Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-269
Az országgyűlés képviselőházának 269. ülése 191*2 június 19-én, pénteken. 79 amelyet még ilyen rendkívüli időkben is el lehet várni. Kunder képviselőtársam kritikájával kapcsolatban, aki az iparügyi szervezés terén a racionalizálás hiányát tette kritika tárgyává, Bencs képviselőtársam azt mondotta, hogy annakidején, amikor ő maga volt felelős helyen, ő maga sem tette meg abban az irányban azokat a lépéseket, amelyek talán elvárhatók lettek volna. Ne 'feledjük el, hogy épp arra a rövid időre esett a háborúnak megindulása, amely idő alatt hivatalát betöltötte. Ezekre az időkre esett annak a szervezési munkának előkészítése, amelyen a későbbi időkben a kormányzat intézkedései alapultak, amelyek azonban a későbbiek során, sajnos, nem abban az irányban fejlődtek ki, mint ahogyan mi látni szerettük volna. T. Ház! Örömmel nyugtázzuk, hogy a túloldalról is elismerik, hogy mi objektíven foglalkozunk az ország gazdasági ügyeinek vizsgálatával. Ez a szándékunk és ha ezt elismerik, ez minket teljesen megnyugtat. Hozzáteszem azonban, nem azért foglalkozunk objektíven, hogy ezért elismerés járjon, hanem ez az objektivitás annak a felelősségérzetnek a következménye, amellyel mi általában a magyar sorskérdésekkel foglalkozunk, akár ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásáról, akár mas ügyekről legyen szó. T. Ház! A kormánypárt vezérszónoka beszédében azt is mondotta, hogy ha ő végigmegy ezeken a nagy magyar sorskérdéseken, akkor tulajdonképpen nem is érti, van-e különbség jobboldali felfogású emberek között, akár a kormánypárton üljenek, akár az ellenzéken. Vizsgálta a zsidókérdést és azt mondotta: a zsidókérdésben a kormányzat célja a zsidók kitelepítése. Nincs különbség. Vizsgálta a földkérdést és azt mondotta: a kormányzatnak az a célja, hogy minél több független exisztenciát teremtsen. Az ellenzéken is ugyanazt akarjuk. Vizsgálta a szociálpolitikai, a nemzetszervezési, a társadalomszeryezési kérdéseket és elismerte, hogy ezen a téren is sok újításra van szükség, hogy a rendkívüli viszonyok követelte helyzetnek a mai államszervezet meg tudjon felelni. Ugyanaz a mi nézetünk. Felteszi a kérdést: hát akkor mi a különbség? Talán a tempó kérdése? Ebben van valami, a tempó kérdésében. 1935—36-ban, amikor a mai rendkívüli háborús helyzetnek még talán cisak az előszele érintette a világot, egy külföldi uíjságíró beszélgetést folytatott Mussolinival és feltette neki a kérdést, nem érti, hogy akkor, amikor a fasizmus tízéves múltra tekint vissza, amikor alkotásaiban a konszolidáció bizonyos fo; kát elérte, mi az oka annak, hogy Mussolini beszédeiben, felhívásaiban mégis állandóan azt hangsúlyozza, hogy a fasizmus forradalmi lendületét meg kell tartani. Mi szükség van forradalomra 1934-ben és 1935-ben egy gazdasági válság mélyfokán, amikor a fasizmus a maga célját, azt, hogy uralomra jusson, hogy a hatalmat kezébe vegye, már régen elérte? Azt válaszolta Mussolini: Langyos vízben ebédet főzni nem lehet. (Ügy van! Ugy van! Taps a szélsőbaloldalon.) Ha én az olasz nemzetből, az olasz gazdasági életből ki akarom hozni azt a maximumot, azt az optimumot, amit pedig ki kell hoznom, mert tudom azt. hogy Olaszországra és az európai nemzetekre az elkövetkezendő 5—6 esztendőben — a mai világháborúra célzott — súlyos megpróbáltatás ideje következik el, ha azt akarom, hogy az olasz nemzet acélos, kemény, öntudato* legyen hogy vállalja a terhet és vállalja ast áldozatkészséget, akkor nem tudja nélkülözni a forradalmi lendületet. Ezzel szemben nálunk, amikor mi tempóról beszélünk, amikor az intézkedések határozott ságáról, céltudatosságáról beszélünk, akkor elhangzik egy kijelentés, nem. is akármilyen szájból, az akkori miniszterelnök úr szájából, hogy: nem értem, tulajdonképpen minek anynyira sietni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ez a »minek annyira sietni«, nem is annyira új kifejezés Magyarországon. Száz esztendővel ezelőtt a Pa tó Pálok pontosan ezt a nézetet vallották és ha mi szembenállunk valamivel, akkor szemben állunk a rendszernek ezzel a sajátosságával- Ha végignézünk az egész magyar társadalmon, ha azt nézzük, hogy megvan-e az öntudatnak az a foka, amely ilyen rendkívüli időkben szükséges, hogy megvan-e a szükséges határozottság, akkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a mai társadalom szétesettségének nem csekélv mértékbeli az az oka, hogy vezetőhelyről ilyen kijelentések történtek és bogy olyan eisekélyn sítése történt a dolgoknak, amint annak tanúi voltunk. Beszédemben egyes konkrét gazdaságpoliti kai dolgokkal kívánok foglalkozni; a mezőgaz daságiak közül tulajdonképpen csak érinteni akarok egy-két kérdést, miután pártunk részé ről Németh Andor képviselőtársam éppen ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozott. Említette á szarvasmarhaértékesítés problémáját. Én ennek a kérdésnek inkább valutapolitikai oldalára akarok rámutatni akkor, amikor ugyancsak szóváteszem a közellátási miniszter úrnak azt a legutóbbi rendelkezését, amely a harmadrendű szarvasmarhák felvásárlását célozta, a bizonyos megállapított 1.25—1.30 pengős áron. Németh Andor képviselőtársam már rámutatott az e körül burjánzó hiányosságokra és veszélyekre A lapokban ezzel kapcsolatban a múlt héten egy hír jelent meg, amely követendő például állítja elénk az edelényi gazdák határozatát. Mi történt Edelényben és mi történik az ország többi községeiben? Edelényben a gazdák elhatározták, hogy miután 1 pengő 30 filléres áron harmadrendű marhát vásárolni nem lehet, nem: kívánják azt, hogy azt a terhet, amely ebből az egyes gazdára hárul, aki mégis kénytelen 1 pengő 30 fillérért a marháját közellátás céljaira átadni, az egyes gazda egyediül viselje, mondom, elhatározták, hogy azt a differenciát, amely a piaci ár és az 1 pengő 30 filléres ár között mutatkozik, közösen vállalják. Ez az elhatározás, t. Házi, nem egyedül Edelényben történt. Sopron megye egyik községének bírája pontosan ugyanezt mondja: községünkre kimondották nyolc darab sovány marha beszolgáltatásának kötelezettségét 1 pengő 30 filléres áron; mi tehát elhatároztuk, hogy öszszevásároljuk a községben ezeket a marhákat 1 pengő 40 és 50 filléres áron, ahogy tudjuk, a differenciát pedig az állattartó gazdákra ki fogjuk vetni és így oldjuk meg a kérdést. T. Ház! Először is az a kérdés, hogy az 1 pengő 30 filléres ár maximált ár-e, vagy nem maximált ár. Ha nem maximált ár, akkor a hatóság milyen jogon veszi kötelezően igénybe ezen az áron a szarvasmarhát'? Azután van-p rekvirálás, vagy nincs rekvirálás? A lapokban egy híradás jelent meg, amely azt mondja: az Omge. maga is, mint a.gazdaérdekeltség legfőbb képviselője, látta ennek a Û*
