Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-273

Az országgyűlés képviselőházának 273. egyszer magyar honvédelmi törvényt alko­tunk az utókor részére, ne a »zsidó« szóval kezdjük, hanem annyi »poetica licentiát«, any­nyi szabadságot vehetünk magunknak, hogy ezt a négy rendelkezést a 39. § után sorozzuk a szövegbe, ne a zsidókkal kezdjük a honvé­delmi novellát. Nem fogunk ártani a honvéj delmi novellának, ha ezt a részt az utolsó helyre tesszük, hanem használni fogunk, olyan értelemben, hogy meg fogjuk mutatni, hogy a zsidókérdés nem főkérdés volt. hanem ez csak egy negatív intézkedés a novellában, a negatí­vumok pedig mindig hátrább szoktak kerülni a rangsorban. (Helyeslés.) Mélyen t. Ház! Hogy én a zsidókérdésben bizonyos kedvezményt kérek, ebben kizárólag a hadierények megbecsülése a célom. A most letárgyalt, a zsidó földbirtokokat igénybevevő törvényjavaslat igen szigorúan és alaposan megválogatott kivételeket állapít meg abban a tekintetben, hogy kik mentesüljenek és mi­lyen mértékben a földbirtok igénybevétele alól. Azt szeretném javasolni, — miután tudo­másom szerint ez nem kíván törvényes rendel­kezést, hanem a miniszter úr rendeleti hatás­körébe tartozik, a mentesség fokát kiterjesz­jeszteni vagy megállapítani — azt kérem, hogy azokban a zsidó családokban, ahol négy zsidó volt háborús^ katona és ezek^ mindegyike hábo­rús kitüntetést szerzett, tehát megkapták akár a bronzérmet, mint a legkisebb legénységi ki­tüntetést, akár pedig a signum laudist, mint alsó-tiszti kitüntetést ezt a négy embert men­tesítsük a munkaszolgálatba való bevonás alól. (Mozgás a szélsőbaloldalon. — Baky László: Nem helyes!) T. Ház! Ismétlem, amellett szó­lok fel, hogy a hadi erényeket ilyen értelemben is becsüljük meg. (Baky László: Majd a minisz­ter úr elbírálja, ki alkalmas erre! Jobb, ha egyenként történik!) Felszólalásom »novellájához« < értem, ahhoz a részihez, ami már nem tartozik szorosan a javaslathoz. Legyen szabad itt néhány gondo­latot közölnöm a javaslatén kívül, de a honvé­delmi munka célzatával. A miniszter úr szíves figyelmébe ajánlom ezt azért, mert ezek olyan természetűek, hogy ha eltolódnak költségvetési beszédem idejére, megvalósításuk bizonyos ké­sedelmet szenvedne. Mélyen t. Ház! Valahányszor karácsony­kor ajándékokat keresünk, bizonyos nehézsé­gek jelentkeznek. Nekem három fiúgyerme­kem van és bizony vásárlási kínokat állok ki, mert nem kapok magyar játék-katonát. Leg­többször Németországban gyártott német ka­tonát kapok, vagy pedig még mindig a régi entento-hadSeregek katonáit. Idehaza, magyar gyárban olcsón, népszerűen készített katonát nem kapni. Viszont örömmel köszöntöm azt a kísérletet, hogy a mostani könyvnapra meg­jelent egy a honvédségi ismereteket tartal­mazó, illetőleg jóváhagyott katona-meséte­könyv, amely a gyermekek elé állítja a mos­tani korszerű, honvédelmi képzés minden egyes ágazatát kép és vers formájában. Fel­hívom a miniszter úr szíves figyelmét arra, hogy ugyanilyen módon kellene eljárni a játék­katonáknál is. Még ha anyagi áldozatokkal is, de kellene annyi ilyen játékárugyárat segíteni vagy létesíteni, amely már most decemberre gyárt ilyen magyar katonákat, ha másból nem, alumíniumból. Alumíniumunk van, s ha ez kevés, úgy esetleg vasiból, ha más nincs, gyurmából, papírgyúrmából gyártsák azokat. Készítsenek és gyártsanak milliószámra ma­gyar játékkatonákat. Az volna ugyanis az ülése 194-2 június 26-án, pénteken. 209 eszményi állapot, ha mire egy magyar fiú­gyermek tizenkét éves lesz és leventeköteles, mindegyiknek meglenne a maga szakasz játék­katonája. Akármilyen apróságnak látszik ez a kér­dés, méltóztassék elhinni, egyike azoknak a lényeges nemzeti eresztékeknek, amelyen ke­resztül megfelelő lelki és szellemi tápanyagot juttathatunk a családok közszellemének kiala­kulására! Méltóztassék elgondolni, mire szol­gál ez? Ma már lassan minden családot érint köz­vetlenül vagy közvetve a bevonulás. Kará­csonykor akár nemzeti ajándékképen is — és erre felhívom a mélyen 1 miniszter úr figyel­mét— a bevonultak hozzátartozói, gyermekei részére társadalmi mozgalmat kellene már most kezdeni és azt mondani, hogy az 1942-es karácsonyt a magyar katonáknak szánjuk ! Legyen ez ezidén a magyar katona kará­csonya! Nemcsak a harctérre kiküldött félki­lós és nem tudom milyen csomagok, szeretet­adományok, vagy pedig a társadalom által olyan nagyon kedvesen felkarolt sebesült­vendégelés formájában, hanem odahaza a ka­rácsonyfa alatt is »katonás.« legyen az ünnep. (Taps a balközépen.) Milliószámra kellene eze­ket a gyermekmesésköriyveket, ezeket a játé­kokat, ezeket a katonaalakokat is odaállítani. Akik bevonultak, azok gyermekei kapják fél­vagy harmadáron, akik pedig megsebesültek, rokkantak vagy hősi halottak, azoknak gyer­mekei pedig egyenesen a honvédelmi mi­niszter úrtól kapják azt a doboz katonát ka­rácsonyra egy-két meleg szóból álló levél kí­séretében. Ebből fejlődik azután az igazi ka­tona-közszellem. Mélyen t. Képviselőház! Felvetem a szak­munkások átképzésének kérdését, mert ez sür­gős kérdés. Olyan szakmunkáshiány van, hogy ott, ahol 300 tanoncot keresnek, 110 je­lentkező van. Hiány jelentkezik nem a szakma nem szeretése miatt, hanem azért mert lassan belejutunk az 1918—19—20-as évek gyermekál­dásban végtelenül szegény időszakába és ez az állapot a tanonckorú gyermekek hiánya — úgylátszik — el fog tartani még 4—5 eszten­deig, esetleg 1950-ig is! Vannak azonban az országban helyek, ahol válósággal kicsordul a szűk faluból a gyér;; mekáldás. Ilyen a Székelyföld. Fel kell hozni a faluból az ötödik, hatodik vagy hetedik gye­reket és szakiparossá kell nevelni, ott, ahol szakiparoshiány van. Ehhez azonban otthon és helyiség kell. Folynak ilyen kisérletek, de nem elég intézményesen, mert tudjuk, hogy rendkí­vül nagy szakmunkáshiány van. Kérem ezért a mélyen t. miniszter urat, tegye lehetővé, hogy azokban a fővárosi kaszárnyákban, ame­lyekben a mostani mozgósítás természetéből kifolyólag bizonyos részek felszabadulnak, vagy egy fél emeletet vagy egy fél szárnyat vagy egy épületet átképzésre szánt emberek számára laktanyának^ lehessen r berendezni aizért, mert ma nem érünk rá három- vagy négyéves szakképzést adni, hanem arra kell rá­fanyalodnunk, hogy 18—20 éves, arra alkalmas és katonasorban még nem lévő férfiakat és nő­ket odaállítsunk a szakmunkás mellé bizonyos elemi mozdulatokra megtanítsuk őket és így erősítsük a haditermelés gépezetét. Ezeket az embereket azonban csak úgy lehet beállítani és gyom átképzésre őket a vidékről felhozni, ha megvan a lehetőség ellátásukra. Mélyen t Ház! Nem lennék következetes munkámhoz, ha nem sürgetném ennél ai javas­31*

Next

/
Thumbnails
Contents