Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-281

Az országgyűlés képviselőházának gon a takarmánymérleg egyensúlyának felborulásánál tulajdonképpen nem ott van a hiba, hogy termelőtakarmány-mérlegünkben vannak deficitek, hanem ott, hogy a fenntartó takarmány tekintetében súlyos a helyzet. Itt látjuk tulajdonképpen azt, hogy a kukorica és egyéb abraktakarmányok feletetésénél évtizedeken keresztül — sajnos — nem azt a célt szolgálták, amelyet kellett volna, nevezetesen magát a termelést, hanem a gazdatársadalom kénytelen volt ezeket a takarmányokat beilleszteni a fenntartótakarmány-mérleg biztosításába. Ha már így áll a helyzet, akkor ebből az következik, hogy nekünk tulajdonképpen a fenntartó takarmánnyal kapcsolatban - kizárólag a fehérjeellátást, fehérjegazdálkodásunkat kell tisztáznunk. Ha ezt^ a fehérjegazdálkodást gyakorlatilag meg kívánom oldani, és ki akarom küszöbölni a mai állatállományban mutatkozó deficitet, azt kell tapasztalnom és látnom, hogy ennek nagyon egyszerű megoldási módja van, nevezetesen az, ha a szántóföldi takarmánytermesztést a mai átlagos 13 százalékról körülbeiül a duplájára, tehát 25—26 százalékra emelem fel; ebben az esetben olyan nagyjelentőségű és mennyiségű plusz fehérjét kapok, amely fenntartás szempontjából teljesen egyensúlyba tudja hozni az ország takarminymérlegét. Ez azt jelenti, hogy a szántóföldi takarmány termesztésre vonatkozó programmal, amely szerény megítélésem és számításom szerint körülbelül négy év alatt megoldható, termelőtaklarmány-mérlegünkben dupláját tudjuk biztosítani a zsír-, tej- és egyéb szükségletek előállításánál annak a mennyiségnek, amelyet normális években feltétlenül igénybevesznek. Minthogy a szántóföldi takarmánytermesztés megoldása négyéves terv, és egyben meglévő állatállományunk t takarmánymérlege egyensúlyának biztosítását is jelenti, kérdezem, vaj jön végre tudjuk-e hajtani? T. Ház! Erre vonatkozóan legyen szabad utalnom egyik tanulmányomra, amelyet évekkel ezelőtt írtam- Ebben különös nyomatékkal rámutattam arra, hogy a szántóföldi takarmánytermesztésben a 25%-os arány biztosítása elsősorban az üzemvezetők elhatározásától függ. Ha az üzemvezetők elhatározásától függ ez, akkor egészen természetes az is. hogy semmiképpen sem tudom helyeselni és alátámasztani az úgynevezett premizálási álláspontot, éppen a szántóföldi takarmánytermesztés tekintetében. Ezért arra az álláspontra helyezkedtem, hogy ebben az esetben a jutalmazás, premizálás rendszerét a gazda jól felfogott érdekében nem tartom helyénvalónak- Azért nem tartom helyénvalónak, mert méltóztassanak megfigyelni, hogy a gazdatársadalomnak azt a részét, amely tisztában van annak fontosságával, hogy az ő meglevő üzemében a takarmánymérleg egyensúlya elsősorban neki jelent hasznot, előnyt, felesleges nekünk buzdítani, mert az ilyen tanult, megfelelő szaktudással rendelkező gazda ezt feltétlenül meg is valósította, és ha nem, egészen bizonyos, hogy nem kell őt erre kényszeríteni, mert amúgyis elvégzi. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Felvetem ezzel szemben azt a kérdést, miért nem lehet a premizálás helyett bizonyos figyelmeztetéseket, komoly figyelmeztetéseket intézni azok felé, akik nem hajlandók elvégezni ezt a kardinális, döntő munkát, amely 3—4 év alatt biztosítani tudná meglévő állalállomá281. ülése 1942 július 10-én, pénteken. 475 nyunk takarmánymérlegének egyensúlyát. Itt nem a premizálásra gondolok, ellenkezőleg, bizonyos rendszabályok erélyes végrehajtására. T. Ház! Legyen szabad most már rámutatnom egy további igen fontos kérdésre, éspedig arra, amely megvilágítja, vájjon elegendő-e meglevő állatállományunk. A törvényjavaslat indokolása 43. oldalán azt mondja, hogy az ország állatállománya számosállatban kifejezve kereken 5 millió darab, és ismerve a trágyázási szempontból ma fennálló helyzetet, és annak szükségességét, hogy a belterjes gazdálkodást még sem fogjuk kikerülni, azt a gondolatot veti fel, hogy az 5 millió számosállatot 7 millióra kell felemelnünk. Azt hiszem, hogy talán ennél a résznél is bizonyos elírás van. Elírásnak kell lennie, mert nem tudom elképzelni, hogy szakemberek ilyen téves felállítást hozzanak egy törvényjavaslatba. Legyen szabad rámutatnom arra, amely rávilágít a jelenlegi, illetőleg az elmúlt 1940. esztendő trágyatermelésére és az istállótrágyának a szántón való felhasználására. 1895-ben, Darányi Ignác idejében egy nagyon komoly mezőgazdasági statisztikai összeírás történt. Minden vármegyére vonatkozóan megállapították abban~az időben, hogy mennyi istállótrágya esik egy katasztrális holdra évenként. Méltóztassanak elképzelni, hogy ha ezt a skálát felállítjuk, akkor azt látjuk, hogy például Szabolcs vármegyében 13 métermázsa istállótrágya esett egy holdra. Ez a 13 mázsa vármegyénként változik. A maximuma Zala vármegyében volt, ahol 32 métermázsa istállótrágya esett évenként egy katasztrális holdra. Ha ezeket az adatokat, amelyeket 1895-ben állapítottak meg, az állatállomány szempontjából vizsgáljuk, akkor sajnálattal kell megállapítani, hogy állatállományunk, bár minőségi fejlődése tiszteletreméltó, még mindig nem tudja az istállótrágyatermelés terén tartani azt a színvonalat, amelyen 1895-ben volt. Ahhoz pedig, hogy a célt elérjük, tudniillik, hogy belterjesen gazdálkodjunk, nem elég a trágyamennyiséget a kétszeresére emelnünk, például a 13 mé'termáizsát 26 métermázsára, mert akkor még mindig extenzív trágyázást folytatunk, hanem lényegesen fel kell emelnünk a többszörösére. Szerény megítélésem az, hogy nem tévednénk és talán ez a javaslat is sokkal izmosabban jelentkeznék, továbbá a szükségletek terén is nagyobb összhangot tudnánk biztosítani, ha az állatállományt nem ötmillióról hétmillióra, hanem legalább 10 millióra, a kétszeresére emelnénk fel. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ehhez pedig megítélésem szerint nem is kellene nekünk tíz esztendő, mert a mint leszek bátor rámutatni, hétéves munkatervet lehet erre felállítani, amellyel ezt a kérdést meg tudnánk oldani. Ha azonban a kétszeresére kívánom emelni az állatállományt hazánkban, akkor egészen logikus, hogy újra vissza kell térnem a takarmánymérleg kérdéséhez. Ha tehát én eljutottam odáig, hogy a szántóföldi takarmánytermesztés normális felfejlesztésével egyensúlyba tudom hozni a mai állatállományra vonatkozóan a takarmánymérleget, akkor logikus, hogy ha én a kétszeresére akarom emelni az állatállományt, feltétlenül gondoskodnom kell tákarmánymérlegem lényeges feljavításáról. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ennél a kérdésnél kapcsolódom bele az okiszerű zöldmezőgazdálkodás kérdésébe, amelyre előttem szólott képviselőtársam is m*