Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-304

Az országgyűlés képviselőházának 304. rajz tudománya. Sajnos, annak legkiválóbb művelője, Győrffy István meghalt, azonban az ő szellemében tovább kell ezt vezetni és dédelgetni, mert hiszen itt népkincseink vannak letéve. Azt mondják, a néprajzi múzeum tele van kincsekkel, amelyek csak egy jó alapos szakemberre várnak, aki gondosan elrendezze az anyagot. Talán megjön az a szakember. Szerencsés gondolat volt s megvalósítása kiválóan sikerült a diákok gazdasági kérdések iránti érdeklődése felkeltésének: az úgynevezett Diákkaptár. Ma már több mint ezerféle címen tudnak pénzt és_ értéket előteremteni ezek a diákok. Az egyik csontot, rongyot, papírt gyűjt, a másik csoport vitaminkertet gondoz, a harmadik selyemhernyót tenyészt. Egyesek, mint az esztergomiak, olyan játékokat készítenek, amelyeket minden mennyiségben felvesz tőlük Nürnberg, a gyerekjátékok Eldorádóia. Sajnos, most már nincs időm és így csak még annyit mondhatok el, hogy a magyar kultúrának, nevelésnek, műveltségnek minőséginek kell lennie. Ezt mondja mindenki. Valóban így is van. Csak így tölthetjük be azt a kivételes szerepet, amelyet oly sokan és joggal^ emlegetnek, a jövendő új Európában. Azért nekünk főleg oly tudományágakat kell művelnünk a jövőben, amelyek gyarmatok nélkül is — hiszen nincsenek gyarmataink és előreláthatólag nem is lesznek — úi erőforrásokat nyitnak. Elnök: Lejárt a beszédideje képviselő úr. Tessék befejezni. Hokky Károly: Itt elsősorban a mérnöki, vegyészi és orvosi tudományokra gondolok. Ezeké a jövő. De van még egy másik szempont is... Elnök: Tessék befejezni, képviselő úr. Hokky Károly: .,. s ez az az út, amelyet egyik legnagyobb kultuszminiszterünk jelölt ki: az úgynevezett kultúrfölény, amelyről, ha sohasem beszélnénk is, mindig gondolnunk kell rá, hogy megvalósulás esetén mondhassák és mondhassuk: Hungária docet! A közoktatásügyi költségvetést elfogadom. (fflénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: A vezérszónokok közül -zólásra következik? Haala Róbert jegyző: Szöllősi Jenő! Elnök: Szöllősi Jenő képviselő urat illeti n szó. Szöllősi Jenő: T. Ház! Először is elnézést kérek előttem szólott igen t. képviselőtá-rsamtól, hogy az ő beszédével, amely egyéniségének megfelelően csupa szakszerűség és csupa szívbeszéd volt, nem foglalkozhatom külön mert egyrészt nagyon rövid idő áll rlen del kezesemre, másrészt az ő sínr-i beszédében ellenzéki szemmel sem találtam semmiféle olyan témát, amelyre külön reflektálnom kellene. (Közi Horváth József: Itt van a nemzeti egvség!) A mi generációnk abban a szerencseben részesült, abban a szerencsés helyzetben él. hogy szemlélője lehet annak a nagyszerű világforradalomnak, amelyet nemzetiszocialista forradalomnak nevezünk, bár nem szeretem e világnézeti építő mozgalomra a forradalom szót használni azóta, amióta az 1918-as októberi lázadás is magának vindikálta a forradalom szót. Kétségtelen, hogy a mi nemzetünk is belesodródott, ma már benne van ebben a nagy, nemzetiszocialista eszménnyekért folytatott küzdelemben. A Bonnál a honvéd

1 fegyvereserő ülése 1942 november 11-én, szerdán ^11 ezért harcol és nem fér hozzá semmi kétség, hogy belső politikai életünkben, a belső fron, ton is meg fogja kezdeni világnézeti harcát ez az eszme úgy politikai és társadalmi, mint kulturális téren is. Kétségtelen, hogy az első vonalban a fegyveres erő és a politikai erő küzdelme bonyolódik le. Ezekhez csatlakoznak a társadalmi és a gazdiasági erők is. De feltótlenül bizonyos az is, hogy legvégül is, a kulturális erőknek is fel kell zárkózniuk az előbb említett erőkhöz. A magyar kultúrának tehát fel kell készülnie arra, hogy elkövetkezik a sorsdöntő változás idle je. Fel kell hívnom a miniszter úr figyelmét arra, hogy fel kell készülnie a magyar kultúrpolitikának is erre a feladatra: ki kell tárnia a kapukat egy igazi népi, nemzeti és szocialista változás számára. Egyedül és kizárólag ebből a szempontból szeretném a költségvetést szemügyre venni és bírálni, tesz-e valamit a magyarság és a vele sorsközösségben élő népszemélyiségeknek valódi népi felszabadítása érdekében. Mert becsületesen be kell vallanunk, hogy az eddigi felszabadítások, az istenadta dolgozó népnek felszabadítása valójában még csak papiron történt. meg. Nem elégedhetünk meg- csupán avval és annak hangoztatásával, hogy felszabadítani csak azt az embert lehet, aki a kultúrának egy bizonyos fokára már elérkezett» mert ez természetes, de vizsgálnunk kell, mit végez a kultúrpolitika éppen ennek megkönynyítése és sürgetése érdekében. A kultnra jelenlegi munkásainak — tisztelet a kevés kivételnek — a racionalista és liberális felfogás még; mindig túlságosan vé rében van, amely felfogás szerintük azt foglalja magában, hogy minden, ami az ő felfogásukon kívül esik. tulajdonképpen nem kultúra, az tulajdonképpen nem művészet, nem tudomány. Az ő Jelfogásukon kívül, a mai tu dományos és művészi világ felfogása szerint egy tanulatlan néptömeg él és lehetetlen észre nem vennünk, hogy lassan a tudományos és művészvilág rájön arra. hogy a magyar életnek mégis a nagyobb fele az ő portáin kívül él és akkor visszahúzódik az ő fellegváraiba és elkezd öncélú életet élni. ElfeledÜk, hogy nincs önmagáért való kultúra és hogy minden munkájuk értelmetlen és halottá válik, ha elszakad az azt éltető népi gyökerektől. A tudományos körök, műveszegyesületek, a Magyar Tudományos Akadémia talán ész^e sem veszik, hogy a magyar népi kultúrától és a magyar néptől elszakadtak. Vagy ha észre is veszik, ott van a sok tudós és csiszolt fŐ, aki könnyen megtalálja rá a magyarázatot ós egyszeriben a tudomány, a művészet autonómiájáról kezd beszélni- Exkluzivitásukban olyan messzire mennek, olyan merészek, hogy olimpusi magasságból önálló, magukért való életet kezdenek élni. l'art pour l'art élnek. Nincs egy hangos szó a berkeikben, túlfiromult hano- van náluk. Természetes azonban, hogy a külsők, a kívülmaradottak, a nagyközönség részéről észreveszik ezt az elszakadást és ezért nem lehet csodállkozni azon, ha például a képviselőház bizottságában is egy akadémia ellenes hang merült fel. mert ez visszhangja annak, hogy érzi a nagyközönség, hogy ninote meg a kapcsolat az élet és a tudományos körök között. Hiszen hogy mást ne mondjak, egy Erdélyi József m!ilyen nehezen juthatott be egy irodalmi, társaságba, viszont Sértő Kálmán egyáltalán nem juthatott be, mert egy hangos szó, e*gy őszinte, természetes megnyilvánulás már elegendő ahhioiz, hogy 37*