Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-304
2áO Az országgyűlés képviselőházának 304. metrt akkor az előbbre való istenj joggal kerülne szembe. Egy ilyen jogfosztás a családdal szemben természetellenes, az egyházzal szemben pedig hálátlanság volna, mert az egyházaknak a magyar kultúra és a magyar nevelésügy rengeteg sokat köszönhet é® mindkettőire mérhetetlenül káros volna, inert megfosztaná a magyar állampolgárt a legegyénibb családi nevelés áldásától és mert azokat a pedagógiai ós kulturális erőket, amelyeket az, egyházak képviselnek, a jövőben sem tudja aa állam nélkülözni. Ezek az elvi megállapítások ezzel a rokonszenves költségvetéssel kapcsolatban. Ami mármost a részleteket illeti, ezt a tárcát a költségvetés 278 millió pengővel, a nyugellátásokkal együtt körülbelül 840 millió pengővel dotálja. Én ezt egyáltalában nem tartom soknak, mert ha nem lehet túlzott és nagy . semmiféle áldozat, amit honvédelmünk megerősítésére és kiépítésére fordítunk, akkor ugyanezen az alapon nem lehet túlzott és nagy semmiféle áldozat, amit a lelki honvédelem megteremtésére, kimélyítésére és a magyar kulíúra szintjének emelésére fordítunk. JNem zárkózhatunk el — és nem is fogunk elzárkózni, mihelyt a körülmények megengedik — ennek a dotálásnak az emelésétől sem. A legnagyobb tétel ebben a költségvetésben a népoktatás tétele, amely 113,600.000 pengőit tesz ki. Ez így magában véve igen tekintélyes összeg, de ha az ember a dolog mélyére tekint, akkor megkell állapítania, hogy voltaképpen roppant kevés, mert ezzel atz összeggel ; javadalmazazák a felekezeti és állami tanszemélyzetnek azt a 36.0U0 tagját, aki a népoktatásban dolgozik és működik, eltekintve attól, hogy ha elosztom a hat és tizennégy esztendő közötti tanulóifjúság körülbelül két és félmilliós számát a 3tí.OÖO-rel, még mindig majidnem 80 tanuló jut egyre, így tehát a jelen költségvetés szerint sem ideális állapot ez a népoktatás eredményességét tekintve. Ezt a tételt tehát nekünk legalább 50—60 százalékkal emelnünk kell, de akkor is csak azt érjük el, hogy lehetőséget adunk a kul•tuszkormánynaik arra, hogy több tanerőt ^állítson be, viszont nem adjuk meg a lehetőseget arra, hogy ezt a tanítóságot és tanárságot jobban dotáljuk, amire szintén feltétlenül szükség van. Itt igen meleg hangon beszéltek a tanítóság és a tanárság ügyéről és ennek a munkásságnak elismerése érdekében fenntartás nélkül csatlakozom az elmondottakhoz, kérvén a miniszter urat, hogy ezt a tervét, gondolatát és szándékát valósítsa meg és a magyar tanítónak és a magyar tanárságnak rendkívül fontos munkáját a nemzet jövője és a jövő nemzedékek érdekében megfelelőképpen honorálja. Legyen szabad hálás köszönete met kifejeznem azért is, hogy a kultuszminis z ter úr végre hozzáfogott a kántor- és a tanítói kérdés megoldásához. Én most szólalok t fel nyolcadszor a kultusztárca költségvetésénél és eddig minden felszólalásomban Sízóvátettem ezt a kérdést, míg végre a hetedik felszólalás után a kultuszminiszter úr spontán elhatározása következtében felszólalásomnak ez a része, hála Istennek, tárgytalanná vált. Van azonban egy másik Steckenpferdem mégpedig az. hogy méltóztassék foglalkozni azizal a másik igen fontos kérdéssel, hogyan lehetne egy ál talános, egyetemes iskolai adót kivetni és ennek következtében az iskolafenntartók szörnyű terhiéin legalább részben könnyíteni. (Helyeslés.) Az iskolafenntartóknál egyébként is még il ven általánps iskolaadó kivetése esetén is ülése 1942 november 11-én, szerdán. megmaradna természetszerűleg a dologi kiadások viselése, de megszabadulnának a személyi kiadásoktól. Ezt is most már nyolcadszor .teszem szóvá. Az akkori kultuszminiszter úr mindig azt mondta nekem, hogy ennek fináncpolitikai akadályai vannak; pedig itt nem új adó bevezetéséről vvan szó. hanem egy meglévő és aránytalanul elosztott, az • egyes iskolafenntartó egyházközségek, vagy politikai községek teherbíróképességét magasan felülmúló adónak egyenletes és az egész ország minden adófizetőjére való szétosztásáról. Azt hiszem, hogy ezek a fináncpolitikai-megfontolások és nehézségek nem legyőzhetetlenek. Volna a kultuszminiszter úrhoz egy a mai háborús,behívásokkai kapcsolatos speciális kérésem. Ügy veszem észre, hogy előszeretettel hívják be háborús katonai szolgálatra a tanítókat, aminek természetesen az a következménye, hogy nagyon sok iskolában szünetel a tanítás, mert nincs tanító. Ez voltaképpen a honvédelmi tárcánál megemlítendő óhaj és kérés és éppen ezért nem is kívánok erre vonatkozólag kérelmet előterjeszteni. Azonban a kincstár ezeknél a bevonult tanítóknál a maga teljes egészében százszázalékig igénybeveszi a helyi javadalmazást, viszont az államsegélyt nem utalja ki. Az egyes iskolafenntartóknak helyettesről kell gondoskodniuk és ez az illető közületnek olyan súlyos költségvetésen kívüli megterhelését jelenti, amiit nem tu'dom, hogy egy egyházközség vagy egy politikai község hogyan tud megoldani. Előfordul, hogy négy, öt, sőt tudok olyan esetet is, amikor hét-nyolc tanító is bevonult és ezeknek a helyettesítéséről kellett gondoskodni. Ez olyan kiadástöbblet, amely lényeges adóemelést igényelne. Amikor az iskolaadó amúgyis rendkívül magas és szinte elviselhetetlen, — mert tudom, van olyan iskolafenntartó, amelyik ezerszázalékos iskolaadót fizet — akkor talán ezeknek az iskolafenntartóknak a megsegítésére lehetne valamilyen államsegélyfélét ideiglenesen kiutalni, addig, amíg ezek az állapotok tartanak. (Helyeslés.) Már előző felszólalásaimban is megemlítettem a tanítók tehermentesítését a rengeteg irodai munka alól. A tanító »ein Mädchen für alles« (Ügy van! Ügy van!) és ennek a vége az lesz, hogy tanításra alig marad ideje, eltekintve attól, hogy továbbképzésre sem. A tantervet igenis egyszerűsíteni kell annak az elvnek alapján, hogy non multa, sed multum, kevesebbet, de a lényeget, a vezető gondolatait kell előadni annak a tantárgynak, hogy az óriási egyéb iskolánkívüli és iskolamelletti elfoglaltság közepette annak a diáknak számára a tananyag megemészthető legyen. Van itt még egy anomália, amely azt hiszem, talán elkerülte a miniszter úr figyelmét és ez az, hogy a németnyelvű polgári iskolák tanárai ötvenepngős havi pótlékot kapnak. viszont az ugyanott ugyanazt a munkát végző hitoktatók nem kapnak semmit. Ami egyiknek jogos, az a másiknak is méltányos. Ha a tanárok megkapják a pótlékot, akkor az iskolánál működő önálló hitoktatók — azt hiszem — szintén jogosan kívánhatják ennek a pótléknak kiutalását. Nagy köszönettel tartozom a miniszter úrnak azért, hogy a korpótlék és kongrua kérdését igyekezett legalább is javítással megoldani. Ezeknek a rászorulóknak a korpótlék és kongrua bizony sokat jelent, mert a sorsuk mi-