Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-281

Az országgyűlés képviselőházának Ián szorosan nem is tartoznék hozzá az árkérdés, de minthogy közvetve maga a miniszter úr is foglalkozik az árkérdéssel, engedje meg az igen t. Ház, hogy bár majdnem minden képviselőtársam foglalkozott ezzel a kérdéssel, néhány szóval én is foglalkozhassam vele. Amint látjuk, — megjelent a lapokban — a vámőrlési díj már úgy van megállapítva, hogy a gabonaneműek ugyanazon árakon maradnak, amelyeken voltak az 1941—42. évben. Amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk és kint megindult az aratás, az összes mezőgazdák, kis- és nagybirtokosok nemcsak idefigyelnek, hanem a földmívelésügyi miniszter úr felé is figyelnek, hogy lesz-e benne annyi erő, annyi energia, hogy a gazdaközönséget meg tudja védeni. Mert mi gazdák tudjuk, hogy ebben az országban nem szabad a kenyérnek túldrágának lenni ma, amikor világháború van, csakhogy a mai búzaárak és kenyérárak mellett egy öttagú tisztviselői családnál nem tesz ki többet, mint havonta 16 pengőt a kenyér- és lisztfejadag beszerzése. Ez az öttagú tisztviselői család sok esetben — tisztelem a kultúrát, kell, hogy elmenjen a moziba, — ha egy esfe moziba elmegy, elkölti azt a 16 pengőt, amiből kifizeti a mai adagolás szerint neki járó kenyér- és lisztfejadagot. Ezt nemcsak mi tudjuk, ezt ma már tudja Magyarországon minden hét évnél idősebb gazdagyermek- Ezzel számolni kell. Nem ez drágítja meg az életet. Nem ez okozza a drágaságot a tisztviselőnek. A tisztviselő szívesen megadja az 50%-os felárat is. vagyis azt a többletet, amit kitenne a kenyérmagvak 50%-os áremelése, ha ugyanolyan áron, mint ahogy a búzát, vagyis a búzából készült lisztet és mondjuk a rozsból készült kenyeret meg tudja venni, rögzítik a munkabéreket is. Akkor ebben az országban zúgolódás nem lesz. Nagyon jól mondotta Gosztonyi igen t. képviselőtársam, hogy egyszerre kellene emelni a búzának az árát, a tisztviselőnek fizetését és mondjuk a textilárakat és a bőrárakat is- Ebben benne vagyunk. De kérem a földmívelésügyi miniszter urat, mert hiszen a gazdaközönség csak a földmívelésügyi miniszter úr felé néz, gondoljon arra, hiába vannak itt a községek gazdasági albizottságai, hiába van a' vármegyei gazdasági albizottság, mint ahogyan hiába vannak a mezőgazdasági kamarák, úgy sem tudnak tenni semmit. Tehát, ha a földmívelésügyi miniszter úr egyenesen meg akar maradni a gazdaközönség előtt, akkor az 1942. évi kenyérgabona-termésnek árát legalább 50%-kai emelnie kellene. Itt van a mezőgazdasági munkásoknak helyzete. Tudom, hogy a mezőgazdasági munkásnak ma nincs annyi kenyere, amennyi kellene ahhoz, hogy aratni tudjon. Ügy az elmúlt, mint az azelőtti vasárnapon sok szegény családot látogattam meg. Sírva mondották, hogy 40 deka fehérliszt helyett is húsz deka rizst kaptak egy hétre, amiből igazán nem lehet harapni, de ezek még sem a rögzítésben látják a hibát, hanem rajtunk keresztül a földmíyelésügyi miniszter úrban. A mezőgazdasági munkások ezidő szerint bennünk látják a legnagyobb ellenséget, (Piukovich József: Joggal!) mert mi nem tudjuk megfizetni a 29.70 pengőből — mert nem 30 pengőt fizet a Fufcura, tekintettel arra, hogy mi kisgazdák nem tudjuk beszállítani a vagonba, mert mi keveset viszünk — de nem tudnók megfizetni a 30 281. ülése 1942 július 10-én, pénteken, 471 pengős árból sem azt a 8—10—12 pengőt a mezőgazdasági munkásoknak, amelyet ők meg tudnak keresni vállalatoknál és bizonyos közmunkáknál. (Ügy van! balfelol.) Most kérdem tisztelettel, mi legyen azokkal az asszonyokkal, akiknek a férje kiment a frontra, még pedig nem, ellenszegüléssel, hanem kötelességük tudatával. Harmadik esztendeje, talán negyedik esztendeje van kint a fronton a férj és idehaza aratni kell annak az asszonynak, akinek három vagy négy apró gyermeke van. Elvégezte a szántást, boronált, vetett, de learatni, Lekaszálni már nem tudja a búzát és akkor a mezőgazdasági munkásnál jelentkezik a drágaság. Minden drága, a kenyér is, de különösen, ha feketén kell, ^ hogy vásárolja, a bakkancs, a, ruha, mert egy ingért a gazdának, a mezőgazdasági munkásnak, mindenkinek legalább is 30 pengőt kell adni, de amikor egy hétig hordta azt az inget és levetette, kimosta a felesége, szétment, amint sírva panaszolták el. (Zaj.) Kívánhatjuk-e akkor attól a munkástól, hogy 4 pengőért elmenjen kaszálni. Bizony 12 pengőt is elkérnek koszttal egy naipra. De hogyan birja el ezt annak a hadbavonult embernek a felesége, akiről megállapítja az elöljáróság, hogy segélyt nem kaphat, mert ha az ura itthon lenne, havi nyers jövedelme elérné a 60 pengőt. Kérdem tisztelettel, ha tényleg lenne is neki 60 pengő havi jövedelme, mit tenne, hiszen, ha hat kaszást fogad, akkor az már 72 pengőbe kerül neki hat napra, ki bírja-e fizetni? Igen t. miniszter úr, én arra kérem, hogy mire az új termés cséplés alá kerül, a csúcsminiszter úrral és a közellátásügyi miniszter úrral karöltve állapítsák meg a kenyérmagvak árát addig, míg nem késő, mert végtelenül nagy az elkeseredettség, és mint ahogy múltkori beszédemben mondottam, amikor kimegyünk a vidékre panasznapot tartani, nem a kedélyek felkorbácsolása. hanem a kedélyek megnyugtatása végett megyünk oda. A tárgyalás folyamán, azt hiszem, Pintér Béla képviselőtársam foglalkozott a lótenyésztéssel. Nem látom szükségét annak, hogy én is sokáig foglalkozzam ezzel, azonban nem tudom megállani, amikor a lótenyésztéssel foglalkozom, hogy ne említsem fel a következőket. Az általános indokolás első bekezdésének 2. pontjában elismeri a földmívelésügyi miniszter úr, hogy a fedeztetési állomások fenntartása a községek kötelessége és hogy az istállók és épületek karban tartását csak akkor képes ellátni, ha ménenként állami segélyben részesülnek. Majd a negyedik bekezdésben azt mondja, hogy »a köztenyésztési esikóanyag okszerű felneveléséhez, a csikók szabad mozgását biztosító futóistállókat kell létesíteni, megfelelő berendezéssel. Ebből a eéíb'ól évente 5, egyenként 80—100 csikót befogadó futóistálló létesítéséről kell állami költségen gondoskodni.« Nagyon helyes ez a megállapítás, csak tudomásom szerint az előbb felolvasott pont, az első bekezdés második pontja alapján a községek tudomásom szerint mindezideig semmi segélyben nem részesültek. Ami a negyedik bekezdést illeti, hogy futóistállókat kell létesíteni, nagyon sajnálom, hogy a földmívelésügvi miniszter úr az indokolás után nem fejezte ki azt, hogy kiknek a részére fog történni évente az öt futóistálló kiépítése, amely 80—100" csikót fog befogadni. (Egy hang a