Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-273

208 Az országgyűlés képviselőházának £í akik az első, az úgynevezett 1914—18. évi világháborúból hozott erkölcsi és katonai tapasztalatokkal rakták le tulajdonképpen az alapjait annak, hogy a mai katonamemzedék ezt a háborút sikeresen megvívhatja. Ha az ember megfigyeli a harctérre vonulókat, de különö- sen a különleges kiképzésűeket, a műszaki kikiépzésűeket, azt látja, hogy pontosan a 42-^48 esztendős korcsoport az, amely ma ismét kint van. Indokolt tehát az a kérés, amelyet a Ház színe elé hoztam, hogy ezeket a nyugdíjévek szempontjából és más szempontokból is kedvezményes elbánásban részesítsünk. Ha esetleg akkor még nem voltak állami szolgálatban, mert nem voltak olyan szerencsések, hogy állami szolgálatba léphessenek, mivel már 18 éves korukban kivittek őket a háborúba, akkor most utólag próbáljuk ezeket az esztendőket legalább a nyugdíjeveikbe beszámítani, (vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: A nyugdíjnál megvan!) Az aktív tisztviselők részére. (Felkiáltások jobbfelől: Nem! Mindenki rébzére!) Mélyen t. Ház! A politikai foglyok ügyéről sok szó esett. Méltóztassanak megengedni, hogy egy nem szorosan honvédelmi jellegű, de a honvédelmi kérdéseket kiegészítő gondolatot hozzak a Ház elé. Hiányolom azt, hogy még ma sincs egy olyan úgynevezett nemzeti alapunk, amelyből mindazok, akik akár a határokon innen, akár a határokon túl átlagon felüli teljesítményekkel segítették elő nemzeti céljaink elérését, valamilyen jutalomban részesüljenek. Ez azok számára volna szükséges, akik áldoztak, de amellett szegények maradtak, mert úgy szokott az lenni, hogy aki lelkesedéssel dolgozik a közért, az nem ér rá anyagiakkal foglalkozni! Az nem ér rá »konjunktúrát« keresni, sőt néha még a köteles »öngondoskodásból« is kimarad. Amint szoktuk mondani, ezek élik a világon a »legdrágább« életet, ezeké a világ legdrágább háztartása, mert az ilyen lelkes emberek még arra sem érnek rá, hogy megtudakolják, hol lehet a legolcsóbban szenet, fát, vagy ruhát kapni. Pedig ezekre az anyagilag szegény, de lelkesedésben, áldozatvállalásban igen gazdag fanatikusokra* nekünk mindig szükségünk lesz. Ezek a fanatikusok azok, akik a nemzeti célokat, túl a reálpolitikai célokon, viszik előre. Ezekről gondoskodni kellene, nem olyan formában, mint ahogyan például az első időben felszabadult területeken történt, — mert 80 pengős díjnoki állás valaki részére nem jelent mésx életalapot. Alapot jelent az ilyen díjnoki minőség akkor, ha az illető a maga személyére» vagy családja részére kap egy házat és abban haláláig, vagy családja azon túl is bizonyos ideig minden további nélkül lakhat, akár azt, a nemzettől örök tulajdonba kapja. Nem feltétlenül vitézi telekre gondolok, mert nem lehet mindenkit visszavinni a földhöz és földhöz juttatni. Erre a »nemzeti alap«-ra feltétlenül szükségünk van. Akkor ugyanis az a rengeteg politikai fogoly, aki annakidején minden egyéni és anyagi érdekét is^ feláldozta — szenvedésein kívül — méltó és érzékelhető módon jutalmazható s ez olyan közmegnyugvást kelt különösen a mai »változó korií« világban. Akkor a széles tömegek előtt is megbecsült lesz a közösségért hozott áldozat! Mi képviselők tudjuk a legjobban, hogy milyen egészen indokolatlan felmentési kérések áradatával ostromolnak bennünket a legmagasztosabb nemzeti kötelezettség teljesítése elől való kibújás szándékával. Miért? . ülése- 19 U2 június 26-án, pénteken. Azért, mert nem becsüljük meg eléggé azokat, akiket a társadalom általában idealistáknak, félbolondoknak, hóbortkergetőknek szokott nevezni és ezek szegényen, nyomorultul pusztulnak el ési talán még erkölcsi kitüntetés sem jut nekik. A volt politikai foglyok nagy társadalmának tűzkereszttel és hasonló kitüntetésekkel való jutalmazása nem pusztán a honvédelmi miniszter gondja, hanem a belügyminiszter© is. De kérem a miniszter urat, méltóztassék az előbb említett »nemzeti alap« gondolatát is feljegyezni, a kormánynál a kérdést előhozni és elősegíteni azt, hogy akármilyen nehezek az anyagi viszonyok, mégis — ha van egy kis lehetőség, — teremtsük meg ezt a jutalmazási alapot, mert így azt fogjuk érezni és látni, hogy a kötelességteljesítés iránti kedv különösen a lelkesedő ifjúságnál növekedni fog. Ait fogják érezni ugyanis, hogy a közösségért »érdemes áldozni«. Míg akkor, ha lyukas cipővel, vagy pedig elhanyagolt állapotban, vagy gyermekeit nem taníttatva éli le valaki az életét, (Horváth Géza: Amikor mások lakmároznak!) — arról nem is beszélek, — akkor joggal merül fel a mindenkori ifjúság előtt az a kérdés: szabad-e nekem már fiatal koromban magamról megfeledkezve, a magasabb közösséget, a nemzeti közösséget úgy szolgálnom, hogy ha kell, életemet ós szabadságomat, mindenemet odaadom érte. amikor pedig a köz nem gondoskodik rólam? Mélyen t. Ház! A büntető rendelkezések két pontját szeretném külön kiemelni, az egyik a 31. §., a másik a 26. $. A honvéd büntető bíráskodás hatálya alatt áll az a polgári személy is, aki különböző címek alatt kapcsolatba kerül a honvédséggel, örömmel kell ezt a rendelkezést leszögeznem, mert mindnyájan honvédek vagyunk és ha valaki abba a helyzetbe kerül, hogy személyes polgári jellegű szolgálatával mint kocsis fuvaros, vagy szerelő odakerül a katonasághoz, lehetetlen, hogy a régi kettősség alapján kiessék a katonai bíráskodás szigora alól. Magától értetődik, úgy áll a dolog, hogy annak a szerelőnek vagy más hasonlónak munkája kint a harctéren pontosan olyan fontos, méltóztassék elhinni — nem tudom, nem fontosabb-e, — mint annak a páncélosnak a szerepe, aki tényleges szolgálatot teljesít, mert az csak egy ember, ez viszont mint szerelő egész gépezeteket, sok katona fegyverét teheti ronccsá, illetőleg javíthatja meg. A hadköteles az ország területét engedély nélkül nem hagyhatja el és ha elhagyja, szigorúan büntetendő. Nagy örömmel köszöntöm a javaslatnak ezt a rendelkezését, mert hiszen a büntető rendelkezésekben is kifejezésre jut ugyanaz, mint ami az árnyékban a fény jelenségével kapcsolatos. Ha az árnyék nem nagy, akkor a fény elvakít bennünket. Ha az árnyék megfelelő, mint jelen esetben a büntetés, akkor különösen az egyszeűbb ember meggondolja, hogy a honvédelmi kötelezettség teljesítése elől külföldre szökés kísérletével ez alá a büntetés alá kerüljön-e, igen vagy nem? Mélyen t. Ház! Áttérek a javaslat társadalompolitikai részének bírálatára és idesorozom az Összes zsidó rendelkezéseket. Ne méltóztassanak félreérteni, de a t. Ház előtt is megismétlem azt a kérésemet, — a részleteknél javasolni fogom ugyanezt — hogy ne kezdjük a honvédelmi törvény novelláját a zsidókról szóló négy szakasszal. Nagyon jól tudom, hogy az eredeti honvédelmi törvény alapján indult így a mostani javaslat szövege, de mégis, ha