Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-267
14 Az országgyűlés képviselőházának ülni, mintegy a vádlottak padjaira helyezve, órákon át annak az arcpirító ráolvasásnak kitéve, hogy íme, ilyen párt tagja vagy te (Bodor Márton: Tessék kilépni!), ilyen kormányt követsz te. Mélyen t. Ház! Méltóztassék elhinni, hogy ez az érzés nemcsak bennem van, hanem itt ülő képviselőtársaim mindegyikében él és méltóztassék elhinni, kell, hogy ennek valami tárgyi alapja és oka legyen Ez a tárgyi alap és ok — mindjáirt meg is mondom — az, hogy ezek az interpelláció s pro grammok kiöntötték medrükből, túlléptek azon a határon, amelyet ez a gyönyörű alkotmány biztosíték jelent. Ne vegye tehát rossznéven tőlem a mélyen t. ellenzék, ha tiszteletteljesen azt kérem tőlük, hogy ennek a treuga Dei-nek első konzekvenciáját idebenn, a Házban vonjuk le úgy, hogy • a kiinduló pont minden cselekvésünkben a kölcsönös jóhiszeműség (Zaj.) ég annak feltételezése ]egyen, hogy itt mindenkit a hazájáért buzgólkodó meggyőződés ragaszt ahhoz a helyhez, amelyen ül, (Helyeslés a jobboldalon.) s hogy ennek a felfogásnak megfelelően ^méltóztassék revízió alá venni az interpellációk hangnemének, az interpelláció beállításának s e jog gyakorlásának egész vonalán saját tevékenységüket, (Egy hang a jobboldalon: Nagyon szükséges volna!) Hiszen nagyon jól tudják az urak, hogy egy, kérdést, amelyben van egy pici igazságmag, úgy is elő lehet adni, — modus dat esse rei — hogy szimptomatikus jelentőséget adok egyetlen elszigetelt esetnek. Azt is tudják az urak, hogy hányszor hoznak ai Ház elé olyan elszigetelt ügyeket, sérelmeket, amelyeket egy miniszteri látogatással a kívánt cél szolgálatában tíz perc alatt el lehetne intézni és ezzel lefoglaljuk a Ház idejét olyan időkben, amikor mindannyiunknak minden csepp energiánkra olyan hallatlan szükségünk van. (Ügy van!) T. Ház! Ha az interpellációkat a jövőben e Ház minden tagja megszűri, ha az interpellációs táblán nem 140, hanem 10 vagy 15 jól meggondolt, elvi síkon imozgó interpellációt látunk majd kifüggesztve, akkor mind itt fogunk ülni azok meghallgatására és meg méltóztatnak majd látni, hogy az interpelláció« napok legkomolyabb megnyilvánulási napjaink közé fognak tartozni. (Ügy van! a jobboldalon.) Tudni fogjuk ugyanis kölcsönösen minden oldalon, hogy az interpelláció solha többé nem fog állni a pártpropaganda szolgálatában (Ügy van! a jobboldalon.), az interpelláció lebontja a .karzatot, mint szempontot és egyedül a salus rei publicae szolgálatában fog állni. (Ügy van! a jobboldalon.) Tessék elhinni, t. Ház, hogy az interpellációs jog értékét is nagyban emelni fogja az. ha azokban nem a számszerűség, de az elvi meritum fogja a főszerepet játszani, s ha helyes ökonómiával száimbavesszük a jog gyakorlásával a. kormány tagjainak teljesítőképességét is. Mélyen t. Ház! Ne méltóztassék rossznéven venni, hogy aránylag csekély jelentőségűnek látszó kérdést hoztam ide, erről azonban bizonyára nagyon sokat beszéltünk már egymás között mindkét oldalon. Méltóztassék elhinni nekem, hogy egy ilyen nívós Ház, amelynek tagjai — elfogultság nélkül állíthatom — az érdemi vitában is megtalálják a maguk tökéletes érvényesülését, s amelynek úgyszólván minden tagja ért legalább egy szakkérdéshez, nem is szorul rá arra, hogy l 267. ülése 194-2 június 16-án, kedden. agitatórius úton keresse e falak között a maga erdekeinek érvényesítését; odakint pedig, azt hiszem, az idők komoly felfogásának jegyében el kell némulnia az agitációnak. (Ügy van! a jobboldalon. — Füssy Kálmán: A kormány részéről is némuljon el!) Mélyen t. Ház! Átfutottam azokat a nagy gondolat-problémákat, amelyek kiművelésére és törvénnyé való formálására itt ülünk ebben a Házban. Végigmentem ezeken a nagy kérdéseken s egyetlenegyet nem találtam ebben a politikai meditációban, amelyről meg kellett volna állapítanom, hogy az ellentétes felfogások között minden 'híd fel. volna égetve. Egyetlen olyan pont nincs, amelyről azt a végítéletet kellene kimondani, hogy ebben pedig kilátástalan a megegyezés. Mélyen t. Ház! Méltóztassanak követni engem ebben a politikai exerciciuimban. Azt gondolom, ilyen nagy időkiben talán méltó is ehhez a Házhoz, hogy néha egy kissé befelé nézzen és befelé beszéljen. Méltóztassék velem együtt megvizsgálni a főkérdéskomplexusokat: a zsidókérdést, a földkérdést, a szociáliskérdést, a nemzetiségi kérdést, a pénzügyi-, termelési- és árpolitikát s végül a hatodikat, amelyben talán a legtöbb nehézség rejtőzik: az államszervezet kérdését is, azután velem együtt megállapítani, áll-e ; fenn közöttünk azokban a kérdésekben olyan, amely a vélemények összeegyeztetését eleve kizárja, egyszersmindenkorra lebonthatatlan ellentét vagy pedig módot, lehetőséget ad-e a meggyőzés ereje a kérdéseknek legalábbis igen nagy részében a találkozásra. Mélyen t. Ház! Politikánknak, közéletünknek három esztendő óta centrális kérdése a zsidókérdés. Mindjárt előrebocsátom, hogy ez mindjárt egy kérdés, — éspedig igen fontos kérdéskomplexus — amelynél a célkitűzésben, az eredményekre való törekvésben semminéven nevezendő differencia nincs köztünk. A végső cél ugyanis: a zsidómentes Magyarország. (Zsámboki Pál: A különbség a gyakorlati kivitelben van!) E tekintetben talán igenis azt lehet mondani, hogy a differencia leegyszerűsödik a tempó kérdésére. Lényegbeli vonatkozásban azonban, mélyen t. uraim, (Bodor Márton: Ott is van!) ha félretesszük magunkban az invektívákat, ha kikapcsoljuk a zSidóbérencségre, zsidótámogatásra, (Bodor Márton: Hiszen ezt várjuk!) zsidópialástolásra, stómanságra vonatkozó, gyakran minden alap nélkül hangoztatott gyanúsításokat s mindenütt őszintének ismerjük el azt a pártprogrammot, amely azt mondja: Zsidómentés Magyarországot! — akkor nem ellenkezéssel, hanem örvendezve kell konstatálni mindannyiunknak, hogy hála Istennek, ebben a kérdésben lényegbeli differencia nincs köztünk. (Helyeslés jobbfelől.) Ismétlem; lehet differencia a felfogásban, a tempóban, a modus procedendi-ben, de a lényegben nem. Ez nem lehet olyan kérdés, amely olyan intranzigens magyarokat, mint amilyenek ott és itt ülnek, elválasztanak egymástól. (Ügy van! jobbfelől.) És ha így tovább végigmegyek t az összes kérdeskomplexusokon, az hiszem, meg méltóztatnak látni majd, hogy egyszerűen ós egyedül a szent elhatározás és a jóakarat dönti el azt, hogy lehet-e szordinó« politikát megvalósítani legalább ezekben a történelmi időkben ebben az országban, egy olyan tárgyilagos szordinós politikát, amelyre gyönyörű példát adott a mai vita első szónoka, Kunder Antal képviselőtársam, az ő