Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-269

80 Az országgyűlés képviselőházának helyzetnek tarthatatlanságát és közbenjárt a minisztériumnál, hogy megállapítsa, tulajdon képpen hogyan is áll a helyzet. Több esetben — azt mondja a kommüniké — eljárást indítót tak a hatóságok árdrágítás címén azok ellen a a gazdák ellen, akik élőmarháikat kilónként í pengő-25 fillérnél magasabb áron adták el. Ezl az árat az árkormánybiztosi rendelet szabja meg, de esíupán kalkulációs irányárként a vidé ken vásárló mészárosok részére és nem maximálja az élőmarha árát. A felmerült panaszok tárgyában az Omge. eljárt az árhivataínál, ahoj ugyancsak arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a szarvasmarha ára nincs maximálva és» az szabad egyezkedés tárgya. Az Omge. lépéseket tett a földmivelésügyi kormánynál abban a tekintetben, hogy az ilyen ügyekben már hozott uzsorabírósági ítéletek rehabilitációs eljárás alá kerüljenek. Hát, t. Ház, újból kérdem, van-e maximális ár, vagy nincs maximális ár, van-e rekvirálás, vagy nincs rekvirálás? A gyakorlatban azt látjuk hogy az előírt áron igenis van igénybevétel, de az isi tény, hogy ezen az áron valóban vásá rolni nem leihet, éppen ezért kontingens forrná jában kivetik ezt az egyes községekre, amelyed 1 pengő 40, 1 pengő 50 közötti áron vásárolják a harmadrendű állatot T. Ház! Azt mondottam, hogy ezzel a kérdéssel én tulajdonképpen csak valutapolitikai szempontból foglalkozom, mert ha a harmadrendű állat ára 1 pengő 40 és 1 pengő 50 fillér között mozog, bizonyos fokig hatósági asszisztencia mellett, akkor mi lesz ennek hatása a tenyészállatra, az elsőrendű állatra, a növendékmarhára, szóval a szarvasmarha értékesítése terén az egész vonalon? Kétségtelenül megindul egy magasabb árhullám kialakítása. Kérdem a pénzügyi kormánytól, hogy helyesnek találja-e a mostani helyzetet vagy sem? Ha nem, akkor tessék újból rendezni ezt a kérdést, nyiltan, egyenesen és határozottan. De az eljárásnak ezt a módját választani teljesen helytelen és csak arra .ió. hogy teljesen aláássa a gazdaközönségben a hizalmat a kormányzat iránt. (Incze Antal: Ügy van!) Nem is akarok többet mezőgazdasági kér désekkel foglalkozni, eléggé tárgyaltuk már ezeket a kérdéseket. Iparügyi kérdésekkel is foglalkozott Kunder képviselőtársunk és rámutatott arra, hogy ipari közigazgatásunkban mennyire elbürokratizálódott az eljárás. Anyaghivatalt anyaghivatal után állítunk fel. Kérdőíveket állíttatunk ki. Nemcsak Magyarországon van ez így. A német szakirodalom szintén foglalkozik ezzel a kérdéssel és azt írja, hogy Fragebogen-Fetischismus, kérdőívbálvány alakult ki; Formularunwesenről ír nak a német lapok és keresik az újabb megoldás helyes rendszerét. Az iparügyi tárca költségvetésének tárgyalása során annakidején felvetettem azt az eszmét, de az iparügyi miniszter sajnálatomra nem fogadta el, hogy az egyes termelési ágak anyagszükségletének kielégítését úgy kellene megszervezni, hogy egy-egy termelési ágnak összes anyagszükséglete lehetőleg egy hivatalban összpontosuljon. Mert mit mutat a gyakorlat? Annakidején példákkal is illusztráltam. Azt mutatja, hogy valamely gyár vagy termelő vállalat anyagszükségletének 50, 75, 90%-át is megkapja, csak 10% hiányzik, de a 10%-os hiány miatt nem tud termelni, nem tudja felhasználni a kiutalt 90%-ot sem. Annakidején azt mondották, hogy javaslatomat 269. ülése 19U2 június 19-én, pénteken. nem lehet megvalósítani. Most azt látom, hogy ugyanezt a gondolatot megvalósította Németország. A Das Eeich című lapban olvasom, hogy Todt miniszternek az utóda, Speer, foglalkozik ezzel a kérdéssel és a következőket mondja (olvassa): »Az árucsoportokra való tagozódás helyett, amely a birodalmi anyaghivatalok szervezetének alapja volt, most már egy újabb szervezet lép, amely elsősorban iparágak szerint tagozódik. Egy gyárosnak, akinek a szükségletét vasban, hajtószíjban, gépekben stb. korábban ugyanannyi különböző helyen kellett bejelenteni és igényelni, — pontosan úgy, ahogy Magyarországon van — most öszszes szükségletét egyhelyben fogják elintézni«. Ez az, amiről én is beszéltem. Abban a szerencsés helyzetben lehettünk volna, hogy nem kellett volna egy vagy két év múlva ugyanazt utánozva behoznunk külföldről. De egyszerűen elutasítottuk. Meg vagyok győződve arról, hogy bizonyos idő múlva mi is rájövünk erre az igazságra és importáljuk majd azt a gondolatot, amely pedig itt ebben a Házban született. Hozzáteszi még Speer, hogy a hadigazdálkodás hivatali szervezetének egyszerűsítése mellett egy távolabbi lépés is folyamatban van: az ipari gazdasági önkormányzati szervek szarosabb összefogása. Szintén ugyanaz a gondolat, amelyet mi is állandóan hangsúlyozunk itt a Házban és amely nélkül teljes ipari és gazdasági szervezés okosan, a magánkezdeményezés helyes igénybevétele nélkül, nem valósítható meg. Annakidején, az iparügyi tárca költségvetésének tárgyalása során szóvátettem az új házak építését. Tudjuk, hogy az új házak építésével kapcsolatban milyen horribilis bérek alakultak ki. Elviselhetetlenek ezek a bérek. Örülök, hogy ennek a gondolatnak egy kis részét a főváros polgármesterének javaslatára elfogadta a kormány, amikor azt mondotta, hogy az új házakban egyszer már megállapított béreket tovább emelni nem lehet. Mert hiszen tanúi voltunk annak, hogy a már egyszer megállapított első béreket kötöttség hiányában tovább emelték. Sajnálatomra, javaslatomnak azt a második részét nem fogadták el, amely arra vonatkozott, hogy vizsgálja meg a kormány az új házak építésének kalkulációját és egy bizonyos százalékon túl lévő haszonkulcsot ne engedélyezzen; hiszen a imái épí ^.anyaghiány mellett elég vállalkozó akad, aki mérsékeltebb kamatozás mellett is hajlandó építeni. Sajnálatomra, javaslatomnak ezt a részét nem fogadták el. Szakkörökből azt hallom, hogy a bérek azért olyan magasak, mert az építkezés nagyon drágaBékében 30—40 pengőbe került egy-egy légköbméter. Ma 100—120 pengős építési költségekkel kell számolni légköbméterenként. Ezt sem érti meg az ember normális ésszel. A munkabérek és az árak felemelését illetően megvannak állapítva bizonyos irányelvek. Háromszoros emelkedésről nem lehet szó, mint ahogy a 30—40 pengős légköbméterenkénti régi árnak háromszorosa a mai 100-120 pengős légköbméterenkénti költség. Ennyire semmi esetre sem emelkedtek az árak, e hivatalos, 30 százalékos béremelés mellett. A szénnek, a vasnak, a cementnek, a mésznek az ára szintén maximálva van. Ha tehát azt látom, hogy a legfőbb építési tényező, a munkabér szabályozott, a legfontosabb építőanyagoknak az ára egy megállapított mérsékelt áremelkedés mellett szerezhető be, akkor nem értem, hogyan áll elő ,az építtetők