Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-281

472 Az országgyűlés képviselőházának szétsőbdloldalon: Versenylovaknak!) Alig hiszem el, hogy a parasztgazdák csikóira és nagyon szeretném, ha a módosításkor a földmívelésügyi miniszter úr rá méltóztatna mutatni arra, hogy kiknek a csikóit fogják befogadni ezek az állami pénzen felépített futóistállók. A düloutak javításáról sok szó esett már e törvényjavaslat tárgyalásánál. Beszélt erről Pápai igen t képviselőtársam, Szabó Zoltán képviselőtársam. Én nem akarok ezzel sokat foglalkozni, csak hivatkozom Haulik képviselőtársamnak arra a kijelentésére, hogy nem kell mindenben az államra támaszkodni. Nagyon helyes, de adjon a kormányzat módot és lehetőséget a földbirtok tulajdonosainak arra, hogy dülőútjait karban tarthassa- Hiszen abban a kicsi megyében, ahol én lakom, a két zsidóbirtokon kívül csak egy középbirtok van, a többi birtokosok birtoka nem éri el a 100 holdat. Az egész megyében az összes községek vadászterületeiket kiadják bérbe, az a község tulajdonába megy és bár törvényünk azt mondja, hogy az utak, sáncok, tavak a község tulajdonát képezik, a községek egyetlenegy fillért sem áldoztak még a düloutak építésére. Mindig igyekeztek kihasználni az alkalmat. A törvény ugyanis azt mondja, hogy a község mindenkori elöljárósága utasíthatja^ a düloutak tulajdonosait, hogy az utakat javítsák meg. Már most, ha a kisbirtokosok földjeit a politikai község kiadja bérbe, vad ászterületi bérbe és felveszi a pénzt, legalább minden évben ezt a csekély összeget fordítaná a düloutak rendezésére. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kijelentem, hogy ha ezeket a pénzeket, vadászati díjakait, vagyis a politikai község határában lévő vadászterületi bért, a politikai község mindenkori elöljárósága a düloutak javítására fordította volna, vagy a világháború befejezése után erre fordítaná még ugyanannyi ideig, akkor a legjobb düloutak lennének az országban, mert hiszen mindazok a gazdák, akiknek birtoka egy darabban a 200 katasztrális holdat meg nem haladja, azt önálló vadászterületté nem nyilváníthatják. Ha tehát egy gazdának 300 hold földje van, de a 300 holdja négy darabban van, vagy ha csak két darabban is van, ennek a politikai község húzza hasznát, ha a gazda nem társulhat egy másik gazdával, akinek bérbeadhatja a 200 katasztrális holdat Kérem a miniszter urat, szívlelje meg gazdaközönségünk, ajcibb magyar jövő és az új Magyarország felépítése érdekében szerény szavaimat, annak ellenére, hogy ezek ellenzéki oldalról hangzottak el. De a jót még akkoT sem szabad elhallgatni, hogy ha azt nem egy ellenzéki, hanem egy bolond ember mondja, (Derültség.) hiszen valamikor még a bolond is tud jót mondani. Bármennyire tisztelője vagyok is a földmívelésügyi miniszter úrnak; de mivel nem látom azt, hogy a törvényjavaslat a jövőre a magyar gazdaközönség részére százszázalékos jót hozna, nem látom azt, hogy a gazdaközönség ebben az országban az ár biztosítása tekintetében meg lenne védve, hiszen csak árrögzítést látok és semmi mást és mivel végtelenül sok a panasz az egész országban és én is csatlakozom ezekhez, ezt a javaslatot legnagyobb sajnálatomra nem tudom elfogadni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon- — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? 281, ülése 19%2 július 10-én, pénteken. Nyilas Ferenc jegyző: vitéz Hertelendy Miklós! Elnök: vitéz Hertelenldy Miklós képviselő urat illeti a szó. vitéz Hertelendy Miklós: T. Ház! Az 1942. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalásakor már bizonyos fokig kitértem a szükségszerű mezőgazdasági beruházásokra, amelyek a jövő termelés iráuyát lesznek hivatva szolgálni. Ma ugyancsak lelkiismeretem megnyugtatására szólok hozzá ehhez a nagyszabású, mezőgazdaságot fejlesztő törvényjavaslathoz,, A földmívelésügyi miniszter úr nagyon helyesen szétválasztotta a rögtön megvalósítható programmot és az idővel megoldásra kerülő kérdéseket. Mint az előadó úr, előttem szólott képviselőtársam is nagyon bőven kitérnek az egyes pontokra. Ezeket én csak helyeslően tudom helybenhagyni, és felszólalásukat a magam részéről örömmel veszem tudomásul. De mint tapasztalt gazdának és régi érdekképviseleti tagnak mégis marad sízámoímra egypár kérdés megoldására tanácsadás, vagy — mondjuk — hozzászólás. T. Ház! Nagy pénzösszegek feláldozásáról van szó a termelés érdekében, ezért szükséges nek tartom a tapasztalatok figyelembevételét, nehogy esetleg anyagilag felelőtlen és nem kellő szaktudással rendelkező irányítókra legyen ez bízva, mert az ilyen emberek nagy kárt is okozhatnak. Kézzelfogható értéktermelést kell végeznünk, hogy ne csak a befektetett tőkét lássuk viszont, hanem munkánk értékét is, A többtermelést a piac biztosításával kell összhangba hoznunk, a befektetési összeg értékállandóságát pedig a búza értékállandóságához kell kapcsolnunk, hogy elő ne forduljon az» ami múltban volt, hogy 36 pengős búzaár mellett jött a traktor-^ és egyéb gépakciói a kisgazdatársadalom részére, és 8 pengős búzából kellett törleszteni, úgyhogy a többtermelési vágy sok gazdának elvitte a birtokát, és ezek a gazdák később védettekké váltak. Sok mindenféle segítség: kölcsönnyújtás, beszerzési hitel, gépvásárlási, építkezési hitel, stb. van kilátásba helyezve, ezért szeretném gazdatársaimat megóvni attól, hogy hasonló helyzetbe kerüljenek. (Mester Miklós: Nagyon helyes!) T. Ház! Egy helyes árszínvonal kialakítását sürgettem már régóta, mert csak ezzel kelthetünk bizalmat a beruházási hitelhez. A gazdasors egy, mégpedig; akár középbirtokosról, akár kisbirtokosról, akár nagybirtokosról van szó, a törekvés semmi más, mint a haszonnal való gazdálkodás elérésére való igyekezet. Most azonban nem erről akarok beszélni, mert akkor megint csak kifogásolni tudnám a búzának, a magyar föld értékmérőjének jelenlegi beillesztését az árszínvonalba, az egész agrár árpolitikába. (Mester Miklós: Ez is igaz!) Az árszínvonal integráns része annak a nemzetgazdasági mechanizmusnak, amely a pengő vásárlóerejét biztosítja, és amelynek legfőbb szabályozó erői a külföld felé a helyes devizagazdálkodás, belföldön pedig az ár- és bérpolitika. Ezeknek a szabályozó erőknek egymásra gyakorolt hatása képezi egész pénzertékrendszerünk egyensúlyát. Elsőrangúan fontos a nemzeti gazdaságpolitikának óraszer kezet-pontosságú együttműködése, a devizapolitika, az ár- és munkabérpolitika, az adó- és kölesönpolitika, a beruházási politika, mely a hasznothajtásra törekedjék, és a termelési és fogyasztási politika. Ennek középpontjában áll az irányító állami akarat, és ez