Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-304

218 Az országgyűlés képviselőházának 304. tudjaki ezt oldani százszázalékig. (Ügy van! half elől.) T. Ház! Az erdélyi kérdések előhozatala nem regionalizmus. Erdély Magyar oris z ágnak ma is a legsebezhetőbb pontja. Nekünk tehát minden energiánkat társra kell fordítanunk, hogy itt erős magyar öntudatot teremtsünk. Éppen ezért azokat az intézményeket, amelyek hivatva vannak ezt az öntudatot fejleszteni, a legteljesebb mértékben támogatnunk 1 kell. Ne felejtsük el, t. Ház, hogy mi a csatát Erdély bed vallási téren veszítettük el, amikor harag­jaink elnémultak. Ha tehát azt akarjuk, hogy Erdély ismét magyarrá legyen, akkor meg kell kondítani a magyar harangokat. Mi nem akarjuk követni a románok templomépítő politikáját, mi a románok részére nem aka­runk magyar templomokat építeni, de azt igenis elvárjuk, hogy a mi templomaink to­vábbra is fennmaradjanak és építsünk újakat is ott, ahol arra szükség van. Kötelessége ea a magyarságnak és annak a magyar papnak, aki ott dolgozik; vállalják is, hogy ezt a mun­kát végzik, ha a segítség megjön a számukra. T. Ház! A szórványlelkészségek fontossá­gát nagyon szerettem volna még kifejteni. Biztos, hogy a szórványlelkésznek ott kell éreznie maga mögött a magyar nemzetnek nemcsak szeretetét, hanem az állam anyagilag segítő kezét is. Látom, hogy időm lejárt, ezért nem foly­tatom tovább. Én hiszek a magyar kultúrpoli­tika erejében, hiszem azt, hogy meg fogja tudni oldani a feladatát. A kultuszminiszter úrban olyan vezetőt látok, aki erre a munkára alkalmas, s ebben^ bízva, a költségvetést öröm­mel elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a ballközépen, — A szónokot számosan üd­vözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszóno­kok közül? Ilaala Róbert jegyző: Varga Béla! Elnök: Varga Bélai képviselő urat illeti a szó. Varga Béla: T. Ház! örömmel, magyar büszkeséggel hallgattam előttem szólott t. kép­viselőtársam beszédét, amelynek lényege, ge­rince az erdélyi magyar iskolákról szólt és az erdélyi magyarságnak, az erdélyi keresztény magyarságnak áldozathozatalárói ezeknek az iskoláknak fenntartása érdekében a román megszállás alatt. Szent Ágoston alakja emelke­dik fel előttem az őskereszténységből, aki ösz­szeolvasztatta egyháza aranyedényeit és így táplálta éhező, rongyos szegényeit. A mi sze­retetünk kísérte Erdélyt. Mi tudtuk azt, hogy amikor a román hatalom alatt nyögtek, jó helyen, jó kezekben volt az erdélyi keresztény iskolákban — nemcsak a katolikus, hanem a többi keresztény iskolában is — a magyarság ügye és ebben a reményünkben nem csalód­tunk, mint ahogyan nem csalódtunk ezer éven át egyszer sem keresztény hitünkben és keresz­tény magyarságunkban. Fájdalommal, felháborodással osztozom előttem szólott képviselőtársam érzéseiben ak­kor^ aimlikor elítélem a nyilaskeresztes párt vezérszónokámaik! itt a parlament épületében felekezeti csóvát meglobogtató gesztusát. (B*n­dinszky László: Nem felekezeti csóva volt! Nem az volt! Téves magyarázat!) Én olyan pártban szolgálom hazámat ön­zetlenül, ha kell életemmel, amelynek többsége protestáns. Jártam az Alföld tiszta protestáns falvaibam és mindig csak szeretetet, meleg ülése 1942 november 11-én, szerdán. őszinte magyar testvériséget tapasztaltam azok­nak az embereknek a részéről. S ha megkér­dezik őket, az ő nevükben is visszautasíthatom ezt, mert hiszen magyar és magyar ember között, aki igazán szereti magyarságát és nemzetét, nem tehet különbséget az, hogy hogyan tiszteli, hogyan imádja a másik az ő Istenét, (Elénk helyeslés és taps a jobb' és ti baloldalon.) Szomorúsággal tölt el tehát ez a kijelentés. De nem folytatom tovább, mert azt hiszem, úgy gondolkodik, úgy érez minden igazán magyar és minden igazán keresztény ember, mint én. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Én a legfontosabb tárcának tar­tom a kultusztárcát egy nemzet életében, mert hiszen minden, ami a nemzet életében értékes, a nemzet kultúrájától függ. Most amikor há­borúban vagyunk s amikor annyi árnyék vonul el felettünk, a sokat szenvedett magyar nép, magyar nemzet felett, amikor féltenünk keli sok minden kincsünket, akkor én legjobban ezt a kincset féltem, a kultúrát, a keresztény ma­gyar kultúrát, mert hiszen ha ezt a kultúrát mi átmenthetjük, megóvhatjuk, akkor ebből a kultúrából mindig újraépülhet a nemzet, újra építhet az ország. A kultúra a nemzet lelke. Ahogyan a lélek hordozza, irányítja az embert és az ember cselekedeteinek értéke, az ember életének értéke a léleknek, a szellemnek az értékétől függ, úgy függ ennek az országnak s ennek a nem­zetnek is a súlya és értéke a keresztény magyar kultúrától, attól a lelkiségtől, amelyet ez a két szó önmagáhani jelszó nélkül magába zár. Ez a magyar kultúra keresztény és ezeréves. Ott nőtt fel ez a kultúra a templomok védő szár­nyai alatt a káptalani iskolákban, ott fejlő­dött azután naggyá a keresztény magyar szel­lem otthonában, a magyar iskolákban). Ez a kultúra, a keresztény magyar kultúra segí­tette át az országot, a nemzetet az elvesztett előző világháború vérzivatarain és szenvedé­sein. A Kleibelsibieirg Kunó által hangoztatott magyar kultúrfölényt most éreztük meg, ami­kor ez a kultúra elég erős volt ahhoz, hogy visszaszerezze az ország egyes elszakított ré­szeit. Ez ia kultúra elég erős volt ahhoz is, hogy a vezetést ezeken .a vidékekeni a keresz­tény magyarság újra kezébe vegye. Itt állok most ewwek a kultusztárcának költségvetése bírálatánál egy magyar, minden ízében tiszta magyar és keresztény pártnak a képviseletében!. Amikor hozzászólok a kultusz­tárca költségvetéséhez és kritikát gyakorlok felette, akkor segíteni akarok, hogy ez a kul­túra még magasabban álljon, még mélyebben hatoljon bele a magyarság lelkébe. Ez a kultúra régóta óhajtott új őrzőt ka­pott a jelenlegi kultuszminiszter úr személyé­ben. Kevés minisztert fogadott — én mint ellenzéki magyar ember mondom — pártkülömb­ség nélkül olyan meleg együttérzéssel ez az ország, mint a jelenlegi kultuszminiszter urat, Szinyei Merse Jenőt. (Éljenzés és taps a jobb­és n baloldalon.) Tudtuk azt, hogy vér a mi vérünkből, lélek a mi lelkünkből. Az ő első megnyilatkozásaiban nem is csalódtunk és hisszük, hogy a megnyilatkozásokat követő cselekedetek mind ezt a. keresztény magyar kultúrát fogják szolgálni és emelni, amelyet a nemzet legnagyobb értékének tartunk. Ha nem is vár tőle világrengető nagy dolgokat az ország, mégis érezzük, hogy mint ennek a kultúrának a képviselője, őre, őrizni fogja kultúránk magyarságát és tiszta keresztény-

Next

/
Thumbnails
Contents