Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-304
236 Az országgyűlés képviselőházának 304. szembenálló idegen szellemet terjesztünk el, amelynek hatása csak romboló lehet. Az ifjúságnak nemzeti szellemmel vialó telítésére méltó nagy példák a német és az: olasz példák. De más példák is igen rövifd idő alatt meggyőző erővel bebizonyították ennek fontosságát. Nagyon elővigyázatosnak és előrelátónak kell lennünk az úgynevezett szociális képzés, a szociális agitáció terén, mert a szociális agitációk és ténykedések címén sokszar jóhiszeműen vagy öntudatlanul, de néha tudatosan a destrukció is érvényesül a mi nemzeti eszr menyeinkkel és nemzeti érdekeinkkel szemben. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalin.) A nép nevelésiéinél nem izgatásra van szükség. (Ügy van! tïgy vari! a jobboldalon.) Igen sokat hallunk az ifjúsággal, sőt a népoktatással kapcsolatosan is a szociális képzésről, Szociális tanácsadóhivatalokat szerveznek, szociális kirándulásokat tesznek az ifjúsággal, szóval szociálpolitikai jelszavak égisze alatt különféle mozgalmakat, akciókat látunk. A szociálpolitikai ér» zék felkeltése és a szociális tanácsadás meg szervezése' magálban hasznos és közérdekű dolog, de nagyon óvatosnak kell lennünk özeiknek a különféle mozgalmaknak és irányoknak nem kellő irányba való terelődésével szemben. Helytelen szociálpolitika és ennélfogva helytelen dolog például az ifjúságot arra nevelni, hogy egyoidalúlag csak a tömegigényeket keltse fel, tekintet nélkül ezeknek a tömegigényeknek kielégítési lehetőségeire.- Helytelen dolog, ha az ifjúság üres vagy nem megvalósítható frázísos szociálpolitikai jelszavak után indul és a kultuszkormányzatnak minden eszközzel meg kell akadályoznia azt, hogy éretlen, judicium nélküli vagy destruktív emberek és irányok kerekedjenek felül az ifjúság között és a terjesztett úgynevezett szociális mozgalmiakban. Tehát nagy óvatossággal és kellő ellenőrzéssel kell kísérnünk az ilyen szociális irányoknak és jelszavaknak az ifjúság lelkületébe való bevetését. Sokszor olyanok próbálnak vagy ténykednek ilyen, szociális jelszavak, irányok felkeltése körül gazdasági jelszavak bevetésével, akiknek fogalmuk sincs a gazdasági életről, Minden tömegigényfelkeltés csak akkor nem közérdekellenes, ha azokat az igényeket a termelés és nem utolsó sorban a jövedelemelosztás ki is tudja elégíteni. Enélkül csak fokozzuk a tömegek izgalmát, teljesíthetetlen követelményekkel telítjük azt. Beteg és veszedelmes szociálpolitika az, — amint azt például a fasizmus is praktikusan felismerte — amely nem a termelést teszi a gazdasági és társadalmi élet primum movensévé, hanem az osztozkodást. Az igények felkeltése csak akkor jogos, ha a tömegtermelést^ és az igényekre való fedezetet fokozni tudjuk, mert csak akkor fokozódhatik a jólét. A modern szociálpolitikának Achilles-sarka az, hogy ez tulajdonképpen a szociáldemokrata programmokból indult ki, onnét keletkezett, onnét került a katedrára és vált azután a tudomány «gy fajtájává. Ezért példátuil a fasizmus a szocializmusnak még a fogalmát sem vette át. Olasz felfogás szerint a szocializmus elfogadása derogál és ők a dicsőséges római múltból vették a sokkal régifbb fasizmusnak, a rend fenntartásának, a rendnek a fogalmát és a fogalmi elnevezését. A szociálpolitikában is a termelésre kell a súlyt helyezni, mert csak a termelés adhatja meg azt az elegendő raagy mibőlt, «amiből a tömegigények kielégíthetők. ülése 1942 november ll-én, szerdán. Mindezek meglehetősen közhelyek. De azért tartottam szükségesnek felhozni, mert sokszor aggodalommal kell nézni azt, hogy dilettáns, az életet nem ismerő emberek felelősség nélkül keltenek fel szociálpolitikai természetű mozgalmakat, anélkül, hogy az érem másik felét, a gazdasági és termelési oldalt is figyelembe vennék. Könnyű az ifjúság lelkébe irányokat, jelszavakat becsepegtetni, sőt könnyű az ifjúságot fanatizálni is, de a helyes kultúrpolitikának az a feladata, hogy ezeket a legmodernebb irányokat és jelszavakat is kellő mederbe terelje és hogy ezek gyakorlata még jóhiszeműen se fajulhasson el káros irányokká és mozgalmakká. Legyen szabad ezek után a főiskolai oktatásra áttérnem és erről csak egypár szót szó. lanom. Főiskoláink száma az utóbbi időben örvendetesen megszaporodott, azonban kultúrpolitikánknak arra kell törekednie, hogy e szám megszaporodása ne járjon a kvalitás sérelmével. Ezalatt pedig főleg két dolgot kell értenünk. Az egyik az, hogy a tanári állások betöltésénél ma ne lépjünk fel kisebb igényekkel, mint aminő igényekkel felléptünk a régi «gyetemeknél, illetőleg a főiskoláknál. A másik pedig az, hogy a hallgatóság képzettségében! és t felkészültségében me követeljünk meg kisebb mértéket, mint azelőtt. Egy-egy új egyetem vagy főiskola felállítása még Németországban is gondot okoz és sokszor próbára tette a kormányzatokat, hogy megfelelően képzett egyénekkel, tudományos egyéniségekkel lehessen azokat betölteni. Ezért mem lehet helyeselnünk azt, amikor az egyetemi katedrákra nem kész tudományos egyéniségeket ültetnek. Az' egyetemnek, az univerzitásnak a fogalma egyébként humanisztikus fogalom, ezzel szemben a főiskola természetesen tágabb fogalom, de viszomt ebből nem következik az, hogy minden főiskola és egyetem ne lenne egyenlő rangú a tudomány körében. Rangbéli 1 különbség tehát a két fogalom között nincs. Sokalt vitatott, ' vajúdó kérdés az egyetemi reform, illetőleg a jogi oktatás, reformjának kérdése is. Én a jogi oktatás reformjának szempontjából legfontosabbnak azt az alapvető lépést tairfcom, — ezt sokain talán nem fogják helyeselni — hogy szüntessük meg a különbséget a jogi és az államtudományi kva^ lifikáció között. Az államtudományi kvalifikáció ugyanis nem más kvalifikáció, hanem csak egy része a jogi kvalifikációnak, mert a jogi szigorlatokban mindazok a tárgyak benne vannak, amelyek az állaimtudományi szigorlatokban benne vannak. Ezen kívül benne vannak tételes tárgyak is, csak a legfontosabb és leggyakorlatibb államtudományi tárgy hiányzik, a közgazdaságtan és a pénzügytan. Ez tarthatatlan állapot és itt az ideje, hogy egységes doktorátusra térjünk át, ha már 1 a, doktorátust kvalifikáló vizsgának tartjuk. . Az államtudományi doktorátus nem külön doktorátus, csak hiányosabb kvalifikáció, aminek a következményét azután igen bőven érezbetjük a közigazgatás szervezetében. Magam is voltam vármegyei tisztviselő és láttam, milyen! bajt okoz, ha a vármegyei, illetőleg a közigazgatási tisztviselőknek nincs meg a kellő jogi tudásuk. Mert az egész közigazgatási jog tulajdonképpen a magánjognaik, a vagyonjogi dolgoknak a közigazgatás által intézett része. Az a bizonyos harmadik alapvizsga» amely
