Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-303

Áz' országgyíílés képviselőházának &Ö3. menyről, amely pedig tulaj doniképpen századokon keresztül védte a családokat. Régi faladatai közé tartozott az önkormányzatoknak az, hogy gyámhatóságokat állítottak fel, "Ez az intézmény még az Árpádháiz-beli királyok korszakába nyúlik viaszai; azóta tartottak fenn • árvavagyonokat, óvják meg őket foglalásoktól és mindenfél© eltulajdonításoktól és azóta tartották fenn az özvegyek és az árvák iránt azt a felfogást, amely a magyar nemzet lovagiassáigának egyik legkitűnőbb megnyilaitlkioziáisia volt. Ezt a történelmi intézményt, amely így fejlődött ki, amely állandóan figyelte« a családi- életeit, s annak hiányait igyekezett pótolni; ezt a családjogi, családvédelmi intézményt laiz Oncsa. teljiesen kikapcsolta működéséből. Ez as intézmény az Oncsa. műkÖ dés ében egyáltalában nem vesz részt, tehát nem tudja a rendelkezésére bocsátani a családi élet terén szerzett tapasztállá tait, azokat a tapasztalatokat, . amelyeket egy-egy városban, járásban viagy megyében szerzett a családi éleit vitele körül, hogy kik becsületesek, kik nem becsületesek, kik inkább és kik kevésbbé megbízhatók, aminek •alapjain, tudhatja 'azt is, mit leihet várni >ai jövendő nemzedéktől. Ezeket a lap asztaliatokat egyáltalában nem tudja felhasználni az Oncsa., mert teljesen elölről kezdi tevékenységét, tehát kísérleteznie kell és mindent újból kell megláítinlia, Csak érintettem; ezt a kérdést is és még egyszer ismétlem, hogy mivel a belügyminiszter úrban az Önkor'máinyzatok barátját^ látom és mivel a költségvetés annak a néipjóléti iránynak a kifejezése, (Szöllősi, Jenő: Ez csak elmélet) amelyről bátor voltam szót eimelni, a költségvetést elfogadom, (Elénk helyeslés és taps. —- A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Ferenczy Tibor! í Elnök: Ferenczy Tibor képviselő urat illeti a szó. Ferenczy Tibor: T. Ház! Régebben sűrűn hallhattuk azt az .állítólagos igazságot axiómaként emlegetni, h|ogy valamely ország belügye tulajdonképpen csak külügyi viszonyainak függvénye. Megengedem, hogy ebben lehet valami, de én mégis jóval több realitást látok a felállított ellentételben, vagyis abban, hogy egy állam rendezett belügye, jól működő belügyi igazgatása alapja lehet egy kedvező külpolitikának^ Mert mit is értünk jól működő belügyi kormányzás alatt? (Halljuk! Halljuk!) Legyen szabad példaképpen felsorolnom ennek néhány követelményét. Mindenekelőtt azt. hogy az ország belső nyugalma, belbékéje minden körülmények között biztosítva legyen; azt, hogy a törvények szellemié szerint az állampolgárok személyüket* életüket illetően, biztonságban legyenek, folytathassák hivatásukat, hogy a termelés rendje és folyamata a gazdasági élet szándékosan, rosszakiaratúlag meg ne zavartassék; hogy a természeti, elemi csapások okozta károk lehetőleg elháríttássanak, de legalább is mielőbb helyrehozassanak; hogy társadalmi osztályok, csoportok, rétegek egymás közötti viszonya ellentétek célzatos szításával meg ne rontassák, nlehogy az valósággal olyan ellentétekké, erőszakoskodásokká fajuljon, amelyek a társadalmi békét veszélyeztetik. Ezzel a néhány követelménnyel röviden iïlèse 194È november 10-én, kedden. 167 azt akartam kifejezésre juttatni, hogy olyan állapot teremtessék és tartassék fenn, amelyet nagy általánosságban jogrendnek szokás nevezni. Ezt az állapotot, ezt a jogrendet kívánatosnak kell tartanunk aainak ellenére, hogy^ olyanok, akiknek ez a légkör sajátlagos beállítottságuk folytán nem kedvező, nemreg még gúnyosan emlegették mintegy a, tunya maradiság, a modern eszmeáramlatoktól való makacs elzárkózás állapotát. Vájjon hol lennének már ezek a jó emberek, ha az általuk kigúnyolt és lenézett jogrend valóban nem léteinek? Nyilván csak addig folytathatták volna az ő ökölfilozófiájukat, amíg egy, az övékénél erőseb b ököl el nem hallgattatta volna őket; különben azt is mondhatjuk, hogy elfújta őket a szél, egyiket másikat közülük talán a határokon túlra. (Rajniss Feren«: Gone with the wind!) Ilyen rendkívüli viszonyok között, mint amilyenekben már közel 30 éve élünk, amikor háború, majd ennél is rosszabb béke, majd ismét háború, gazdasági csapások követik egymást, az egyén a testi szenvedések, lelki szorongások, kényszerű nélkülözések, lemondások, meg nem szokott korlátozások közepette sokkal könnyebben elveszíti lelki egyensúlyát, lelki ellenállóképességét és kilengésekre hajlamosabbá válik. Magától értetődik tehát, hogy ilyen időkben még sokkal fontosabb é» egyre nehezebben megoldható kérdés a jogrend csorbítatlan fenntartása. Hogy pedig egy belső rendezettség, belső egyensúly által erőslelkűnek és ezért erkölcsösnek is mutatkozó nép, a háború által alapjaiban meg nem ingatott állam mindenesetre több és komolyabb biztosíték nyújtására alkalmas szövetségesnek mutatkozik, (Ügy van!) mint egy másik, amely állandó forrongásban, zűrzavarban, erkölcsi feloszlásban van és csak az anarchia erőszakos elnyomásával, visszafojtásával, de így is csak valahogy ideig-óráig, már ól-holnapra, nagy küszködéssel kormányozható, ez kétségtelen. Ennek igazsága tagadásba nem vehető, legfeljebb egy oldalról szélhámos propaganda által, vagy a másik oldalról átlátszó taktika okából átmenetileg elhomályosítható. Ezzel a felállított tételem, azt hiszem, bizonyítva is van. Hazánk minden reánk nehezedő és egyre fokozódó gond és baj mellett még ma is abban a szerencsésnek mondható helyzetben van, hogy másokkal összehasonlítva egy egészen kivételesen rendezett viszonyok között élő ország képét mutatja. Ezt jóhiszeműleg szintén nem lehet tagadni. Azoknak a tényezőknek sokfélesége, amelyekből ez a kedvező kép adódik, részben a magyar nép lelkiségéből, magasfokú értelmiségéből ered, de e tényezőknek egészen nagy tömege függ attól az előrelátó kormányzástól is, amely ezt az országot a trianoni^ gyásznapoktól kezdve vezeti. (Mozgás a szélsőbaloldalon. — Rajniss Ferenc: Ügy van! Helyes!) Árnyalati különbségek személyi változások folytán lehetnek ugyan ebben a vezetésben, de a nagy cél mindig ugyanaz volt mint ma is: teljes feltámadásunk állandó szemmel tartása és szolgálata. A tágabb értelemben vett belső rend, konszolidáció gondja, munkája ugyan különböző kormányzati ágakat terhel, de legnyomatékosabban kifejezve, mégis a belügyi tárcára hárul. Ennek gondozó, vezető keze — legyen ez a 1 kéz támogató vagy fegyelmező — a magyar