Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-273

Az országgyűlés képviselőházának 273. kezeit arra, hogy katonai szolgálatát közvetlenül az érettségi után önkéntes 'belépés alapján a honvédség kötelékében megkezdhesse. Ezért köszöntöm különös örömmel a javaslatnak ezt a részét, mert intézménye lehetőséget nyújt az ifjúságunk hősi ösztöneinek idejében való kiélésére. Ezzel kapcsolatban egy személyes tapasztalatról is be kell (Számolnom. Az egyik községben, képviselői beszámolóm alkalmával, amikor vége volt a tájékoztató nemzetpolitikai részének, felkeresett egy ' fiatal zászlóé, aki leventéd-mozgalomból, illetőleg a cserkészetből régi ismerősöm volt, és arra kért, hogy látogassam meg szakaszát. Ez egy lőgyakorlatra kihelyezett páncélos szakasz volt. Megnéztem a szakaszt. A szakaszról — a tizedestől eltekintve — kisült, hogy csupa önkéntesen, korengedéllyel belépett ifjúból állt. Az ország különböző részeiről, de különösen a Dunántúlról vonták össize őket. Ahogyan elnéztem a fiatal honvédeket és elbeszélgettem velük, és ahogyan helyes, tiszta csengésű magyar éneküket és zamatosi beszédüket hallgattam, valahogyan úgy éreztem, hogy valami gondviselésszerű küldetés a magyarnak az, hogy már a bölcsőben jó katonává lesz. Mert nem kétséges, hogy ezek a fiatalok, ha nem is bírják úgy a testi megerőlte+é^l, mint azok, akik az életben már 20—30 év óta dolgoztak, de a lelkük tisztasága, a hazafias Szellemű tisztasága sok más erőnél is többet ér. Azzal a tudattal töltött el ez az élményem, hogy az ilyen engedélyes rendelkezéseknek minél előbb általánosaknak kell lenniök. Mélyen t. Ház! A novella szociális katonajellegére kívánok rátérni. A tartalékos tisztképzésnél különösen a karpaszomány megítélésének rendezése az, amelyet örömmel köszöntök. Méltóztassanak elképzelni egy ipari munkást, aki a kiválóak közé tartozik szakmában és jellemileg is, aki tovább képzi magát, megszerzi az érettségit 30 évesi korában és nem lehetett karpaszományos. Ezáltal a múltban nem lehetett tartalékos tiszt. Ez a múltbeli intézkedés a régi osztályelméleten felépülő társadalmi szemléletnek — a legmerevebb elzárkózása és maradványa. r Sikerült most helyesbíteni a régi rendelkezést, ha jól tudom, a 12. §-sal, amely az érettségi általános megszerzéséhez köti a karpaszomány viselési jogosultságot, tekintet nélkül az életkorra. Ezekben az egyszerű szürke kis mondatokban olyan mélyreható társadalompolitikai változtatás történik, hogy ha ehhez hozzákapcsoljuk mindazokat a további lépéseket, amelyekről itt a Házban beszéltek — hogy t. i. a kitüntetéseket ne »rangosztályonként«, hanem a tettekhez mérve ítéljék oda, azután a nősülési kérdést, a legénység elejének további kiképzés révén a tisztikarba való átemelését stb. — és ha mindezeket fokozatosan, egymásután odakötjük ehhez a most változtatott rendelkezéshez, akkor elérkezünk a nagy célhoz. Akkor a honvédség nemcsak a nemzet hadserege lesz, hanem mindenegyes magyar dolgozóévá válik. Mert mindenki a maga munkája, a maga tudása alapján azt a helyet fogja elfoglalni a honvédség keretén belül, amely őt, tudása alapján megilleti, megteremtettük az igazi érdekés összetartozanáóság lehetőségét, a »honvédség az enyém«, »a honvédség az enyém is« gondolatát! Ha pedig minél többen lesznek az érettségit szerzett munkások és az egyszerű munkát végző, nem a tisztviselői minőségbe tartozó emberek közül a hadseregben, — és itt hívom fel a mélyen t. miniszter úr figyelmét KIU'VTSELÖHAZI NAPLÓ XIV. ülése 191p2 június 26-án

t pénteken. 207 egy jelenségre, amelynek orvoslását kérem valamilyen formában — akkor a hadsereg nemcsak a vezető rétegé, nemcsak a nemzeté lesz, hanem azé az emberé is, aki maga is benne szolgál és annak hozzátartozóié. (Ügy vanf Ügy van!) A nemzeti hadsereg akkor erős, ha — mint említettem — a nemzeté is, ha a nemzet mindenegyes fia magáénak érzi. Mert ne felejtsük el: itt a fogalmakkal néha játék és tévedés történik. Még ma is távol vagyunk attól, hogy a nemzet fogalma tekintetében mind a tizenötmillió hazánkbeli lakos egyetértsen. (Ügy van! balfelől.) De még távolabb vagyunk attól, hogy a nemzet értékeit mindenki magáénak is érezze. Ez természetes következménye az előbbi ténynek. (Horváth Géza: Ez vi; lágos!) Azt kívánom tehát, hogy ha valaki kitűnő szakmunkás és karpaszományt saerez, megfelelő katonai átképzés után, akkor is adják meg neki a tartalékos tiszti jogosultságát, ha a társadalmi állása, mondjuk nem felel meg a tiszti állással járó jelenlegi kívánalomnak. Azt látjuk, t. Ház, hogy ma a háborúban tulajdonképpen nem is olyan nagyon sok mérnökre, mint inkább olyan szakemberekre van szükség, akik — mint már említettem a hároméves képzési időnél — értenek a motorhoz, a géphez, a gépezethez. Képzeljünk el egy vasesztergályost, vagy egy művelt motorszerelőt, aki nem szorgalmazza az egyébként annyira egészségtelen tülekedést, amely arra irányul, hogy úgynevezett »nadrágos tisztviselő« legyen belőle, hanem megszerezvén az érettségit, megmarad a maga eddigi munkahelyén. Megmarad a maga szakmájában, megmarad esztergályosnak, óradíjas műszaki szerelőnek, stb. Kívánatos, hogy az ilyen dolgozó is lehessen ti&ztviselő, tartalékos tiszt, vagy hason állású. Lehet, hogy ez a terv sért bizonyos elveket, de az az érzésem, hogy az ilyen kivételek, amelyeket a közérdek indokol, csak erősítést jelentednek mind a tartalékos tiszti hivatás, mind a nagy magyar végcél érdekében. Örömmel kell köszöntenem a mérnökképzés- terén adlott katonai szolgálati könnyítéseket, merthiszen magától értetődő dolog, hogy ebből elsősorban a honvédségnek lesz előnye. Különösen köszöntöm ezenkívül^ a novellának azt a rendelkezését, amely a több* honvédet adó családok számára bizonyos közösségi könnyítéseket biztosít. A frontharcosok kérdésével kapcsolatban legyen szabad megemlítenem egy hozzám juttatott kérést, amelyet azért teszek szívesen szóvá, mert az az érzésem, hogy egy nagyobb csoportot érint és így közkérdés. »A honvédelmi törvény novellája mély szociális érzéssel megszüntet egy méltánytalan helyzetet, amikor kimondj ai, hogy az ezután szolgálatbalépő tűzharcos vagy tűzkeresztes háborús katonai szolgálatát a nyugdíjon és az ellátási igényen felül a hivatali rangsorolás, szolgálati idő és illetmény szempontjából figyelemb« kell venni. Ha a törvény novellájában megnyilvánuló magasztos szellem egy lépéssel továbbmenve, a mostani háború tűzkeresztesein tűlmenőleg kiterjesztené a törvény novellájából az előbb idézett kedvezmény eket a múlt háború összes tűzharcosaira is egyaránt, — vagyis azoknak legfiatalabb, akkor még 18—24 éves, ma már azonban 42--48 éves korosztályaira is — akkor régen fájó sebet gyógyítana meg ezzel a szociális igazságtevésével.« T. Ház! Minden korszaknak a maga háborúja a legfontosabb. Az új nemzedéknek: a mostani világháború a legfontosabb. De azért nem szabad elfelejtkeznünk azokról, 31