Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-278
370 Az országgyűlés képviselőházának 278. ülése 19%2 július 7-én, kedden. e statisztika hiányait sokszor kifogásoltam — az, hogy Németországban a mezőgazdasági üzemekben pontosan négyszer akkora a gépi eszközökre eső, az üzemekben dolgozó tőkék nagysága, mint Magyarországon, tehát ott körülbelül négyszer annyira gépesítve, mechanizálva van a mezőgazdaság, mint Magyarországon. Ezt is hangsúlyoznom kell akkor, amikor mechanizálásról beszélünk. Senki sem arra a két gyűlöletes szerszámra gondol, a traktorra és az aratógépre, nem ezekről van szó, hanem azokról a gépi berendezésekről, amelyekről az előbb beszeltem és amelyek az üzemek intenzivitását biztosítják. A következő, tényező, amelyet felsoroltam, a szakoktatás kérdése. Ezen a téren rendkívüli különbségeket találunk,, és a javaslatban — majd később rá fogok térni a számszerű vizsgálatra is — ez az a pont, ahol a legnagyobb fejlődést találom és ezt nagyon helyeslem, — ezt őszintén meg kell mondanom. Ez egy lényeges, alapvető kérdés. Itt őszintén meg kell mondanunk azt, hogy a magyar mezőgazdaság szakoktatása kétségbejtŐ nívón volt, illetőleg nem jól mondom, nem a nívója volt rossz, hanem a mérete. (Ügy van! Úgy van! a szétsóbaloldalon.) A mérete, az valami rettenetes! A nívója kifogástalan, méretei azonban egyesen megdöbbentők. A kamara legutóbbi évi jelentéséből veszem ezeket a számokat: a téli gazdasági iskolákon tíz év leforgása alatt megfordult 9800 hallgató, a téli gazdasági tanfolyamokon pedig ez alatt az idő alatt megfordult 29,000 hallgató, vagyis összesen 10 év alatt 38.000-en fordultak meg ezeken, évente tehát átlag 3800-an, a valóságban néha 600-an, 800-an, 1200-an, 3C00-en és, hasonló számokat találunk. t Kérek egy félóra < beszédidő-meghosszab^ bítást. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni a félórás meghosszabbításhoz? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Matolcsy Mátyás: T. Ház! Ez a kérdés egyik legfontosabb kérdésünk és mégis ilyen méretekben folyik a szakoktatás, ahelyett, hogy sokkal nagyobb mértékben vonnók be ebbe a magyar parasztságnak, a gazdatársadalomnak fiatal, felnövő gyermekeit, akiket évente nem 3000-es, hanem 25—30.000-es tételekben kellene átdolgozni és kidobni a gazdasági életbe, aklíor érződnék meg a szakoktatás hatása. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nagy különbség az, hogy valamit megcsinálunk, de csak olyan mértékben, hogy az csak egy egészen kicsi, muzeális értékű dolog lesz, va gy pedig széles méretekben, amikor valóban nagy eredményekhez vezet. Az idő r rövidsége miatt nem folytathatom ezt a témát, csak megjegyzem, hogy Németországban minden járás, minden körzet székhelyén van szakiskola, mellette tanácsadó, ez tehát olyan berendezés, amely valóban széles rétegekben adja meg az egéaz parasztság átképzését. (Máriássy Mihály: Nálunk is így lesz! — Börcs János: Hol leszünk mi már akkor?!) Hasonló kérdés — és ez a legfontosabb azok között az okok között, amelyekről beszéltem — a magyar agrárigazgatás szervezetének kiépítetlensége. Ez a legnagyobb hibák egyike, mert amikor megvan a minisztérium, — azt én most nem bírálom, ez nem tartozik pillanatnyilag ide — amikor meg kell állapítanunk, hogy a magyar agrár tudományos intézeteknek határozottan európai színvonalú, nagyszerű munkája áll előttünk, a végrehajtás, a dolgok széles rétegeknek való á,tadása az agrárigazgatás kiépítetlensége következtében egyenesen lehetetlen. Ebben látom a legnagyobb hibát. Mert hiába hoz ki az Erjedéstani Intézet vagy akármelyik más intézet, mondjuk a Magkísérleti Állómás valami európai hírű nagy dolgot, az egyáltalában nincsen tovább adva, nincsen átadva, nem kerül bele a magyar földbe. Maga a miniszter úr mondotta és a mai felszólalásokban is felmerül ez a kérdés, hogy egy gazdasági felügyelőre néha 2—3 járás, 150—200.000 hold és 100.00O ember esik. Meg sem ismerheti azt a területet! (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Például az én járásomban és kerületemben az volt a helyzet, hogy Budapesten lakott a gazdasági felügyelő és Nagykátára és Monorra járt ki vonattal hetenként egyszer. Két fővonalon két járásba járt ki! A miniszter úr is tudja, Hogy ez mit jelent. Ez azt jelenti, hogy nem volt gazdasági felügyelő, (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) nem volt semmiféle irányítás. De még ha ott vidéken laknék is, elképzelhető az, hogy egy ember agrárirányítás szempontjából vezetni tudja 40—50 község gazda társa dalmát 1 ? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ki van zárva.) Nem is lehet ezt kivánni tőlük, különösen, ha arra gondolunk, micsoda feladataik vannak a tenyészállatbeszerzéstől a zsidó földek véleményezéséig, a termésbecslésjelentésekig, stb. Nem is sorolom fel ezeket, mert hosszú időt igényelne. A feladatoknak olyan skálája hárul arra a gazdasági felügyelőre, hogy azokat teljesen képtelen megoldani. Ez az, amire én azt mon-, dorn, hogy az agrárigazgatás végső szervei, a gyakorlati életbe való átvitel szervei hiányoznak. Németországban egy Kreisbauernschaft-nak, egy körzetnek, járásnak székhelyén 15—20 főből álló, szakemberekből összeállított kirendeltség van és így azok ismerik a községet, sőt a gazdák életét is. De ez még nem minden, melléjük van rendelve az ottani szakiskola tanári kara, mint tanácsadó szerv, autókkal. Ezek helyett nálunk egyetlen gazdasági felügyelő van megterhelve mindennel. Ez az, ami az egész átépítésben és az egész magyar agrártermelés színvonalának fejlesztésében a legnagyobb akadály. (Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Eszembe jut egyik miniszter urunk megjegyzése, amely nagyon találó volt. Nem érdekes, hogy ki, de azt mondotta Oroszországról, hogy ez nagy ország, rettenetesen nagy, gazdag világ, de olyan, mint az az üveg, az a lombik, amelynek a nyakát nagyon vékonyra húzták, hiába borítom fel, nem jön ki belőle semmi. így vagyunk itt is, megvan ez az óriási apparátus, megvannak a szakintézményeink, megvan a jóakarás, minden, de nem tud lejutni, nem tud kifolyni, lecsöpögni be-' lőle semmi a végrehajtás során a magyar földre. T. Ház! Ezek után, azt hiszem, valamenynyiünk előtt világos, hogy a magyar mezőgazdasági termelés színvonalának emelése nem volt másként elképzelhető, csak egy átfogó terv alapján és nagy áldozatvállalással. Ezt a kettőt nagyon hangsúlyozom, mert a továbbiak során éppen arra kívánok rátérni, hogy vájjon elég áldozatot hozunk-e. Az én felszólalásomnak ez a lényege, mert, azt hiszem, azt várja tőlem mindenki, hogy objektiven, hidegen, de komolyan igyekezzem kivizsgálni ezt a
