Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-267

18 Az országgyűlés képviselőházának Tauf fer Gábor: Egy kiló cseresznye ára 2'40 pengő! — Mozgás a jobboldalon. — vitéz Lipcsey Márton: Nem baj, kérem, az kicsi dolog! — Elnök csenget.) Kedves képviselőtársam, én nem azt állítottam, hogy nincs drágaság, hanem azt mondottam, hogy a pengő értéke érintetlen, és amikor ezt állítom, (Sfitz János: Az egész világ legjobb valutája!) akkor éppen attól a gondolatmenettől óvom a közvéleményt, (Helyeslés a jobboldalon) amely a drágaságból pengőnk értékének ingadozására és értékveszteségére következtet. (Tauf

fer Gábor: Nem erről van szó!) Elnök: Kérem Tauf fer képviselő urat. szíveskedjék csendben maradni! Cselényi Pál: Mélyen t. Ház! Egészen más világot élünk, mint amilyent a húszas évek inflációjakor éltünk. Nagyon jól tudjuk, hogy a húszas években volt egy, a maga árelemzésében változatlanul stabil áru és volt egy romló pengő. Ma van egy drágnló, mégpedig részben kormányintézkedés folytán, bizonyos vonalig tudatosan dráguló áru, amelyért jó pengőnkből többet kell adnunk, mint amennyit azelőtt' kellett 'fizetnünk. Azelőtt volt jó áru és rossz pénz, ma van egy nem rossz, hanem drága és egyben egyre fogyóban levő áru és jó pénz. Méltóztassanak ezt véglegesen tudomásul venni és az én szerény nézetem szerint, senki sem tesz nagyobb szolgálatot ennek az országnak a hadseregünk erősítése és fejlesztése után, mintha a pénzünk értékét vallja, hiszi, állítja és erősíti tevékenységével (Ügy van! Úgy van! — Taps a jobboldalon.) és nem szuggesztió útján, kvázi á tárgyi igazság eldugásával, hanem egyszerűen a tények dokumentálásával. Például annak ki domborításával, hogy ez a pénzügyi politika ma is a legideálisabb recept szerint, 48 százalékig adóteherből, tehát a polgárságnak verítékéből fedezi a háborús kiadásokat és csak 52 százalékig hitelből. Ez a gazdálkodás és a pénzügyi politika mintaországában. Angliában is pontosan így van. Ezekkel a tényekkel kell nem elhitetni, hanem dokumentálni a magyar pénz erejét, még ha arról nem is beszélünk, hogy e pénznek Európában is olyan becsülete és szilárdsága van, amilyen még soha nem volt. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Elismerjük! — Egy hang jobbfelől: Jobb, mint a svájci frank!) Nem tudom, mikor értük azt meg, hogy kiszállítva egy marhát — négylábúra gondolok (Derültség.) — Németországba s annak az ottani árából levonva a szállítás költségeit, megkapom a belföldi árat, sőt sokszor a külföldi á,r nagyobb, mint a belföldi ár. Ezek faktumok, ezek beszédes dokumentumai és argumentumai a mi kitűnő pénzünknek, (Úgy van! jobbfelől.) arról nem is beszélve, hogy most méltóztassék próbálni Zürichben pengőt venni azoknak az utasoknak, akik elé 1925—26-ban úgy szórták a pengőt, mint a szemetet. De ez a pénzügyi politika visszatükröződik a bankjegymennyiségben is. Ha azt méltóztatnak venni, ahogyan én a Nemzeti Bank kimutatásaiban és zárószámadásaíban olvasom, hogyha tavalyi évhez képest a bankjegymennyiség 600 millióval emelkedett, akkor így ebben a számban még nem méltóztatnak tökéletesen igazoltnak látni a Délvidék idecsiatolása folytán meggyarapodott gazdasági tevékenység által való indokoltságát ennek a 600 milliónak, de ha fejkvótái szerint mondom, hogy 28-5%-os Magyarországon ma a bankjegy fejkvótája, és méltóztatik megfigyelni, hogy csak két országban jobb a fejkvóta — Svájcban ós Svéd267. ülése 19%2 június 16-án, kedden. országban — és minden más országban nagyobb a bankjegyek forgalmának megduzaadása, akkor méltóztatnak-e beszédesebb dokumentumát kívánni annak, hogy pénzügyi politikánk legfőbb feladatának, pénzünk értékének megőrzése és a mindnyájunkat tönkretevő veszedelemnek, az inflációnak az elhárítása terén megtette a maga kötelességét. (Szöllősi Jenő: Dehogy tette! — Ilovszky János: Eeményi-Schnellemek_ elévülhetetlen érdemei vannak! — Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Át kell ugranom bizonyos témaköröket és át kell térnem bizonyos kérdésekre, amelyek talán a legmélyebb és legáthidalhatatlanabb űrt mutatják ma az ellenzék ós a kormányzópárt között. Itt is megállapítom, hogy amikor a német nemzetiszocializmust nálunk Magyarországon nem fogadom el államszervező, társadalomszervező erőnek, bármenynyire kitűnő is az odaát s amikor ezt az elvi álláspontomat leszögezem, kijelentem, hogy itt is látok már kis pallókat, amelyek áthelyezhetők a bennünket elválasztó űr felett, amikor hallom és — ismétlem — örömmel hallom a Magyar Megújulás Pártja részéről, hogy a jövő politikai, társadalmi és gazdasági struktúráját ők is egy hivatásrendi nagy tagozódásra akarják felépíteni. Ebben egyek vagyunk. Mi is a hivatásrendeket tekintjük ,a jövő társadalomvezetés, gazdaságszervezés és politikai vezetés legfőbb pilléreinek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ezért sürgetjük, t. Ház, ,a kamarai rendszer kiépítését, azt mondjuk azonban, hogy egy olyan, egészen a mélyig ható âllamszer vezeti reform és változás,, amelyet az igen t. legszélső oldalon kívánnak, ia ma viszonyai mellett kivihetetlen, már csak azért is, mert hiszen ma minden magyar ember figyelme csak a haircterek felé irányulhat. Amikor tehát ez ma amúgy is kivihetetlen, nem tartjuk kivihetetlennek azt, hogy a" kormány a kamarai rendszer fokozatos kiépítésén már most dolgozzék ós minél előbb jöjjön a Ház elé ezeknek a hivatásrendi kereteknek törvényes megalapozása céljából. r Időm lejárt és befejezem mondanivalóimat. Méltóztassanak megengedni, t. Ház^ hogy még csak egy idézetet keressek, amelyet szeretnék a t. Háznak példaadásul idehozni, hogy egész beszédemnek kifejezett, nyilt, őszinte és becsületes célját ezzel alátámasszam. (Halljuk! Halljuk!) Ezt az alátámasztást pedig Matolcsy Mátyás t. képviselőtársam adja nekem akkor, amikor két évvel ezelőtt ugyanebben a vitában a következőket mondotta (olvassa): »Az a meggyőződésem, hogy a tegnap estétől kezdve a magyar belpolitikai életnek nincsen jelentősége, mivel figyelmünket kizárólag a nemzet nagy erőfeszítésére kell koncentrálnunk.« Mélységesen köszönöm ezt a két évvel ezelőtt kapott nagyszerű inspirációt, az én t. képviselőtársamtól, de kérnem kell, hogy ő is, a mögötte ülők is legalább — két év után — helyezkedjenek is rá erre az álláspontra: nincsen magyar belpolitika, minden magyar ember szeme odakint a frontokon legyen! És miután tudom, hogy ott csak úgy győzünk, ha a kormányza-tnak, megadjuk ehhez a százszázalékos tekintélyi kormányzásnak a jogosultságát, ezért megszavazom a törvényjavaslatot. (Élénk éljenzés és taps a. jobboldalon és a középen. — A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök; Szólásra következik a vezérszónokok ikiözül? Nyilas Ferenc jegyző: Szöllősi Jenő!