Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-305

Az országgyűlés képviselőházának 305. ülése 1942 november 12-én, csütörtökön. 313 jár. Sok mindent szerettem volna elmondani, de még- csak ennyit: mindeint összefogva, a mezőgazdaság helyes irányú vezetését akkor látom megvalósulva, ha egyrészt az intenzí­vebb, beMerjesebft) gazdálkodással a többter­m élést, a termények értékesítésénél pedig a kialakult viszonyoknak megfelelő olyan ár­íiivót tudnánk! elemi, amely összhangba tudja hozini azokat egyéb közszükségleti ciktkek árával. Mivel nem látom a költségvetésben a mezőgazdaság átállítására való azokat a biz­tosítékokat, amelyek a mezőgazdaságot meg tudják menteni és erősíteni, de különösen nem látom miniszter úrnak azt az akaratát, hogy ő a mezőgazdaság jogos érdekeit meg- tudtjla és meg is akarja védeni, a költségvetést nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik'? Árvay Árpád jegyző: vitéz, Roszner István báró. Elnök: vitéz Roszner István báró képvi­selő urat illeti a szó. vitéz báró Roszner István: T- Ház! A íökl­mívelésügyi tárca 1943. évi (költségvetésén vörös fonalként húzódik végig a mezőgazdaság fejlesz^ tésére irányuló törekvés és, a felépítettség és a célkitűzésekben először domborodnak ki a kör­vonalai annak az oly régóta várt átfogó me­zőgazdasági programúinak, amelynek alapvető tétele, a szükséges pénzügyi fedezet ezideig. sajnos, biztosítható nem volt. De a trianoni Magyarorsziágnaki minden nélkülözhető fillér­jét honvédsége fejlesztésére kellett fordítania és ha igaz is, hogy a mezőgazdiaság fejlesztése is honivédelem, de első helyre mégis csak a fegyverkezésnek kellett kerülnie. (Ügy van! jobbfelŐl.) Annál örvendetesebb most, hogy a kormány módját találta annak, hogy egy újabb milliárdos Programm és a földmíveíesügyi tárca bővebb dotálása révén a harc fegyverei után a termelés fegyverednek fejlesztését tűzte ki célul. Ennek jelentősége ma különösen nagy. amikor ai tbelső front tartása és a termelési csata győzelmes lefolytatása mint egybefonódó fogalom alkotják agrárpolitikánk tengelyét. Magasabb kormányzati szempontokból azonban e kívánalmakion túl előbbre is kell tekintenünk és amennyire • lehetséges, a jövőbeni konstellá­ciókhoz is alkalmazkodnunk kell. Ezért van szükség az átfogó mezőgazdasági programúira, amely nemcsak a mának, hanem a holnapnak is szól s amely számol azokkal a, termelés és értékesítés szempontjából fontos időszaki vál­tozásokkal, amelyek mezőgazdaságunkat a jö­vőben érinthetik. Fejtegetéseimben, amelyeket inkább medi­tációnak szánok, röviden vázolni kívánom azokat az elgondolásokat, amelyek agrárpoliti­kánk jövőbeni útjaira nézve bennem kialakul­tak és pedig különös tekintettel arra' a három időiszaki részre, amelyre szerintem mezőgazda­ságunk fejlesztése folyamán figyelemmel kell lennünk és amelyek; már magukban véve! is ki­alakítják azt az átfogó mezőgazdasági pro­grammot, amelyre folytatólagos agrárpoliti­kánknak fel kell épülnie. Az első ilyen idősaaknak tekintem a mait. vagyis a háborús és a közvetlenül utána! kö­veitkjező időket. Ez a nyersanyag és a tömeg­cikkek hiányának a kora. amikor minden eszr közzel és a rentabilitási kaikul álció mellőzésé­veti, ai tömegtermelésnek minél gyorsabb tem­póban való fokozására, illetve annak fenntar­tására, az elért színvonal tartására kell töre­kednünk. A második időszaknak tekinteném azt. ami­kor a világ már kezdi kiheverni a nagy há­ború pusztításait. A regenerálódott európai ipar ekkor már ismét teljes békebeli kapacitá­sával termel és az iparcikkeik! iránti áltafliánots kiélhezettség, valamint az újjáépítő országok és országrészek nagy szükségletei egy. általá­nos, ipari konjunktúrának fognak tápot adni. Az iparba és a kereskedelembe való tódul ás magával fogja hozni a széles fogyasztórétiegek igényeinek a, könnyebb és változatosabb ter­mészetű városi táplálkozás irányában való el­tolódását. Ennek nyomán vissza fog szorulni a kenyér és a sertészsír .fogyasztása, hogy he­lyébe a te,j. vaj, olcsóbb sajt, növényi olaj, baromfi, tojás, gyümölcs, zöldség és — a pa­pirosból való vacsorázás következtében — a hússertésből] készült felvágottnak váló áru utáni fokozódó kereslet lépjen. Mivel ekkorra a regenerálódó hajótér már hozzáférhetővé fogja tenni a tengerentúli ol­csóbb gabonái, a hűtött és fagyasztott húst, valatniint a margarin készítéséhez szükséges növényi olajakat és az újjáépülő volt orosz és lengyel területek iparcikkekért^ részben ugyan­csak gabonával fognak fizetni, az egyrészt aipadó kereslet és a másrészt növekvő kínálat folytán, ezeknek -a mezőgazdasági cikkeknek .áresésével feltétlenül számolni kell. Hai meg akarjuk óvni mezőgazdaságunkat s ezzel egyben a föld népét a harmincas éV(?k elején ránkszakadt mezőgazdasági válságnak talán még súlyosabb mérvű megisimétlődéisétöl, akkor mezőgazdasági termelésünket idejeko­rán kell az új irányzat igényeinek megfele­lően átállítani. Ennek még a konjunkturális tömegtermelés idejében kell megtörténnie. De a válságbiztos, 'állapothoz a termelés átállítása egyedül még nem elegendő, mert ezek 1 a nehéz idők már feltétlenül megkíván­ják a kiegyensúlyozott birtokviszonyokat, a mezőgazdiasági munkásfeleslegekről való n szer­ves gondoskodást az. általános és kötelező me­zőgazdasági szakképzettséget, a tecnikai elő­nyök kihasználását, jó közlekedési viszonyokat és tökéletesen kiépített szövetkezeti hálózatot. A mezőgazdaság fejlesztésiének harmadik időszakát talán úgy jellemezhetném, mint a teljes békeidők korát. Európa akkorára mar líüheverte a világháború által ütött sebeket, à Ibelső fogyasztópiaic iparcikkéhsége inkább már a telítettségnek adott helyet, az újjáépítés munkái is már jóval lassúbb ülteimben folynak, az ipari exporttal pedig már a távoli pkicokat is fel kell keresni. A nagy háború azonban, amely a fehér ember egyenjogúsításának je­gyében indült s nyilván a színesek egyenjogu­siitásában fog végződni, kihatásaiban az ipari export elé beláthatatlan nehézség eket fog gör­díteni, amelyek előidézői lehetnek egy nagy európai ipari válságnak. Mivel viszont a köl­csönök nyújtására, alkalmas piacok hiánya, az iparban foglalkoztatott rétegek vásárlókepesse­gének csökkenése és, mindinkáíbb növekvő ten­gerentúli kínálat a mezőgazdasági tömegcik­kek áraira is nyomasztólag fog hatni, számol­nunk kell egy úiabb általános agrárkrízissel­Ezek a nehéz idők megkívánják a mezőgazda­ság feltétlen racionalizálását és a! mi nőségte r­melést, megkívánják azt, hogy a magas mező­gazdasági kultúra egybeolvadjon a irövedelem­kalkuláeíokon alapuló belterjesség'gel és -a ter-

Next

/
Thumbnails
Contents