Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-277

34ö Az országgyűlés képviselőházának 277. ülése 194-2 július 3-án, pénteken. javítjuk, a rossz legelökből jó legelőket csinálunk, a homokon újra elindítjuk a szőlő- és gyümölcskultúrát, amire ez a javaslat lehetőséget ad, akkor újra virágzó falvak és mosolygó emberek fogják fogadni, ha valamelyik kormányférfi lent jár ezeken a területeken. Ne felejtsük el, hogy ezzel a munkával nemcsak a mának, hanem a jövőnek, gyermekeinknek és unokáinknak is szolgálatokat teszünk. T. Ház! Most már tnem állja semmi sem útját aiwiak, hogy földbirtokpolitikai törvényeknek a telepítésre és a hitbizománvok felszabadítására vonatkozó része is végrehajtható legyen, mert zsidók most már nem vehetnek földeket és így ha felszabadul egy terület, az csak keresztény magyar kisemberek kezébe kerülhet. Ez a javaslat azt akarja, hogy megjavítsuk a rossz földeket, támogatást nyújt annak, aki vállalja ezt a munkát, elősegíti a tagosítást, elsősorban oktat, tanít, példát nyújt, minden irányban támogat, hogy a föld megteremje mindennapi kenyerünket. Azt mondja az indokolás a 32 oldalán, hogy (olvassa): »Mezőgazdaságunk fejlesztésének vannak olyan alapvető feladatai, amelyeknek időszerűségét a viszonyok változása nem befolyásolhatja. Ilyen feladatok például a nagykiterjedésű szikeseink megjavítása, a legelőjavítás, mezőgazdasági kis-^ és törpebirtokosaink termelésének és ezzel életszínvonalának emelése... A mostani időt kell felhasználni ahhoz, hogy gazdasági biztonságunknak alapjait lerakjuk.« Nagyon helyesen állapítja meg ezt a javaslat indokolása és áldás lesz erre az országra, ha ezt így keresztül is fogjuk vinni. A növénytermelés kérdéséről szólva először a búzáról kívánok egynéhány szót mondani. Pár évvel ezelőtt bejárta az országot az a jelszó, hogy az ország a búzával áll vagy bukik. Mint egy, kis termelési ággal rendelkező, kamara igazgatója, ez a kérdés érintett engem, utána érdeklődtem és láttam azt, hogy az ország nagy területének valóban a búzaikérdés elsődleges termelési ága, amelynek fejlesztése, a nemesítés további folytatása és támogatása minden rendelkezésre álló eszközt és pénzt megérdemel, de t SJL ország nagyrésze olyan, amelyet ez kevésbbé érint. Itt vannak az alföldi kis termelési ágak, a szőlő, a gyümölcs, a zöldség, a főzelék, a baromfi, amelyekből óriási mennyiséget tudtunk a közellátásnak és amíg lehetett, külföldre is adni. A búzára itt csak két szempontból kívánok rámutatni. Az egyik az, hogy Magyarország egyik legkiválóbb búzanemesítő telepe, a bánknti telep jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy feladatát folytatni tudja. Először is pár ezer hold víz alatt áll: másodszor meghalt az a kiváló Baross László, aki ezt a búzanemesítést folytatta és meghalt a veje is, aki ő utána végezte ezt a dolgot. Arra kérem a földmívelésügyi kormányt, tegyen meg mindert annak érdekében, hogy ez a búzanemesítőtelep, ha csak egy mód van rá, folytatni tudja azt a nemzetmentő munkát, amelyet végzett. Mert ne felejtsük el, hogy 1933-ban Amerikában a winnipegi búzaversenyen a Manitobabúzát is megelőzve, a bánkuti búza nyerte az első díjat. Ez a magyar búzanemesítésnek olyrin eredménye^ hogy ezziel foglalkoznunk komolyan érdemes. A másik dolog pedig az, hogy a Bácskában az elmúlt 22 esztendő alatt nagymértékben terjedtek el a puha francia búzák. Kövessen el a kormányzat mindent, hogy ezen a területen, amely az ország legnagyobb egy tagban elterülő és legjobb búzatermő földje, a híres jó magyar nemesített 'búzafajtlak ter-J jedjenek el, hogy ez a terület is tudja szolgálni a magyar búzatermelés érdekét. Egy másik kérdés a kukoricatermelés kérdése. Ezzel a kérdéssel csak az utóbbi időben kezdünk olyan mértékben foglalkozni, amelyet ez a kérdés megérdemel. Az alföldi mezőgazdasági intézet növénykisérleti telepe gyönyörű munkát végez e téren, úgyszintén a miskolci és a kecskeméti mezőgazdasági kamara is. Az egyik kapálási versennyel, a másik versenytermeléssel igyekszik felkelteni a kukorica jobb talajmüvelése iránt az érdeklődést. Meg kell itt említenem, hogy az a hit van elterjedve, hogy nekünk minden évben kukoricát kell behoznunk. Ez nem áll. Ha számításba veszem az 1924-től 1936-ig eltelt 13 esztendőt, akkor azt látom, hogy a kivitel és a behozatal egyenlege 40 millió pengő pluszt jelent nekünk. Tehát még a kivitel szempontjából is igen jelentős termelési águnk a kukorica. Itt sok mindent lehetne tenni. Ha tudniillik kézzel vetnénk a kukoricát, akkor körülbelül 350.000 métermázsa vetőmagot lehetne megtakarítani. Ez azonban ma szinte lehetetlen. T. Ház! Az olajos magvak termelésében ma nagy fantázia van és erős kötelezettség áll fenn a termelők részére. Olaj van a tökmagban, a dohánymagban, a kukoricában, a szőlőmagban. Ha az olajos magvakon kívül mindezekből ki tudjuk venni az olajat, akkor igen szép eredményt tudunk elérni. Egy dologra kívánom itt felhívni a kormányzat figyelmét. Az ipari növények termelése veszélyeztetett és kockázatos termelési ág. Nem lehet tehát az árat úgy megállapítani, mint ha minden esztendőben normális termést tudnánk learatni. A ricinus termelésénél az árakat úgy kell megállapítani, mint ha a három évből csak egyben volna normális termésünk, vagyis hogy ne a gazda vállalja a kockázatot, hanem ez az árban jusson kifejezésre. Ilyen körülmények mellett hatalmas lendület lesz az olajos magvak termelésében is. Itt is sok még a kikísérletezési teendő. Ki kellene kísérletezni például, hogyan lehetne műtrágyával a beérést siettetni, vagy hogyan lehetne eldönteni, hogy melyik talajon milyen műtrágyával megy jobban ennek, vagy annak a növénynek a termelése. Ez is hatalmas munka volna. Ugyanilyen nagyfontosságú kérdés a fonalas növények termelése. Az olajos magvak termelésénél még annak fontosságát kívánom megemlíteni, hogy a termelésből minél több erőtakarmányt kapjon vissza a gazda pogácsa alakjában, mert akkor szívesen fogja azokat termelni. Ugyanez a

; helyzet a fonalas növényeknél is. A gazdaságnak ezerféle címen van szüksége zsákra, kötélre, ponyvára, stb. Ha a kender termelése után ilyen cikkeket készen kapna vissza a gazda rendes ár mellett, akkor sokkal szívesebben termelne. Ismerjük el őszintén, a gazda e tekintetben nagyon is rászorul arra, hogy a kormányzat támogassa. Ha neki is szabadkézből kell visszavásárolnia az ilyen cikkeket, akkor óriási nehézségei vannak ezen a téren (Űffv van! Űpy van!) T. Ház! Legyen szabad megemlékeznem arról a kis füzetről, amely itt van nálam, amelyei^ Kemenesy Ernő, az egyik legkiválóbb jószágigazgató írt »A gazdaságok belső megerősítése« címmel. A füzet útmutatást nyu.it arra, hogyan lehet egy gazdaságot külső tőke-