Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-304

212 Az országgyűlés képviselőházának 304. a mi túlfinomult tudományos és művészeti egyesületeink vétót kiáltsanak.. Azt hiszem, hogy Petőfi, Ady a maga őszinteségével és hangjával soha sem juthatott volna be. '* ^Ezekben a tudományos egyesületekben öncélú szellemi világ és öncélú szent bürokrácia körülbelül hafconló fogalmak, az eredetük is kö rüibelül ugyanaz. Az öncélú bürokrácia eredete idegen, a Bach-ikior szakra vezethető vissza. Ugyanígy tudományos és művészeti világunknak, sajnos, tekintélyéé része ugyancsak idegen eredetű, mert egy szerűen Bécsből küldték le egyetemünk tanszékére egy még magyarul nem is tudó embert és ez alapította meg ezt a tudományágat hazánkban, természetesen a néppel való minden kapcsolat nélkül. Emellett az utóbbi időben még egy nagy per kezdődött, hamis vádak és hamis ügyészek jelentkeznek, akik éppen arra való tekintettel, hogy nagyon sok a magyar művészetben és tu domíátnyban a "külföldi eredetű, etgyszerre azzal lépnek fel. hogy a magyarság talán nem is kulturatermelő volna, hanem csak kultúrahordozó fajta. A kultuszkormány vezetőjének ebben a tekintetben, nézetem szerint, tennivalója van, mert azt hiszem, nem ikell bizonyítanom, hogy mindnyájan érezzük, hogy igenis a magyar fajta kultúraalkotó fajta és tiltakoznunk kell az ellen, hogy bennünket egyszerűen mint ide gen kultúráik átvevőjét és hordozóit kezeljenek. T. Ház! A vallás- ós közoktatásügyi miniszter úrnak, mint a magyar kultúra őrének ebben a tekintetben is feltétlenül cselekednie kellene valamit, hogy a művészeti és tudományos világ jusson ki a szabad levegőre, jusson közvetlen összeköttetésbe a magyar néppel. Ebben a/ irányban tényleg kezdeményező lépéseket várok a miniszter úrtól, mert ha a miniszter úr nem lesz képes arra. hogy szakítson azzal a szellemmel, amelyet én talán úgy nevezhetnék, hogy a tudományos akadémiáik mai szelleme, aljkor az ő munkássága nyom nélkül fog elmúlni a magyar kultúra történetélben. Akikor hiába lesz a sok szép beszéd. És talán engedje meg~itt a kultuszminiszter úr, hogy azt a megjegyzést tegyem, hogy ez a sok és szép beszéd talán nem is egészen jó előjel. Azt Szeretném, ha a kultuszminiszter úr tényleg szakítana a múlttal és egy új, merőben új kultúrpolitikát kezdene. Azt hiszem, sokat kívánok a miniszter úrtól, amikor ezt kívánom, ta Ián ( lehetetlent i«, hiszen minden rendszer elsősorban olyan embereket állít minisztereiben a tárcák élére, aíkik a rendszert képviselik. A miniszter úrnak 'azt a munkásságát, amely őt erre az előkelő pozicióra predesztinálja, nem ismerem. Nem voltam a kultúrának állandó és aktív munkása, nekern^ csak az adatott meg. hogy miniszteri működését figyeljem. El kell ismernem, hogy az ő működése az apró kis részoselekedeteknek, jószáudélkú intézkedéseknek hosszú sorozata, azonban nagyvonalú kezdeményezését eddig még nem láttam. (Közi Horváth József: Nem biztos, hogy akadémikusokból lesz a legjobb kultuszin iniszter!) Az biztos, hogy nagyobb terveket a miniszter úr nem hozott magával tarsolyában, inert különben eddigi megnyilatkozásaiban már bizonyára legalább célzott volna rájuk. Az is bizonyos, hogy a minisztérium taposó malmában, amikor abban már el kell merülnie. vajmi nehezen fog időt találni arra, hogy újabb nagy terveket alakítson ki. Mi, a nyilaskeresztes párt és a hungarista-mozgalom tagijai, másképpen képzeljük el új kultuszminiszter beülése 1942 november 11-én, szerdán köszöntőjét és éppen a jövendő kultuszminiszterének beköszöntőjét. Az ő mottójai, a mi felfogásunk szerint csak az lehet, hogy mindennek kezdete és vége a nép. A népé a feladat teljessége, ö alakítja ki saját jellemét, erkölcsét, kiulturáiját, ép úgy, mint politikaiját, gazdaságát, társadalmát; ő fogja össze a történelemalakító erőket és talán ő maga a történelemalakító erő, ezért övé a szuverenitás, tehát ininden kulturális eszköz, az iskola, a művelődés, mind csak ennek a népnek lehet engedelmes szolgája. Ezt a nagy feladatot akként kell a jövő nagy fkultúrpolitikusának megoldania, hogy ne csak a magyarság, hanem a velün'k sorsközösségben itt élő többi nép is magáénak érezhesse, belekapcsolódhassék. Hungária munkásával leihessen a hungarista eszmekörben. Ez a mi elgondolásunk. Mindettől szörnyű messzeségben, azt mondhatnám, fényévek távolságában^ vagyunk; a miniszter úr költségvetésében ebből a szempontból olyan kevés támpontot találok, hogy ehhez ebből a szempontból nem is tudóik hozzászólni. Ezért inkább egv másik szempontból, a magyar egység szempontjából szeretnék bizonyos kérdéseket részleteiben érinteni, mégpedig érintetni szeretném a felekezeti nevelés, a reverzálisok ügyét, a leventenevelést, stb., amennyiben a rendelkezésemre álló idő meg fogja engedni. Teszem ezt abban n szent meggyőződésben, hogy ezeket a felekezeti szempontokat érinteni kötelesség, bár feltétlenül hálátlan dolog. Ezeket sokan elhallgatják. Hiszen lehet erről hallgatni, de én azt hiszem, hogy éppen magyar szempontból becsületes, békéthozó szándékkal hozzá lehel ehhez szólni és kötelességünk is ezzel foglalkozni. Ezt talán annál inkább meg merem tenni, mert az én környezetemben többször láttam már olyan kis családot, ahol a felekezeti békesség a legteljesebben kiala.kult jóllehet, a felekezetek egymással mindig összeházasodtak, nem nézték a feverzális szempontjait. Éppen ezért, mert az volt a tapasztalatom és meggyőződésem, hosv az evangélikus édesanya nagyon szépen meg-tanította katolikus gyermekét keresztet vetni és katolikus módra imádkozni, ugyanezt a magyar közélet ben is meg lehet csinálni Az első a következő. Talán nagy általános szempont és talán egy kis megütközést is támaszthat, ha azt mondom, hogy én a magyar egység szempontjaiból nehezményezem azt az elvet, amely szerint kultuszminiszter csak római katolikus lehet, természetesen csak akkor, ha ezt ad absniidum viszik. Hiszen az ország többsége jogosan kívánhatja azt, hogy a katolikus szempontok elsősorban érvényesüljenek, (Meskó Zoltán: Ez a legkevesebb!) de ad absurdum vinni ezt a gondolatot és elvileg kizárni a reformátusságot ebből a pozícióból, ezt én olyan kérdésnek tartom, amely nem mozdítja elő a nemzeti egységet. Igaz, hogy a urotestáns körök bölcs belátással ezt nem emlegetik, nem feszegetik, (Meskó Zoltán: Most is kár volt előhozni! — Közi Horváth József: Van mellette protestáns államtitkár és ezt katolikus oldalról nem kifogásolják. — Mozit ás, — Ebnök csenget.) de én azt hiszem, elvi szempontból tényleg helytelen ennek a kérdésnek a folytatása és az ehhez való feltétlen ragaszkodás. Csak egy példára akarok hivatkozni. Mi történt volna é& milyen szinte elképzelhetetlen eset lett volna az, ha példán! annakidején egy dogmatikus szempont merült volna, fel és — mondjuk — tiltakozott volna az