Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-267

18 Az országgyűlés képviselőházának Tauf fer Gábor: Egy kiló cseresznye ára 2'40 pengő! — Mozgás a jobboldalon. — vitéz Lip­csey Márton: Nem baj, kérem, az kicsi dolog! — Elnök csenget.) Kedves képviselőtársam, én nem azt állítottam, hogy nincs drágaság, ha­nem azt mondottam, hogy a pengő értéke érin­tetlen, és amikor ezt állítom, (Sfitz János: Az egész világ legjobb valutája!) akkor éppen at­tól a gondolatmenettől óvom a közvéleményt, (Helyeslés a jobboldalon) amely a drágaságból pengőnk értékének ingadozására és értékvesz­teségére következtet. (Tauf fer Gábor: Nem er­ről van szó!) Elnök: Kérem Tauf fer képviselő urat. szí­veskedjék csendben maradni! Cselényi Pál: Mélyen t. Ház! Egészen más világot élünk, mint amilyent a húszas évek inflációjakor éltünk. Nagyon jól tudjuk, hogy a húszas években volt egy, a maga árelemzésé­ben változatlanul stabil áru és volt egy romló pengő. Ma van egy drágnló, mégpedig részben kormányintézkedés folytán, bizonyos vonalig tudatosan dráguló áru, amelyért jó pengőnk­ből többet kell adnunk, mint amennyit azelőtt' kellett 'fizetnünk. Azelőtt volt jó áru és rossz pénz, ma van egy nem rossz, hanem drága és egyben egyre fogyóban levő áru és jó pénz. Méltóztassanak ezt véglegesen tudomásul venni és az én szerény nézetem szerint, senki sem tesz nagyobb szolgálatot ennek az országnak a hadseregünk erősítése és fejlesztése után, mintha a pénzünk értékét vallja, hiszi, állítja és erősíti tevékenységével (Ügy van! Úgy van! — Taps a jobboldalon.) és nem szuggesztió út­ján, kvázi á tárgyi igazság eldugásával, hanem egyszerűen a tények dokumentálásával. Pél­dául annak ki domborításával, hogy ez a pénz­ügyi politika ma is a legideálisabb recept sze­rint, 48 százalékig adóteherből, tehát a polgár­ságnak verítékéből fedezi a háborús kiadáso­kat és csak 52 százalékig hitelből. Ez a gazdál­kodás és a pénzügyi politika mintaországában. Angliában is pontosan így van. Ezekkel a tényekkel kell nem elhitetni, ha­nem dokumentálni a magyar pénz erejét, még ha arról nem is beszélünk, hogy e pénznek Európában is olyan becsülete és szilárdsága van, amilyen még soha nem volt. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Elismerjük! — Egy hang jobbfelől: Jobb, mint a svájci frank!) Nem tu­dom, mikor értük azt meg, hogy kiszállítva egy marhát — négylábúra gondolok (Derült­ség.) — Németországba s annak az ottani árá­ból levonva a szállítás költségeit, megkapom a belföldi árat, sőt sokszor a külföldi á,r nagyobb, mint a belföldi ár. Ezek faktumok, ezek beszé­des dokumentumai és argumentumai a mi ki­tűnő pénzünknek, (Úgy van! jobbfelől.) arról nem is beszélve, hogy most méltóztassék pró­bálni Zürichben pengőt venni azoknak az uta­soknak, akik elé 1925—26-ban úgy szórták a pengőt, mint a szemetet. De ez a pénzügyi politika visszatükröződik a bankjegymennyiségben is. Ha azt méltóztatnak venni, ahogyan én a Nemzeti Bank kimutatá­saiban és zárószámadásaíban olvasom, hogyha tavalyi évhez képest a bankjegymennyiség 600 millióval emelkedett, akkor így ebben a számban még nem méltóztatnak tökéletesen igazoltnak látni a Délvidék idecsiatolása foly­tán meggyarapodott gazdasági tevékenység által való indokoltságát ennek a 600 milliónak, de ha fejkvótái szerint mondom, hogy 28-5%-os Magyarországon ma a bankjegy fejkvótája, és méltóztatik megfigyelni, hogy csak két ország­ban jobb a fejkvóta — Svájcban ós Svéd­267. ülése 19%2 június 16-án, kedden. országban — és minden más országban nagyobb a bankjegyek forgalmának megduzaadása, akkor méltóztatnak-e beszédesebb dokumentu­mát kívánni annak, hogy pénzügyi politikánk legfőbb feladatának, pénzünk értékének meg­őrzése és a mindnyájunkat tönkretevő veszede­lemnek, az inflációnak az elhárítása terén meg­tette a maga kötelességét. (Szöllősi Jenő: De­hogy tette! — Ilovszky János: Eeményi-Schnel­lemek_ elévülhetetlen érdemei vannak! — Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Át kell ugranom bizonyos téma­köröket és át kell térnem bizonyos kérdésekre, amelyek talán a legmélyebb és legáthidalha­tatlanabb űrt mutatják ma az ellenzék ós a kormányzópárt között. Itt is megállapítom, hogy amikor a német nemzetiszocializmust ná­lunk Magyarországon nem fogadom el állam­szervező, társadalomszervező erőnek, bármeny­nyire kitűnő is az odaát s amikor ezt az elvi álláspontomat leszögezem, kijelentem, hogy itt is látok már kis pallókat, amelyek áthelyezhe­tők a bennünket elválasztó űr felett, amikor hallom és — ismétlem — örömmel hallom a Magyar Megújulás Pártja részéről, hogy a jövő politikai, társadalmi és gazdasági struktúrá­ját ők is egy hivatásrendi nagy tagozódásra akarják felépíteni. Ebben egyek vagyunk. Mi is a hivatásrendeket tekintjük ,a jövő társada­lomvezetés, gazdaságszervezés és politikai veze­tés legfőbb pilléreinek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ezért sürgetjük, t. Ház, ,a kamarai rendszer kiépítését, azt mond­juk azonban, hogy egy olyan, egészen a mélyig ható âllamszer vezeti reform és változás,, ame­lyet az igen t. legszélső oldalon kívánnak, ia ma viszonyai mellett kivihetetlen, már csak azért is, mert hiszen ma minden magyar ember figyelme csak a haircterek felé irányulhat. Amikor tehát ez ma amúgy is kivihetetlen, nem tartjuk kivihetetlennek azt, hogy a" kormány a kamarai rendszer fokozatos kiépítésén már most dolgozzék ós minél előbb jöjjön a Ház elé ezeknek a hivatásrendi kereteknek törvé­nyes megalapozása céljából. r Időm lejárt és befejezem mondanivalóimat. Méltóztassanak megengedni, t. Ház^ hogy még csak egy idézetet keressek, amelyet szeretnék a t. Háznak példaadásul idehozni, hogy egész beszédemnek kifejezett, nyilt, őszinte és becsü­letes célját ezzel alátámasszam. (Halljuk! Hall­juk!) Ezt az alátámasztást pedig Matolcsy Má­tyás t. képviselőtársam adja nekem akkor, amikor két évvel ezelőtt ugyanebben a vitában a következőket mondotta (olvassa): »Az a meg­győződésem, hogy a tegnap estétől kezdve a magyar belpolitikai életnek nincsen jelentő­sége, mivel figyelmünket kizárólag a nemzet nagy erőfeszítésére kell koncentrálnunk.« Mélységesen köszönöm ezt a két évvel ez­előtt kapott nagyszerű inspirációt, az én t. képviselőtársamtól, de kérnem kell, hogy ő is, a mögötte ülők is legalább — két év után — helyezkedjenek is rá erre az álláspontra: nin­csen magyar belpolitika, minden magyar em­ber szeme odakint a frontokon legyen! És mi­után tudom, hogy ott csak úgy győzünk, ha a kormányza-tnak, megadjuk ehhez a százszázalé­kos tekintélyi kormányzásnak a jogosultsá­gát, ezért megszavazom a törvényjavaslatot. (Élénk éljenzés és taps a. jobboldalon és a közé­pen. — A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök; Szólásra következik a vezérszónokok ikiözül? Nyilas Ferenc jegyző: Szöllősi Jenő!

Next

/
Thumbnails
Contents