Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-304

210 Az országgyűlés képviselőházának 3Ö4. ülése 1942 november 11-én, szerdán dóan törődjek tanítványaival és állandóan őrködjék azoknak lelkén. ^Mert hogy ismét a katonaság* mellett maradjak: Ina a katonaságot lélek nélkül fogjuk nevelni, akkor csak Fakatona lesz 'belőle, valódi katona csak akkor lesz, ha igazi lelket tudunk beléje önteni és igazi lélefeernberekké tudjuk tenni. Ma úgyszólván minden iskola veszélyben van, így a tanonciskola is. Tanonciskoláink az utóbbi időben egészén elnéptelenednek. Szükséges volna tehát ennek a kérdésnek alapos tanulmányozása és alapos megreformálása Hogy mennyire fontos kérdés ez, az látszik abból, hogy állandóan foglalkoznak vele. Például a legutóbb is Budapest költségvetési vitájá.ban élénken foglalkoztak ezzel a kérdéssel, de foglalkoztak vele az iparkamarák, az ipartestületeik, a gyárak és a kisiparosok, mindenki, imég azok is, akiké

1

! közvetlenül nem is érdekel ez a kérdés.' Most van alkalmunk arra, amikor könnyeri el tudjuk helyezni embererniket, (hogy • lelkes, derék, hazafias, vallásos, művelt, szakképzett iparos- és kere&kiedőosztályt neveljünk. És. hogy ezt megtehessük, természetesen szakképzett iparos tanoncokra van szükségünk. Ezzel a kérdéssel a gyárak már úgy foglalkoznak, hogy ők magjuk nevelik a maguk iparos tanoncait. Ezt azonban minden vonatkozásba!» nem lehet megtenni, de meg lehet tenni úgy, hogyha a körzeti iparostanonciskolákra különös gondjuk van a városoknak, az ipartestületeknek és minden olyan intézménynek, amelynek érdeke az, hogy a körzeti iparostanonciskola, amely nagyszerűen bevált, valóban azzá legyem, amivé lennie kell, bogy a megyei központokba vagy ipari központokba tömöritsék össze az iparostaimoncokat és ott képezzék ki egyrészt szakszerűen, másrészt pedig nemzeti szempontból alaposan. Ezt a célt igyekezett szolgálni a budapesti Iparkamara, amikor elhatározta, hogy többszáz tanoncgyerek részére iskolát és tanomeotthont létesít, mely bár puritán egyszerűséggel lesz berendezve, de minden meg lesz benne, ami szükséges ahhoz, hogy az iparostanoncokat különösen az utca káros befolyásától megvédelmezze. T. Ház! Az idő halad, mein tudok elmondani mindent, tehát csak átfutok a kérdésekém. Talán az ipari szakiskolák ügyét ajánlom először a miniszter úr különös figyelmébe. Tudniillik Nagyszőllősön is van egy ilyen szakiskoLa, amely azoïibaim nem ad több képesítést, mint egy tanonciskola, vagyis segédoklevelet ad. márpedig a tanoncoktól ezidőszerint még azt sem kívánjuk meg, hogy négy polgári iskolát végezzenek, ezek pedig négy középiskolát végeznek és azomkívül még három évig tanulnak, de nem kapnak sem érettségi bizonyítványt, sem mesteri oklevelet, sem önkéntességi jogot, úgy. hogy ez súlyos méltánytalanság. Kérném. méltóztassék ezt az iskolát ipari középiskolává átszervezni, arainál inkább, mert a község nagy áldozatot hozott érte még a csehek idejében. Körülbelül félmillió cseh koronába került csak maga az épület és akkor azt mondották a csehek, hogy ki fogják építeni ipari középiskolává. Ez azonban mind a mai napig nem történt meg, mert az iparügyi minisztérium felsőipariskolát akar ott létesíteni, a felsőipariskolához azonban előzőleg szükséges egyévi gyakorlat. Nálunk, sajnos, nincsenek olyan jó mesterek, akiknél ezt az egyévi gyakorlatot meg lehetnie szerezni. Sokkal helyesebb, ha az ipari középiskolában szerzik ezt meg, ahol megfelelő műhelygyakorlatok vannak, megfelelő műhelyek állnak rendelkezésükre és ez a kérdés megoldható, miniszter úr, anélkül, hogy egy fillérbe kerülne, megvan hozzá minden adottság. De az ipari középiskolákkal magukkal is baj van abból a szempontból, hogy amíg régente a felsőipariskolák mesterlevelet, és mesteri címet adtak, addig az ipari középiskolák ezt nem adják meg. Még a középiskolákról szeretnék röviden beszélni. Az 1934:XI. te. kijelöli azokat az ifjakat, akiket középiskolai tanulmányokra alkalmasnak tart. alkalmasnak azonban csak azokat tartja, akiknél a szellem kimunkálása. kicsiszolása a lényeg. Ennek a tanulmányok folyamiam kellene megtörténnie, emnek azonban sokszor akadálya a protekció. Ezzel nem foglalkozom részletesen, hiszen mindenki tudja. Ennek az iskolámiak tu 1 ai dóriképpen az egészen kiválóak iskolájának kellene lennie, erre mutat túlterheltsége is. Sajnos, azonban az átloegyermekek nem bírják azt, hogy hat órát üljenek az iskolában. A katolikusok előzőleg még misére mennek. Most újabban látszólag könnyítettek rajtuk, valójában megterhelték őket félórai tornagyakorlattal. Azzal, hogy a gyermek ideié enynyire be van osztva, hogy hét órától délután kettőig állandóan el van foglalva és utána el kell végeznie azt a rengeteg munkát, amelyet tavaly egészen részletesen felsoroltam beszédemben, tulajdonképpen erősen próbára teszik idegeiket, fizikumukat és szellemi kénességeiket egyaránt, úgy hoay ezek a gyermekek^ sokszor ki vannak merülve. Méltóztassék, miniszter úr. egyszer egy próbaalvást rendezni közöttük

1

, és kipróbálni, ho^y meddia: tudnának aludni ezek a gyermekek. Azt hiszem, egész Kin van Winkle-i álmok jönnének ki ebből, de csak akkor, ibja alvási szünetet méltóztatnék tartani, mert máskülönben nem volnának haj, landók aludni, mivel azt a kis időt inkább játékra és saját kis passziókra fordítanák. Kétségtelen azonban, hogy ma már eljutottunk a középiskolák anyagának túl tömöttséffében odáig, amit egyik nagy költőnk ajánlott: »Tűzbe felét. Vetem. Újra felét... Lángol az is«. Azt hiszem, ha ezt megcsinálnák, akkor legalább is bizonyos mértékben a szülők is megnyugodnának és a gyermekek is nyugodtabbak lennének, mert ma sajnos, nagyon sok fáradt ember kerül ki az iskolából és amikor jönnek az élet viharai, soknak az idegei felőrlődnek. Nagyon ajánlom a miniszter úr figyelmébe és nagyon kérem, hogy a dallal méltóztassék kicsit jobban törődni, hogy iskoláinkban többet foglalkozzanak vele. Most már Bartók és Kodály lángelméje folytán a magyar népdal és népzene igazán eljut mindenhova az egész országba, de úgy kellene végighordozni az egész országban, hogy valósággal megittasuljon tőle a nép, (Élénk helyeslés.) A sárospataki néphangversenyek három esztendőn keresztül bebizonyították azt, hogy a mi egyszerű embereink is megértik, szeretik, gyönyörködnek bennük, zsellérek, kocsisok, cselédek meg gazdaifjak és intelligens emberek egyformán megjelentek ott és mindenki gyönyörködött és el volt ragadtatva. Azt hiszem, ez is elindítója népkulturánk jobb, erőteljesebb kifejlődésének. Van még másik nagy kincsünk is, a nép-