Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-274
22 4 Az országgyűlés képviselőházának 274.. ülése Ï942 június 30-án, kedden, érdekét ápolja, hanem egyúttal olyan közérdekű társadalmi feladatot tolt be, amelyet méltányosan nem lehet kizárólag tagjainak terhére róni. Az ügyvédi hivatásnak a jogszolgáltatás körében elfoglalt magas állása, az ügyvédi kar által a köznek ellenérték nélkül teljesített különféle szolgálata és az államélet minden terén kifejtett közhasznú hazafias működése okszerüleg utalnak arra, hogy ezt az intézetet tekintettel nagy szociális jelentőségére, az állam is a szükségnek megfelelő arányban támogassa«. Az 1928 :XI. te. bizottsági jelentése, amelyet a képviselőház plénuma elfogadott, a következőket mondja (olvassa): »Méltányosnak és igazságosnak tartja a bizottság, hogy ez a hozzájárulási összeg a jövőben a törvénykezési bélyegeladásból eredő bevétel fix százalékában legyen megállapítva. A törvénykezési bélyegből eredő bevételt nagyon csekély kivétellel az ügyvédi kar szolgáltatja súlyos következményekkel járó felelősség terhe mellett«. A felsőház bizottsága a képviselőház bizottságának jelentését tudomásul vette és a következőkkel egészítette ki (olvassa): »A bizottság a hozzájárulást készséggel megszavazza azért is, mert a törvénykezési illeték beszedésének voltaképpen az ügyvédek a tényezői, tehát az igazságügyi bevétel tekintélyes része az ügyvédek felelőssége mellett folyik be. Méltányos tehát, hogy amikor a nagy bevételi forrás az ügyvédek külön felelőssége mellett s az állam külön megterhelése nélkül szinte biztossággal adja az igazságügyi kiadások fedezésére szolgáló eszközöket, az az ügyvédi kar, amely e célból az államnak ellenszolgáltatás nélkül áll rendelkezésére, megfelelően honorál tassék«. »Az igazságügyi kormány és az egész országgyűlés mindig át volt hatva attól a tevékenységtől, amelyet az ügyvédség a közügy terén kifejtett. Éppen ezért szívesen várja a javaslatokat, amelyeket e célból az igazságügyminiszter úr felsőházi felszólalásában ismételten kilátásba helyezette Tehát a képviselőház és a felsőház együttesen 1914-ben és 1928-ban igenis, hitet tett a mellett, hogy a magyar ügyvédség fontos jogszolgáltatási tényező. Bizonyos vagyok benne, hogy ezt aa igazságügyminiszter űr maga most is elismeri. Bizonyos vagyok benne> hogy a Ház is így fog határozni, sőt véleményem szerint a felsőház is el fogja ezt ismerni és ekként fog határozni. Egyébként ez olyan törvényjavaslat, amely nemcsak azért érdekli a Ház ügyvéd-tagjait, mert ügyvédi kérdésről van szó, hanem azért is, mert önmagunkat adóztatjuk meg. Senkinek másnak ebből a törvényjavaslatból, ha törvény lesz belőle, fizetnivalója nem lesz, csak nekünk. Ez csak engem, az én ügyvéd képviselőtársaimat és többi ügyyédtársamat érinti, érdekes dolog tehát, hogy mi önmagunkat adóztatjuk meg és én ezt megszavazom. Mégis meg kell vizsgálni, hogy miről van itt szó. Itt arról van szó, hogy az ügyvédi érdekképviseletek egyhangúan kérték a miniszter urat, amint az előadó úr és Váezy György i képviselőtársam is mondotta, hogy segítsen a nyugdíjintézetet talpra állítani, segítsen az ügyvédi nyugdíj és rokkantsági díj tekintetében és ennek egyik megnyilvánulási módja ez a törvényjavaslat. Meg kell most már vizsgálni, hogy miért történik ez, érdemes-e és bírjuk-e ha ez a szellem továbbra is így marad 1 . Hogy milyen súlyosan romboló volt a zsidóságnak ez az üzletieskedése a magyar ügyvédségben es hogy mennyire elpusztította az ügyvédség tekintélyét, azt sajnos, sok-sok példával tudom igazolni. Egy példa azonban, amit most fel fogok hozni, őszintén megmondom, rendkívül nagy szomorúsággal tölt el, mert ezt a példát ennek a törvényjavaslatnak indokolásából tudom idézni. T. Ház! A miniszter úr javaslatának indokolása az 5. oldalán alul a harmadik bekezdés vége felé, ahol a törvénykezési illetékkel foglalkozik, azt mondja (olvassa): »A törvénykezés alapján és célján kívül eső, a jogszolgáltatás szempontjából, tehát, mellékes cél érdekében ugyanis semmiképpen sem volna helyénvaló olyan jogkövetkezmények meghatározása, amelyek megakasztanák a törvénykezési eljárás folyamatát«. T. Ház! A miniszter úr itt indokolja, hogy miért nem hozza a törvénykezési illeték pótlékolását és azt mondja, hogy szankciókat kellene hozni és az egyik szankció az, hogy ha valaki a törvénykezési illetéket nem /rója le, akkor perét addig nem tárgyalnák, amíg le nem rója. Erre vonatkozik az indokolásnak az a része, hogy »a jogszolgáltatás szempontjából, tehát mellékes cél érdekében«. Ez azt jelenti, hogy a magyar ügyvédek nyugdíja, a magyar ügyvédek rokkantsági ellátása mellékes célt jelent a jogszolgáltatás szempontjából. (Radocsay László igazságügy miniszter: Na nem!) Örvendek, hogy a miniszter úr ezt a közbeszólást tette. Őszintén megmondom, rendkívül szomorú voltam, hogy a miniszter úr, aki ügyvéd volt, az akkori államtitkár úr, Antal István miniszter úr, aki szintén ügyvéd volt, azonkívül az igazságügyminsztérium kodifikáló!, akikkel úgy érezzük, a legkiválóbb viszonyban vagyunk, annak tudatában, hogy ez mit jelent, azt írják, hogy az Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet megerősítése, tehát a rokkant- és nyugdíjra szoruló ügyvédek érdekeinek _helyes szolgálata a jogszolgáltatás szempontjából mellékes cél. T. Ház! Ebben az álláspontban nem tudnék osztozni és nagyon örülök, hogy a miniszter úr sincs ezen az állásponton. Bizonyos vagyok benne, hogy a miniszter úr megfelelő nyilatkozatot tesz arra, hogy az, inkodolásból ez a, legalábbis félreértésre alkalmat adó mondat kimaradjon,' mert ez rendkívül . rosszul esik nekem és szerény felfogásom szerint nem is áll. (Radocsay László igazságügyminiszter: Nem Íis ezt jelenti! Majd megmagyarázom!) Annál inkább örvendek, hogy nem ezt jelenti, mert én nem tudok mást érteni belőle, mint amit kiolvastam, de ha a miniszter úr meg fogja magyarázni, igen nagy köszönettel és hálával fogom tudomásul venni, mert hangsúlyozom: egyébként meg vagyok róla győződve, hogy a magyar ügyvédség —- ezt is hangsúlyozom, hogy a magyar ügyvédség — nemcsak a miniszter úr, hanem az egész igazságügyminisztérium részéről kellő megbecsülésben részesül, mert kellő megbecsülésben kell hogy részesüljön. T. Ház! Egyébként az országgyűlés ismételten kifejezte az ügyvédség iránti megbecsülését. Például az 1914:LII. te. indokolása többek között a következőket mondja (olvassa): »Kétségtelen tény az, hogy az ügyvédi kar akkor, amikör intézetének fenntartásáról maga gondoskodik, nemcsak saját külön kari
