Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-278

Az országgyűlés képviselőházának J •hogy a gazdasági organizációk, a végrehajtó szervek utolsó posztjai ,a járási központokban nagyon sorvadnak, nagyon gyengülnek és úgy kívánják f megerősíteni, hogy gazdasági elöljárókat hívnak életre. Azt szeretnék, hogy minden községben legyen valaki, akihez le lehetne nyúlni, aki az utolsó csak]

yája lenne ennek az agrár-organizációnak. Ez nagyon szép elképzelés, azonban legyen szabad felolvasnom a törvényjavaslat idevonatkozó szakaszát, amely ezeknek a gazdasági elöljáróknak a feladatterét meghatározza, mert ez döntő. (Olvassa): »A gazdasági elöljáró feladatköre kiterjed a mezőgazdaság minden ágára. Ellenőrzi a jelen törvény alapján kedvezményben részesített gazdaságokat, valamint a, földbirtokpolitikai törvények alapján földhözjutottak gazdálkodását. Előmozdítja az okszerű gazdálkodást, a talajművelést, a talajerő fenntartását, a vízlevezetést, a vízhasznosítást, a helyes trágyakezelést, a helyi viszonyoknak megfelelő nemesített vetőmagvak használatát, a törzskönyvezést...« Nem is olvasom tovább. (Zaj a baloldalon.) Ugyanakkor megmondja ez a törvényjavaslat azt is, hogy ezek a gazdasági elöljárók arany- és ezüstkalászos gazdák kell, hogy legyenek. Ez természetes is, mert kire nézzen fel az a falu, ha nem ezekre a komoly emberekre. De kérdezem mit gond/ol a miniszter úr! Az a komoly 20—30 holdas ezüst- vagy aranykalászos mintagazda éppen azért lett az, mert kitűnően dolgozik, mert minden órában az ő kis gazdaságában van és ha dotálják 100 vagy nem tudom hány pengővel, valamit tényleg fog csinálni, de ezt a tömérdek feladatot, amit csak részben ismertettem, nem fogja tudni teljesíteni. Feladatköre nagyjában tehát ugyanaz, mint a járási gazdasági felügyelő feladatköre, de ahogyan nem tudja ellátni a gazdasági felügyelő az egész járás teendőit, ugyanúgy nem lesz képes a község problémáit megoldani a gazdasági elöljáró sem. Ez annak a bizonyos vékonynyakú üvegnek az esete, amire az előbb rámutattam. Megvan a nagy elképzelés, a jószándék, de a végrehajtás nem boldogul, mert nincs megfelelő végrehajtó szerv. T. Ház! Ezeket kívántam elmondani. Beszédidőm már a végefelé jár, ezért sok problémával nem tudok részletesen foglalkozni, de a miniszter úr figyelmét fel akarom hívni még valamire, éspedig arra, hogy szerencsétlennek tartom a milliárdos javaslat elnevezést. Ez nem milliárdos javaslat, mert, hogy hazatérő országrészek organizációját meg kell teremteni, az magától értetődik. Megmondom, hogy miért szerencsétlen a javaslat. Szerencsétlen a miniszter úr személye szempontjából, mert néhány év múlva azt fogják mondani, mit csinált a milliárddal? Hol van? Nincs semmi eredmény. Nem szerencsés külpolitikai szemponí

1 ból sem, mert Németországban mindenki erről beszél, német szakkörökben várják a milliárdos javaslat eredményeit és kisül, hogy ez egy közönséges status quo fenntartása és benne nagyon csekély a kérdések megoldásának biztosítása. Ez tehát külpolitikai szempontból sem szerencsés. Harmadsorban szerencsétlen ez a javaslat abból a szempontból is—és ez a legfontosabb — mert a magyar politikai életbe most beledobták, hogy ti gazdák kaptatok egymilliárd pengőt, — közben a gazdák nem kaptak egymilliárd pengőt — sőt néhány év múlva azt fogják kérdeni: gazdatársadalom, parasztság, 8. ülése 1942 július 7-én, kedden, 373 mit csináltatok, hol az eredmény? És nem lehet felmutatni az eredményt, ahogyan kimutattam. Igyekeztem rövidem néhány szóval rávilágítani arra, hogy az egész javaslat nincs aláépítve. Hiába hirdetjük, hogy a tagosításnak milyen óriási az eredménye, amikor a kérdés pénzügyileg nincs alátámasztva, vagy hiába mondjuk, milyen fontos a versenyek díja, amikor a megfelelő fedezet nincs beállítva. Felsorolhatnám a hiányzó tételeket szépen sorjában. Ismétlem, szerencsétlennek tartom a javaslatot a gazdatársadalom, a magyar parasztság, de a kormányzat, a miniszter úr személye szempontjából is, mert amikor az eredményeket majd számonkérik, nem lehet azokat felmutatni, egyszerűen azért, mert nem volt meg az anyagi fedezet. (Rajniss Ferenc: Se pénz, se posztó! — Zaj,) Van még egy nagyon érdekes megállapításom, ami a költségvetés többi tárcáira vonatkozik. Amikor ugyanis hosszú számítások után ezzel a javasattal kapcsolatban rájöttem arra, hogy a, száz millióból alig maradt valami mert az csak az állami organizáció felépítésére kell, elővettem hirtelen a költségvetést, s megnéztem, hogy talán a többi tárcáknál is történt valami. A kereskedelemügyi és ipari tárcának ez a költségtöbblete 97 millió pengő egy esztendőben, ha ezt tízzel megszorozzuk, ők is kaptak egy milliárd pengőt. Miért nem kiabálunk, hogy a kereskedelem és az ipar fejlesztése milliárdos javaslatot kapott, pedig ugyan azt kapta, mint mi. Pontosan ugyanazt. (Rajniss Ferenc: Majd még az is jön! — Zaj és közbekiáltások.) Elnök: Kérem, csak egy beszéljen a képviselő urak közül! (Derültség.) Matolcsy Mátyás: T. Ház! Nem a kereskedelmi és az iparügyi tárcákat támadom ezzel, mert azt is megnéztem, vájjon mire fordítják ők ezt a többletet. Kisül, hogy az államépítészeti hivatal közutak, stb. megvalósítására 41 millió pengő többletet kapott, persze, mert nagyobb ország lettünk. Vagy például a repülésügy 31 millió pengőt kapott. Persze, mert egy országrészt kell fejleszteni és bekapcsolni. Ahogy azonban most a földmívelésügyi tárcánál mutatkozik száz millió különbség, ugyanúgy adódik ez az ország megnagyobbodásából a többi tárcáknál, úgyhogy az a körülmény, hogy mi itt mezőgazdasági szakoktatásra 8^5—9 millió pengőt beállítottunk, ez kötelességünk volt. így mondhatnánk, hogy az iparfejlesztés is egymilliárdos javaslatot kapott. Nem akarom folytatni, mert komikussá válnék, pedig szomorú. Megnéztem a pénzügyi tárcát, ott is 92 millió pengő az emelkedés, természetesen, mert az egész organizáció meg; nőtt. Nem lehet tehát azt mondani, hogy mi gazdák kaptunk most egymilliárdot. Nem kaptunk egy milliárdot. Ezt nekem meg kell mondanom. Nem azért, hogy gáncsoskodjam, de hogy megmondjam őszintén a véleményemet. T. Ház! A fejlesztési törvényjavaslat célkitűzései, megállapításai, ahogy beszédem elején mondtam, helyesek és ha azokat végrehajtanák, fejlesztenék, illetőleg elősegítenék a mezőgazdasági termelést. Természetesen mindenkinek mások az elképzelései: én nem így csináltam volna a tervezetet, Piukovich képviselőtársam is másképpen csinálta volna, egy azonban bizonyos: mindenki belevinné a maga egyéni elképzelését is. A lényeg az, hogy a célkitűzések helyesek, de hiányoznak 54*