Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-275

258 Az országgyűlés képviselőházának 275. ülése 19 U2 július 1-én, szerdán. eszközök, főképpen azonban az állatok tartása és helyes takarmányozása, valamint a belterjes gazdálkodás csak ott lehetséges, ahol erre megfelelő tőke is áll rendelkezésre. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) A kedvezőbb hitelek, főképpen a már szinte feledésbe ment hosszúlejáratú törlesztéses kölesönök nyújtása elengedhetetlen termelésünk fokozá sához. Ilyen, nem szorosan mezőgazdasági vonatkozású, de a termelést igen súlyosan befolyásoló kérdés az útépítés kérdése is, amelynek tekintetében nem látunk kellő gyorsaságot. Hasonló fontosságú a villamosítás, a vízitár sulatok államosítása. A kisgazdaságok termelése fokozásának egyik legfontosabb feltétele a már néhányszor itt a Házban is említett parcella- és birtokminimum-kérdésnek rendezése. (Úgy vem! ügy van! — Börcs János: Döntő szerepe van! Addig nem lehet beszélni gépesítésről!) Ma már ott tartunk, hogy a nadrágszíjföldek keresztbe, osztódnak és ezeken már nemcsak ' gépesített, de még a fogatos munka sem. végezhető el. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A tagosítás munkája, pedig annyira elmaradt, hogy még ha a törvényjavaslatban szándékolt gyorsítás meg is valósul, akkor is több évtized múlva fejeződik be s akkor újra kezdhetjük az egész munkát, mert ez alatt az idő alatt már házasságkötések és öröklés folytán a községekben szerteszét fognak aprózódni a birtokok és parcellák. A parcellaminimum megállapítása nem .nehéz probléma, de a birtokminimum kérdése már kétségtelenül egyik legnehezebb kérdésünk. Különösen amikor a nagybirtokterületnek mind nagyobb része kerül, vagy fog jutni kisbirtokosok kezére, szükséges, hogy meggátoljuk a kisbirtokoknak törpebirtokokká való szétesését. (Helyeslés a jobboldalon.) Mert mai öröklési jogunk folytán, amely osztásra bocsátja az egész vagyont, az egészséges nagyságú földdel rendelkező kisbirtokosok unokái már proletárok. (Ügy van! Ügy van!) Világos, hogy az olyan országokban, ahol a törzsöröklés évszázados hagyomány volt, így például Németországban, ez a kérdés könynyebben megoldható. Sajnos, nálunk ez a hagyomány nagyon hiányzik (Égy hang a szélsőbaloldalon: Kiirtották!) és jellemző, hogy az 1936. évi XI. te. a családi hitbizományokról és hitbizományi kisbirtokokról, (vitéz Imrédy Béla: Egy alakult összesen!) amely, mint a címe is mondja, megadja a lehetőséget kötött kisbirtokok létesítésére, a gyakorlatban teljesen eredménytelen maradt. A törzsöröklés azonban Németországban is csak egyes vidékeken volt évszázadok óta kifejlődve, mégis kötelezővé tették az egész birodalomban. Ma is vannak Magyarországon egyes vidékek. Vas megye nyugati részén ismerek községeket, ahol még ma is csak a szerzeményi birtokot osztják fel, az eredeti szessziót mindig egy örökös örökli. A törzsöröklés bevezetésének legfőbb akadálya nálunk az, hogy nincs biztosítva ná lünk úgy, mint Németországban az, hogy a társörökös más foglalkozási ágakban találhasson elhelyezkedést. (Ügy van! Ügy van! — (Horváth Ferenc: Ez a lényegj) Ez megint csak azt hizonyítja, hogy milyen nagy fontosságú iparunk további kiépítése, hogy ott elhelyezkedhessenek a földtulajdonból kiszorulók. Természetes az is, hogy a törzsöröklés bevezetéséhez megfelelő hitelműveletekre van szükség, mert hiszen éppen a hitbizománnyal szemben a törzsöröklés nem jelenti a társörökösök teljes kisemmizését. Felvetem azt a gondolatot, nem volna-e helyes a törzsöröklés begyökerezését úgy megkezdeni, hogy először a leánygyermekek záratnának ki az öröklésből, ami legalább ötven százalékkal már megoldaná ezt a kérdést. Az idő rövidsége miatt erről a kérdésről nem akarok tovább beszelni, de hangsúlyozom még azt, hogy a mezőgazdaság fejlesztése teljesen hiábavaló, ha nem vetünk gátat a kisbirtokok további feldarabolásának és nem szüntetjük meg azokat a törpe parcellákat, amelyeken rendes talajművelés és yetésforgós gazdálkodás egyáltalában nem folytatható. Arra, hogy a kérdés megoldása milyen végtelenül sürgős, jellemző, hogy már Széchenyi István látnokí szemmel mutatott rá e kérdés fontosságára, mondván 1839-ben a következőket (olvassa): »Kétséget nem szenved, mennyire jobb lett volna száz vagy legalább ötven évvel ezelőtt pendíteni meg és hozni életbe ezt az eszmét. De mindez nem ok, hogy minél előbb törvénybe no menjen, bármiiyen nehézségek fognák is magukat előadni, annak végrehajtásában semmiesetre sem lehetnek azok következései olyan veszélyesek, mint a végnélküli vagyoneldarabolás szüleményeinek okvetlenül lenniök kell, amelyek elkerülhetetlenül végpusztulásba vezetik a magyar nemzet alkotmányos részét és előbb-utóbb az egész magyar nemzetet«. Földmívelő népességünk szaktudásának emelése ugyancsak nem egyedül szakkérdés. Szükség van egész kultúrpolitikánknak, a közoktatásnak átállítására, gyakorlatibbá tételére is. Ugyanezt mondhatjuk az adópolitikára. Itt is sokféle változtatásra volna szükség a mezőgazdasági temelés fejlesztése érdekében, mert hiszen mai adórendszerünk éppen a szorgalmas és jól gazdálkodó gazdát sújtja. (Börcs János: Azok vannak megbüntetve.) Vagy itt van a közmunkaváltság kérdése, ez is igen rossz hatással van a kisgazdák állattenyésztésére, óriási feladatokat jelent a víztelenítés megoldása is. Csak néhányat soroltam fel most azok közül a nem szorosan mezőgazdasági termelési kérdések közül, amelyek azonban nem hanyagolhatók el és amelyeknek megoldása nélkül a mezőgazdasági fejlesztési intézkedések sikere legalább is kétséges és nem fogjuk tudni kiküszöbölni azokat az okokat, amelyek miatt a falusi embernek a városba vágyódása mindinkább fokozódik. E súlyos betegség első tünetei már mind erősebben mutatkoznak nálunk és éppen azért mindent el kell követnünk, hogy a falun élo ember ne érezze magát elhagyatva, életét ne érezze sivárnak, céltalannak, a kultúrától és a civilizációtól oly mérhetetlenül távol. (Börcs János: Ezek a mostohagyermekei az országnak!) Az indokolásban közzétett munkaterv »közgazdasági munkaterv« nevét viseli, holott ez legfeljebb mezőgazdasági munkaterv, (vitéz Imrédy Béla: Ma sem hallottunk egyetlen számadatot sem!) Ha a vázolt problémákat a csúcsminiszter úr összegyűjtötte volna és azoknak megoldásáról is gondoskodnék ez a törvényjavaslat, ez lett volna egy valóban nagy-