Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-277

538 Az országgyűlés képviselőházának 277. ülése 19%2 július 3-án, pénteken. mert -akkor esetleg megölik a vállalktozó szellemet abban a kisemberben, de nem szabad ezeket a kölcsönöket és kedvezményeket azzal a gondolattal kiadni, hogy azoknak a visszaszolgáltatására az állam nem számít, és ahol megvan a mód, azokat ebben az elgondolási körben abból a magasabb szempontból vissza is kell követelni. Foglalkozni kívánok egészen röviden a törvényjavaslatban lefektetett gazdasági elöljárói intézménnyel is. Az előlttem szólott igen t. képviselőtársaim nem igen foglalkoztak a törvényjavaslatnak ezzel az elgondolásával, és azért rá kell mutatnom arra, hogy a törvényjavaslatnak ez a része is visszatükrözi, hogy az államnak nemcsak irányítani kötelessége, hanem bizonyos tekintetben bele is avatkozni a földmívelés ágazataiba, ami egyszersmind az ő állami joga. A gazdasági elöljárói intézmény létesítése kétségtelenül ezt tükrözi vissza. Én, aki hosszú idő óta falun élek, ismerem a viszonyokat, a legnagyobb bizalommal nézek ennek az intézménynek létesítése ele azért is, mert tudom nagyon jól, hogy az egész törvényjavaslat végrehajtása végeredményben ezeknek a gazdasági elöljáróknak vállain fog nyugodni. A földmívelésügyi kormányzatnak eddig nem volt végső igazgatási szerve. Ezentúl ez a gazdasági elöljárói intézmény lesz a végső igazgatási szerv. Ahogyan a közéletben a községi közigazgatásnak a tengelye. a jegyző, éppen úgy talán a mezőgazdasági igazgatásnak tengelye ez a községi elöljáró. Egyet azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni. E

Z a községi mezőgazdasági elöljárói intézmény csak akkor fogja a hozzáfűzött reményeket beváltani, ha az illető rendelkezni fog mindazokkal a kvalitásokkal, amelyekkel őt ezt a törvényjavaslat felruházza, illetőleg bízik ebben, amikor felruházza, mert ha ezekkel a kvalitásokkal ez az ember ott rendelkezni nem fog, fontos szerepénél fogva több kárt fog okozni, mint hasznot. Tudom jól, hogy a végrehajtás során nehéz problémája lesz ezen a téren a földmívelésügyi kormányzatnak, mert ennek az embernek körülbelül olyan kvalitásokkal kell majd bírnia, mint egy gazdasági segédtisztnek. A gazdasági segédtiszt, aki naponként intézőjének szeme és felügyelete alatt van. még könynyebben ellenőrizhető, de a gazdasági elöljáró közvetlen alantasa lesz a járási gazdasági felügyelőnek, aki úgyis agyon van terhelve teendőivel. Éppen az ellenőrzés hiánya miatt nagyon fontos tehát, hogy kitűnő kvalitású embereket helyezzünk oda, mert ha ez nem történik meg, a gazdasági elöljáró nem fogja tudni szerepét ellátni, sőt rossz hatást fog kiváltani. (Ügy van! jobbfelől.) Itt tehát az a javaslatom és elgondolásom, hogy a födmívelésügyi minisztériuiiia ezeket a gazdasági elöljárói intézményeket először azokon a területeken vezessék be próbaképpen, ahol nagyobb mértékben volt földjuttatás a földreformok során, tehát sok kisexistencia keletkezett és ha itt azután tapasztalatokat gyűjtött, csak akkor kezdje az ország különböző részein bevezetni. Arra nézve, hogy a tapasztalat milyen fontos, bátor vagyok rámutatni arra, hogy a közelmúltban olvastam egy cikket, amely leírja, hogy Japán, amely ország óriási mértékben halad gazdasági és politikai életének modernizálása terén, mindazokat az intézkedéseket, amelyeket az irányítás és a totalitás elveinek összhangjával meg akar valósítani államéletében, először Mandzsúriában próbálja ki és csak azokat viszi át az anyaországba, amelyek ott beváltak. Tehát itt is rá kell mutatnom e példa alapján is arra, mennyire fontos, hogy az ilyen drága intézményt, amely óriási költséget fog nekünk jelenteni és amelyhez óriási reményeink fűződnek, először kipróbáljuk és csak akkor, ha kipróbáltuk, rendszeresítsük nagyobb mértékben, (vitéz Hertelendy Miklós: Mezőrendőri felhatalmazással!) Nagyon fontosnak tartoan még azt, hogy intézményesen biztosítsuk azt, hogy ez a községi elöljáró ne legyen a közságháza egyik szobájában aktacsormagok között roskadozó bürokrata, hanem idejének tekintélyes részét kinn, töltse a mezőn, (vitéz Hertelendy Miklós: Egyúttal a mezőrendőr»nek kell lennie!) Ha ezt intézményesen nem fogjuk biztosítaná, ellenállhatatlanul ügy alakul a helyzet, hogy az illető egy hivatalnokká, bürokratává fog süllyedni és nemi m fogja a hozzáfűzött reményeket beváltani, (vitéz Hertelendy Miklós: Ügy van!) Foglalkozni akarok a falusi mintabirtokokkal is. Ez kissé újszerű a magyar törvény- , hozásban. Megvallom őszintén, hogy a legnagyobb reményeket fűzöm a falusi mintabirtokok elgondolásához, tenait a példaadáshoz és a példavételhez. Ezt .nagyon fontosnak tartom, nem tartom azonban, helyesnek és kifogásolom azt, hogy ezt a falusi mintabirtokost már a tövényben előre lefektetett módon kényszeríteni akarják arra, hogy számadásokat vezessen. Méltóztassanak elképzelni, hogyan és mi módon válik egy falusi kisbirtokos a többi kisbirtokos szemében mintabirtokossá. Az élet rendje az, hogy az a kisbirtokos jobban dolgozik, szorgalmasabb, jobb állatot^ nevel, szöbb „ ve

~ tése van így, lassankint kitűnik a többi közül. Ezt a kisgazdát akarja ez a törvényjavaslat mintagazdává kinevezni és ezt a kisgazdát akii rja — nagyon helyesen — az akciók során különböző benékkel jutalmazni, de ezzel szemben kötelezi bizonyos számadásoknak, bizonyos üzemi kimutatásoknak a vezetésére. Ezzel kapcsolatban attól félek, hogy az a kisgazda, aki idáig legjobban dolgozott szántóföldjén és az állattenyésztés terén, agyon lesz majd terhelve ilyen üzemtani számadási dolgokkal, amelyekből végeredményben senkinek a világon haszna nem lehet. Hol lesz ahhoz erő, hogy minden egyes mintagazda adatait feldolgozzák és azok felett felügyeletet, kontrollt gyakoroljanakl Az a kisgazda, akinek így már nem lesz elég ideje saját dolgával foglalkozni, nem fog többé kitűnni. A másik ellenvetés a falusi kisgazdának hivatalos kijelölése ellen talán még az lehet, hogy félő, hogy egyrészt a község irigységét fogja magára vonni azáltal, hogy ő nagyobb mértékben lesz támogatva, másrészt, hogy bizonyos tekintetben melegágyi növény lesz, mert a gazdasági élét küzdelmeit nem többi társáéval egyforma eszközökkel fogja megvívni. (Ügy van! jobbfelől) Gondolkodni lehetne tehát arról is, hogy ezt a fontos problémát, a példaadást és példa vételt talán nem hivatalosan kijelölt mintabirtokosok útján lehetne megoldani, hanem egyszerűen úgy, hogy minden hivatalos kijelölés nélkül egyszerűen a falu köztudatában már mintagazdáknak tudott szorgalmas embereket lehetne jo'bban támogatni. Ezek akkor példát fognak szolgáltatni, anélkül, hogy őket hivatalos mi-