik mezőgazdaságilag legintenzívebb, leggazdagabb területe, s mely Délvidék fontossága a mai háború közélelmezési problémáinak előtérbe tolulásával még fokozódik. Mezőgazdaságunknak ma két egyformán fontos óriási feladattál kell megbirkóznia. Az egyik honvédségünk ellátása és belső ellátásunk, a másik pedig a szövetségeseinknek történt külföldi szállítás, mely közvetve bár, de éppoly fontos a háború megnyeréséhez, mely háború nemzeti létünket vagy nemlétünket
