Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-279
Az országgyűlés képviselőházának 279. ülése 1942 július 8-án, sz&rdán. 391 ról, a mi részünkről hangzottak el, bármilyen észszerűek és bármilyen szükségesek voltak is, mindig elutasították kizárólag presztizs-kérdésből. Én azonban csak egyet kérek a földmívelésügyi miniszter úrtól, éspedig azt, hogy bár végeredményben szomorú igazságtétel lesz számunkra odaállni és bizonyítani hogy menynyire igazunk volt, szíveskedjék minden esztendőben pontosan tájékoztatni a Házat arról, vájjon ezzel a javaslattal kapcsolatban mit, hol és mennyit tett. Azt hiszem, ez jogos kérésünk, tisztán csak azért, hogy a magunk lelkiismeretének megnyugtatása szempontjából tényleg hogyan vélekedjünk a javaslatról. De amikor itt a javaslat a liberális kor gazdasági rendjére akarja tolni a felelősséget azért, hogy a magyar mezőgazdaság még ma is ilyen súlyos helyzetben van, és a liberális gazdasági rendet akarja felelőstsé tenni azért, hogy ezt a népet kiuzsorázták, hogy alaesony műveltségeni hagyták, hogy még ma is rengeteg analfabétája van, és még ma is igein nagy tömeg — a legjobb szándék mellett — maradi gazdálkodást folytat, ugyanakkor ha megnézzük az úgynevezett konszolidáció korát, azt látjuk, hogy eb bein a tekintetben ez sem hozott mást a nemzet dolgozó milliói számára. Földbirtokreformot hozott ugyan, de mi lett ebből 1 ? Tömegcsődök, a kisgazdák ezrei menttek tönkre, mert amikor az a gazdaság 30—32 pengős búzával kalkulált, ugyanakkor a könyörtelen árpolitika folytán a gazda által tervezett gazdaságfejlesztés helyett egy tönkremenés következett be, mert amikor a beszerzett gazdasági eszközöket vissza, kellett fizetnie* ezt már magasabb áron kellett neki viszszafizetnie, és ebiből kifolyólag ezer és ezer kisexisztencia súlyos károsodásokat szenvedett. Itt vetődik fel a felelősség kérdése. Meggyőződésem szerint valamennyiünk véleménye az, hogy ezt a kort, csak a legutóbbi 20—25 esztendő korát, az úgynevezett fejlődés korát, amikor ilyenek megtörténhettek, nem ártana egy kicsit a szigorú bírálat szemüvegén át nézni, magyarán inem ártana felelősségre vonná azokat a felelős vezetőket, akik okozói voltak annak, hogy ma is szörnyű helyzetben van a magyar mezőgazdasági élet. Hiszen felelős kormányaink voltak, felelős minisztereink voltak, és hogy ilyen szomorú képet látunk, annak ők voltak az okai. A felelős kormányzatot tehát miért nem vonjuk felelősségre, miért nem állítjuk oda, hogy ha volt bátorságuk vállalni a megbizatást, ha volt bátorságuk vállalni a tárcát, akkor miért nem tudtak annak eleget tenni úgy, ahogy azt ígéreteikben számtalanszor hangoztatták? (Piukovich József: Mayer tíz évig volt miniszter!) Ezért valakinek felelnie kell, ezt nem a történelemre kell bízni, hanem a ma bírálatára, mert nemesak a történelemnek dolgozunk, de az élet azt parancsolja, hogy a mának is dolgozzunk, és ha a máinak helyesen dolgozunk, akkor a jövő szempontjából a történelem számára is helyesen dolgozunk. De amikor itt bírálatot gyakorolunik, akkor igenis kötelességünk legalább egyszer példát mutatóan odaállítani a bírói szék elé azokat, akik ilyen lelkiismeretlenül, ilyen felelőtlenül tűrték a legutóbbi időkben, a háború ' utáni azt, hogy a mezőgazdaság ilyen szörnyű állapotban legyen, amiről maga a javaslat tesz tanúbizonyságot, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. T. Képviselőház! Ennek következménye az volt, hogy a falu egy része valósággal menekült a városba. Mi lett a következménye? Az egyik része az úgynevezett befutottak csoportjába került. Kalauz lett belőle, postás, rendőr, csendőr, (Horváth Ferenc: Házmester!) egyszóval altiszt. Irigyelt tényezői ma is a falu e rétegének. A másik része a félig befutottak társasága, amely el tudott helyezkedni a gyári munkások tömegében, az egyik jobban, a másik kevésbbé jól. De ott van a harmadik rész is, amely egyáltalán nem talált megfelelő megélhetést. Mi történt vele? Gazdagítja a város proletárságának amúgy sem kívánatos nagy létszámát. Gazdagítja a városi szegénységnek igen sokszor a legjobb meggyőződése ellenére mindenre kapható részét. Ez a réteg a melegágya a kommunista, világfelforgató tanoknak. (Igaz! Ügy van! a xzélsőbaloldalaín.) Ez a tömeg az, amelyet mindenki otthagyván, tényleg: kapható mindenre, csak azért, hogy a maga megélhetését ideig-óráig biztosítsa. Ki Telel ezért? Ki vállalja a felelősséget azért ma, amikor nemzetvédelemről, családvédelemről, mezőgazdasági széles nép védelemről 'beszélünk, ha a népnek igen igen sok ilyen értékes része ilyen helyzetbe kerül és ilyen állapotok me^ett tényleg a lejtőn még jobban csúszik lefelé? T. Képviselőház! A mai kormányzat nemzeti és szociális programmot hirdet. Nemzetit és szociálisát. Mennyivel egyszerűbb volna a nemzetiszocialista Programm. Fajvédelmi szónoklatokat hallunk lépten, nyomon, öles betűkkel írt újságcikkek figyelmeztetnek bennünket, hogy ebben az országban a nép- és családvédelemről gyönyörűen gondoskodnak, a földbirtokreform pedig egyenesen kívánatos módon oldódik meg, nem beszélve a mezőgazdasáig fejlesztéséről, amely ime itt van előttünk a maga tízéves javaslata' szerint gyönyörűnek mondott Programm jávai, elveiben magunk által is helyeselve és benne van a nép legszélesebb rétegeinek a kultúrában való fölemelése. E helyett mit látunk? A faj védelem egyik legbiztosabb alapja, a magyar fold, még ma is ott hánykolódik előttünk, nem tudván, hogy vájjon hova kerüljön, ide, vagy oda, marad, vagy nem marad? Ma is megoldatlan kérdésként mered elénk egy gyökeres földbirtokreform kérdése, de ugyanakkor a népes családvédelem majd belefullad a portengeres magyar falvak nyomorába. A mezőgazdaság fejlődése és fejlesztése, a nép széles rétegeinek mezőgazdasági színvonalemelése pedig kirobban egy ilyen nagypipájú, de kevés dohányú ttörvényjavaslatiban (Derültség^), amelynek tárgyalásánál kiderül, hogy bár milliárdosnak nevezik, nem milliárdos javaslat, és ha tényleg tréfálni való, vagy gúnyolódni való volna rajta, mint már hallottam is, filléres javaslatnak lehetne nevezni a milliárdos javaslatot. Joggal nevezik így, mert hiszen éppen tegnap hallottuk, hogy az első évre jutó ráta 100 milliójából 75 milliót már nem erre a célra fordítanak, illetőleg a beállításnál nem látjuk ezidőszerint, hogy a külön 100 millió pengő, amely ennek a javastiatnak célkitűzését szolgálná, honnan fog előkerülni. (Szöllősi Jenő: A miniszter tudja legjobban!) Azt látom, hogy ez a javaslat gyönyörű elveket álla'PÍt meg általánosságban, amely elveket mi teljes mértékben elfogadunk, azonban látjuk azt, hogy a mezőgazdasági élet felső, középső és alsó vezetését nem biztosítja úgy, ahogyan kellene, a szakoktatást nem egységesíti, azt 57
