Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-303

168 Áz országgyűlés képviselőházának 303. állampolgárt rangra, korra, nemre, vagyoni helyzetre való minden tekintet és különbség nélkül a világon megteendő vándíorútján, a szó szoros értelmében a bölcsőtől a sírig kíséri. Elég a költségvetésbe csak egy röpke pillai* tást vetni, hogy erről bárki is meggyőződést szerezzen. A költségvetésből azt is láthatjuk, hogy az állampolgárok jólétének gondozása és mind emberibb életszínvonalának lehetővététele legalább is olyan mértékben célja a belügyi kormányzatnak, mint a belrendl érdekében való korlátozás, szükség esetén kényszerítés is, A. belügyi tárca feladatainak ilyen csoportosítása, amint ez a költségvetésből elénk tárni, nemcsak eredeti magyar, hanem emberileg nagyon rokonszenves elgondolás is: ugyanis, akinek kezébe van adva a karhatalom, mint a kényszer eszköze, ugyanannál van az emberszeretet, a jóságos gondoskodás gyakorlásának lehetősége is. Azt is mutatja a költségvetés, hogy a belügyminiszter úr gondoskodása nemcsak fenntartó, konzerváló, hanem a mind nagyobb, mind tömegesebb, kiterjedtebb feladatok mel lett még az előttünk való évtizedek mulasztásaiból eredő hiányokat is pótolni képes. A társadalmi kiegyenlítődés nmn'kálása is tulajdonképpen a belső rend fenntartását szolgálja. Ilyen elgondolások alapján jött létre, mint ennek egyik legszebb példája, a némelyek részéről armakelőtte. itt is annyira lekicsinyelt Országos Nép- és Családvédelmi Alap. Jellemző és érdekes tünet ennek az alapnak érté kére és ennek a politikai élet által való értékelésére, hogy anélkül, hogy összebeszéltünk volna, ma valamennyi felszólaló mind! foglalkozik az Oncsá-val. Mondom, voltak, akik ezt az alapot keletkezésekor lekicsinyelték És mit látunk ma? Az Oncsa. rövid kétéves fennállása alatt, tehát még, mondhatni csemetekorában kezd egy olyan hatalmas terebélyes fává nőni» amely dús lombozatát mar belátható időn belül jótékonyan ráboríthatja mindazokra, akik á rideg élet mostohagyermekei és menekültjei Az. üres szólamok, a teleszáj jaJ való meghofdozás által már csaknem diszkreditált kö zösségi gondolatnak olyan testetöltése ez az intézmény, amely képes már-már veszendőbe ment hitünket visszadni. .Visszaemlékezem arra a megkapó jelenetre, amikor még ennek a kemény férfinak is díszt adó belső elfogódottsággal hozta elénk ked venc javaslatát a belügyminiszter úr. (Ügy van!) Ma csak azt mondhatom a belügyminiszter úrnak, hogy alkotásaira, mint a magyar szellem nagy alkotására, hüszkék vagyunk. A belbiztonsági, megelőző és karhatalmi feladatok megoldásában a magyar királyi bel ügyminiszter két kiváló, jól bevált nagy szer yezetre támaszkodik, a m. kir. csendőrségre és a m. kir. rendőrségre!. Erről a két kitűnő szervezetről nemcsak .illik.külön is megemlékezni a költségvetés tárgyalása során, hanem meg kell köszönni nekik azt, hogy a magyar állampolgár nyugodtan hajthatja esti nyugovóra a fejét, de ezen túlmenően, meg kell köszönni nekik is azt, mert igen nagy részük van benne, hogy Magyarország a borzalmas világégés negyedik évében még mindig egy viszonylagos békés élet é« nyugalom szigete, amelyre vágyakozva néz az egész világ. Ez a két szervezet ezen a békésnek mondott szigeten nemcsak ma, hanem a valódi, majd az álbéke idején is állandó frontszolgálatot teljesített, fáradságot nem ismerve, ülése Î94Ê november ló-én, kedden. nyugodt pihenőt csak nagyon elvétve élvezve. egészségét, testi épségét, életbiztonságát szüntelenül kockáztatva. Ezt az élet- ós vagyonbiztonság érdekében végzett, mással alig összehasonlítható teljo sítményt csak ép test és ép lélek bírja ki. A belügyi kormányzat tőle telhetőleg mindent el is követ, hogy a csendőrség és rendőrség testi és lelki épségét megóvja. Mégis arány] ac kövesen bírják ki közülük egészen annyi ideig, mint amennyit a nyugdíjszabályzatok elő írnak. E két szervezet egyikénél, a m. kir. rendőrségnél magam is 17 évig szolgáltam, olyan állásokban és olyan időkben, ahoi és amikor irányító munkám körében, e szervezet minden részletét alaposan megismerhettem és az akkor az egész országra kiterjesztett államrendőrség megszervezési munkájában is tevékeny részi vettem. Mindig legkedvesebb emlékeim közó tartozik visszagondolni arra a pompás magyar anyagra, a falusi magyar paraszti rétegre amelyből kiváló rendőrségünk legénységét, őrszemélyzetét formáltuk. Akkor még a ma dívó népi szólamokat nem ismertük, a túlzásokig vitt parasztknítusz hulláma még nem kapta hátára a közélet sok sze replőjét és mégis talán ösztönösen, dejkomolv megfontolások alapján m, az elérendő cél érdekében főleg ebből a rétegből válogattuk, soroz tuk rendőreinket ; később — mondhatom, főleg az én szorgalmazásomra — kizárólag. Ügy hiszem, hogy ettől a helyes gyakorlattól nem térnek el ma sem. Nem is csalódtunk soha ezekben a faluról származott rendőreinkben. sem a szolgálat bírásában, sem az értelmiesség, sem a szellem tekintetében. Megbízható, hűséges, hazafias lelkületükért, józan magyarságukért még ma is, ami kor már régen nem élek közöttük, kezességet mernék vállalni, (vitéz Lipcsey Márton: Mind nyájan!) Amilyen nyereségnek tartottam mindenkor a rendőri szolgálatra nézve a magyar falu fiainak megnyerését, kezdettől fogva éreztem azt is, hogy a falura nézve viszont óriási nagy veszteség az, ha ezek az emberek végleg elszakadnak a falutól. Budapesti főkapitányságom idején ki is dolgoztam egy tervezetet, amely szerint a szolgálati érdekeknek legteljesebb figyelemre méltatásával, de bizonyos nemzetpolitikai nézőpontból is, a kiszolgált rendőrt bizonyos szolgálati évek után még teljes erejében, 34—36 éves korában visszavezettük volna falujába. A terv, mint a szabályos végelbánási eljárással nem < egészen egyező, mint újítást tartalmazó, mint valami eredeti elgondolás akkor a bürokrácia tetszését természetesen nem nyerhette el és így nem valósulhatott meg, — egyéb, a szervezet korszerű reformját illető akkori terveimmel együtt. Ma, amikor a birtokpolitikai elgondolások gyakorlati megoldáshoz jutnak, különösen sajnálom, hogy az a terv nem valósulihiatott meg. Ilyen említett tervünk volt például a rendőrtisztikarnak egyenlő képesítés megkívánásával való egységesítése, viszont a detektívtestület tagjai számára a közöttük található legkülönbözőbb minősítésekre figyelemmel, egy megfelelő végleges státus kiépítése. Ezeknek a kérdéseknek megoldása nagyban hozzájárulna sok jogos igény kielégítéséhez és így a rendőrség belső megelégedettségének fokozásához.