Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-267

Az országgyűlés képviselőházának 267. ülése 1942 június 16-án, kedden. 19 Elnök: Szöllősi Jenő képviselő urat illeti a szó. Szöllősi Jenő: T. Ház! Valóban, jóleső érzéssel hallottam előttem szólott igen t. képviselőtársam beszédét. A beszéd alaptónusa magyar emberhez méltó volt. Nem hiszem azonban, hogy képviselőtársamnak - - a -saját maga lelkiismerete parancsán kívül — ennek a beszédnek elmondására más. talán hivatalos helvről jövő utasítása is lett volna. (Mozgás a jobboldalon.) Nem hiszem, hogy lett volna, ezért azt mondom, hogy lelkiismeretének sugallatát követte, tehát a maga nevében beszélt. (Oselényi Pál: Csak abból!) T. Ház! Elismerem ennek a hangnak, a treuga Dei emlegetésének és követelésének jogosultságát ebben a Házban. Azt mondom, hogy ez minden magyar ember szívébe bele van írva s ezért örömmel hallottam. Éppen arra akarok azonban rámutatni, hogy ha olyan imminens szüksége van a treuga Dei-nek, akkor én azt várom, hogy hivatalos helyről jöjjön a felhívás a treuga Dei-re, megfelelő feltételek és megfelelő áldozatok nyújtásával. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kezdjék a túloldalon} — Horváth Géza: Világos!) Nagyon könnyű a magyar embert és a magyar képviselőházat megnyerni ennek a gondolatnak, de felvetem a kérdést, miért ne lehetne ezt hivatalosan is megtenni? Meg lehet egyezni magyar képviselők között egy minimális programm felől, amelyet a háború alatt is végre fogunk hajtani kötelezettséggel. Igenis lehet kötelező Ígéretet adni arra, hogy leszereljük a belpolitikai harc minden lehetőségét, ha azt mondják a kormány részéről: Garantáljuk, hogy a háború befejezése után hat hónap múlva egy mindenféle hivatalos nyomást kizáró tiszta választást fogunk tartani. Ilyen garanciák adásával és a mellett annak a garanciának) megadásával, hogy az addig eltelő időt egy becsületes, mérsékelt,'* mindenképpen népi politika érdekében fogjuk felhasználni, lehet erről a kérdésről nyugodtan tárgyalni. De hogy úgy állítsuk be ezt a dolgot, ahogyan igen t. képviselőtársam az előbb megtette, hogy a kormány által elért és a mi szemünkben minimális eredményeket olyanoknak tünteti fel, mint amelyek már Ikdelégítik ennek a nemzetnek a vágyait, ez ellen tiltakoznom kell és ebbő] a szempontból egész beszédem válasz lesz előttem szólott igen t. képviselőtársam beszédére. Én tisztában vagyok vele, hogy itt a Házban, a nyilvánosság előtt gondolatainkat és vágyainkat igenis objektíven, lehangfogózva kell előadnunk, de azt. hiszem, kötelességünk őszintén beszélni, kötelességünk nyíltan beszélni a Háznak ma úgyis zárt nyilvánossága előtt. Minthogy egyébként nem adatik meg a mód arra, hogy ezekről a kérdésekről tárgyaljunk, — hiszen Kunder képviselőtársam is kéri az alkalmat, hogy szakértők hozzászólhassanak ehhez a kérdéshez — méltóztassanak megengedni, hogy igenis, kritikai szemmel foglalkozzam ezekkel a kérdésekkel és megindokoljam pártunlk álláspontját a mostani felhatalmazási javaslattal kapcsolatban. Tulajdonképpen kettős feladatom van, t. Ház. Űgy érzem, először arra a kérdésre kell felelnem, hogy elvileg megadhatjuk-e a felhatalmazást a kormánynak a rendeletekkel való kormányzásra, másodszor pedig arra kell felelnem, hogy ennek a kormánynafe megadhatjuk-e a jogot a rendeletekkel való kormányzásra. A kérdés második része tisztán bizalmi jellegű, tehát ezzel kapcsolatban a kormányzat iránti bizalom kérdésével fogok foglalVizsgálom a 42-es, korábban 36-os és 33-as bizottság eddigi munkásságát és az az érzésem, hogy a 42-es bizottság ma — minthogy úgyis a pótszerek világát éljük — tulajdonképpen a nagy parlamentnek egy pótszere, egy olyan szerv, amelyre az átruházza a maga hatalmának egyrészét és így a kormány ezzel a szervvel együttműködve, rendeletileg kormányoz. De amint általános törvényszerűség az, hogy a pótszer ritkán jobb az eredeti cikknél, ugy az a meggyőződésem, — és ezt a 42-es bizottság eddigi működéséből merítem — hogy a pótszer itt sem jobb a parlament működésénél. A 42-es bizottságban a kormány igen gyakran él azzal a jogával, hogy utólagosan jelentse be a rendelkezéseit, a mellett a bizottság nem kezdeményez, nem is igen kérdez, nem kíváncsiskodik és főleg felelősségre nem von. így a 42-es bizottságnak a parlament működését pótló tevékenysége meglehetősen elhalkul, lecsendesedik és ezért a működése, az én véleményem szerint, nem olyan hatásfokú, mint amilyennek lennie kellene. T. Ház! Minél nagyobb rendkívüli hatal-' mat vesz igénybe a kormány, tulajdonképpen annál nagyobb a parlamentáris felelőssége. A nyilasikeresztes párt, minthogy törvényes eszközökkel küzd, beleilleszkedett a parlamenti Ikeretekbe és itt a világnézeti ellenzék helyét foglalja el. A rendszer kötelessége az, hogy a parlament életét való élettel, pezsgő cselekvéssel töltse meg, úgy, amint például a rendi alkotmány idején láttuk, amikor a nemesség a maga alkotmányjogi életét igazán pezsgő életté formálta a vármegyei élet keretében. De ki merné ma azt mondani közülünk, hogy a parlamentáris élet megnyilvánulásai úgy, amint ma látjuk éppen, a parlamentáris felelősség, a mentelmi jog kezelése, az interpellációs jog felfogása, a felirati jog gyakorlása, az indítványozási jog, stb. kérdésében olyanok volnának, amilyeneket a parlamentarizmus megalkotói vártak és hívei várnak! Mi elvileg egyáltalán nem ellenezzük, hogy a kormány külön felhatalmazást kérjen a maga számára a rendeleti kormányzásra. Mi ebben tulajdonképpen a vezéri elvhez való közeledésnek egy fokozatát látjuk, amikor a kormány a parlament nagy plénuma helyett egy kisebb kör hozzájárulásával akarja hatalmát gyakorolni. Válságos időkben, történelmi időkben rendkívüli eszközök gyakran szükségesek voltak és szükségesek ma is. A történelem folyamán igen gyakran előfordult, hogy egyetlen ember kezébe tették le a hatalmat, de a felelősséget is egy ember vállalta. Nyugati szövetségeseinknél a vezéri elv már utat is tört magának és hangsúlyozni kívánom, hogy ez a vezéri elv nem azonos a rossz értelemben vett diktátori elvvel. Az igazi vezér saját népe vágyainak, érzelmeinek, lelkiségének, akaratának kollektív kifejezője. A vezér nem jogfosztó és nem jogtipró. A közösségi vezérideál megtestesítője, a vezér a nép bizalmának letéteményese, a népi hit fókusza és a nép vágyainak gyújtópontja. Az igazi vezér intuícióval látja a történelem menetét és előkészíti nemzetét az elkövetkezendő útra. Itt nagy általánosságban csak azt mondhatom, hogy a vezéri elv mibenléte felől a világ legelőször akkor kapott komoly leckét, amikor Mussolini az abesszin-kérdésben a világhatalmasságokkal szemben érvényesítette a maga vezéri akaratát. Ugyanúgy kihangsúlyoz-