Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-305

314 Az országgyűlés képviselőházának 305. ülése 1942 november 12-én, csütörtökön. melésnek és értékesítésnek az egyéni kezdeményezésbe észszerűen bekapcsolódó központi irányításával. Országunk kedvező fekvése és a fogyasztópiacok közelsége olyan előny, amely még ilyen körülmények között is versenyképessé tud minkéit tenni, de azzal tisztában kell lennünk, hogy ez az időszak már a mezőgazdaság fejlesztésének legmagasabb fokát kívánja meg. Áttérve mostmár magára az anyagra, csak a mai időszakot akarom kiragadni, amelyre a költségvetés is vonatkozik. Ez az, időszak a hiányok kora: hiány van kenyérben, zsírban, tejben, húsban és a ruházati cikkek hazai nyersanyagai közül elsősorban a gyapjúban és a bőrben. A felsorolt hiányos cikkek közül az első a gabonából készülő kenyér kivételével, valamennyi állati eredetű cikk és mivel a gabonából eredő kiesési jórészt az elmúlt esztendők pusztító áradásainak és a belvizeknek a következménye, ezt mint átmeneti hiányt, egyelőre figyelmen kívül hagyom. Annál behatóbban kívánok azonban foglalkozni állattartásunk problémáival, mert az ennél mutatkozó hibák sem nem újkeletűek, sem nem átmenetiek, mert békebeli tejr, hús-, vaj-, gyapjúés bőrtermelésünk mindenkor részben a külföldi takarmánybehozatalra volt alapítva, sőt mondhatnám, bőr- és gyapjúszükségletünk kielégítése nagyrészt külföldi behozatallal történt. (Úgy van! Ügy van!) Az úgynevezett békeidőknek látszólag gondtalan éveiben elhanyagoltuk hazai takarmányforrásaink kellő feltárását. A gazdálkodás tengelyébe a profitot állítottuk és azt kívántuk a magas kamatok és az alacsony árak között vergődő gazdától, hogy tanuljon meg végre ceruzával kalkulálni. Ez a ceruzakalkuláció azt eredményezte, hogy a hazai takarmányforrások kihasználására magaskamatú pénzt nem lehet befektetni és sokkal célravezetőbb volt a tej, htís. zsír előállítására a piacon kapható, standardizált minőségű és szavatolt tápanyagtartalma erőtakarmányokat felhasználni. Tekintve, hogy ezeket a takarmányokat. jórészt külföldről hoztuk be, itt egészen csodálatos állapot állt elő. A magyar mezőgazdaság már nem is tudott termelni dakari földidió, argentínai lenmag, koreai szójabab és norvégiai csukamájolaj nélkül és mivel mindezt hitelben is lehetett kapni, a magyar tehén már nem is adott máskép tejet, csak akkor, ha gazdája váltót írt alá. (Derültség.) Így hazai takarmány forrásaink feltárása nemhogy fej-lődött volna, hanem inkább Visszafejlődött, állattartásunk ipari jelleget öltött. az istállózot állatállomány elpuhult, elterjedt a tuberkulózis, elterjedtek a csontbajok és az időjárás viszontagságaitól és a vitaminos napsugaraktól kellően meg nem edzett állatok bőre másodrendű értékűvé vált. A legkisebb áringadozás felboríthatta a fix áron és fix kamat mellett vásárolt takarmányon alapuló kalkulációkat s magától értetődő volt, hogy az importlehetőségek eldugulása pedig kérlelhetetlenül közellátási zavarokra kellett, hogy vezessen. Ez indított engem már 16 esztendővel ezelőtt arra, hogy felhívjam az ország figyelmét állattartásunk reformjának szükségességére. Akkor fejtettem ki, hogy ki kell bányászni hazai parlagon heverő takarmányfor* rásainkat, természetes alapokra kell helyezni az állattartást (Helyeslés.) és az akkor kiszabott irányt új szóval nevezve, »zöldmezőgazdálkodás« címen iktattam be a magyar szótárba. Mit jelent a zöldmezőgazdálkodás? Elsősorban a hazai rétek és legelők rendbehozatalát, amit megfelelő szántóföldi takarmánytermesztés egészít ki. Hogy egy példával éljek, 2'8 millió katasztrális hold rétünk van, amelyből a föl dini vei ésügyi minisztérium kimutatása szerint másfélmillió holdat feltétlenül rendbe lehet hozni. Ezeknek a réteknek hozama ma 15 mázsa széna, holdanként 2 százalék fehérjével. Ha megjavítjuk ezeket a réteket, aíkkor 40 métermázsa szénát hoznak 5 százalék fehérjével. A többlethozam 37'5 millió métermázsa széna és több mint 2*5 millió métermázsa fehérje. Ha ezt a hasznot például tejben fejezzük ki,^akikor 4*6 milliárd liter tejet kapunk, aziaz békebeli országos tejtermelésünk dupláját, Budapest évi tejfogyasztásának harmincnyolcszorosát. Kifejezhetjük ezt az értéket vajban is. Ebben az esetben kétmillió métermázsa vajat kapunk, ami a békebeli export négyötszörösét teszi ki. Kifejezhetjük 'azonban gyapjúban is. Ebben az esetben mintegy 700.000 métermázsa gyapjút kapunk, ami termelésünk tízszerese és békebeli ipari szükségletünk négy és félszerese. Emellett ezek a számok csak a rétekben rejlő lehetőségeket tárják fel, pedig ugyanakkor ott van még 3*2 millió kiataisztnállis htold legelő, amelyből másfélmillió holdat szintén feltétlenül rendbe lehet hozni imielioráció révéra. Ha a legelők hozamát csak feleannyira vesszük is, mint a rétekét, akkor is kitűnik, hogy az így termelhető áru-értéktöbblet hozzávetőleg évi egymilliárd pengő. Ügy hiszem, nem kell bővebb magyarázat ahhoz,, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének itt kell megii) dúlnia, hogy feltárva hazai takarmányforrásainkat, először a meglévő állatállományt lássuk: el kellő takarmánnyal, majd pedig a- többlethozamokat állatállományunk szaporítása révén értékesítsük. Az állattartás az a nagy transzformátor.' amely a ma értéktelen legelőirakbői és réteinkből értékes, piacképes termelyényeket, teremt. Nagyon egyszerű a kalkuláció. A mérleg egyik serpenyőjében van hárommillió katasztrális hold értéktelen terület.^ amely legjobb esetben honfoglaláskorabeli állapotában^ van, a mérleg másik serpenyőjében pedbsr évi egymilliárd értékű tej. z^ír, hűs, gyapjú és bőr, de közvetve még sokkal több.^ mert hiszen az állat csak a takarmány egiyrészéblől termel fogyasztási értéket, • a naeryobbik részéből lesz al trágya,', amely a belterjes ^gazdálkodásnak, a többtermelésinek alapi a és így bekerül a mérleg serpenyőjébe, mint közvetett értékszaporulat, a több kenyér is. Hogy ezeket a célkitűzéseket megvalósíthassuk, uralnunk kell a vizek inert ahol több víz ^van a kelleténél, ott semmilyen mezőgazdaságig kultúrának nincs helye. Ugyanez vof natfcûzik a talajsavanyúságra is. amelyet raeszezés révén kell semlegesíteni és én nem tudom a földművelésügyi miniszter úrnak elésgé figyelmébe ajánlani, hogy a több termelés és a mezőgazdasági fejlesztés alapját, a vízkérdé«t és a meszezés kérdését méltóztassék megoldani. T. Házi A mezőgazdasági termelésnek vannak bizonyos egyensúlytörvényei, amelyek ellen nem lehet büntetlenül véteni. A természetnek egyik ilyen szabálya a helyes vetésforgó, amely nemcsak talajzsaroló gabonát és