Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-267
Az országgyűlés képviselőházának ha nem is azokban a cikkekben, amelyek ma a hadviselést szolgálják, de a polgári fogyasztás szolgálatára rendelt cikkekben a szociális fejlőw dés és az emberi életnek jobbátétele érdekében. Végeredményben — ha más cikkekben is de — volumenekben ugyanezt a menmyiséget fogjuk majd produkálni. Ilymódon nekünk energiaszükségletünkben minden körülmények között emelkedésre kell számítanunk. Miután a széntermelésben ennek lehetősége rendkívül korlátozott, logikusan adódik, hogy meg kell mindé üt tennünk, hogy egyéb energiaforrások kiaknázását már a mostani időben kezdeményezzük. Itt van a vizienergia, amelyről már több ízben szóltunk erről a helyről; ez a vizienergia ma a visszacsatolt Erdélyben és Kárpátalján szakértők becslése szerint kereken ötszázezer lóerőt reprezentál, ami h,a átszámítom egy esztendei kihasználással kalorikus energiává, akkor teljes kihsználás mellett, majdnem annyit jelentene, mint amennyit széntermelésünk fele jelent. Logikus, hogy ilyen nagy lehetőségek mellett nem lehet elhaladni anélkül, Hogy ne tennénk valamit. Én tehát nem járok a fellegekben és nem állítom azt, hogy máról-holnapra félmillió lóerőt lehet ebben az országban hasznosítani, de ha ebből a félmillióból csak 10%-ot, a legkönnyebbem kihasználható részeket hasítom ki magamnak, tehát ötvenezer lóerőt, akkor is nagyot alkottam és legalább azt mutattam, hogy tisztábam vagyok ezzel a problémával. Tehát amit elvárhatunk a kormánytól jogosan, ha arról beszélünk, hogy a háború utáni iparosításunk hogyan fog majd alakulni, a minimális az, hogy energiatermelésünk terén azt, ami megalkotható és végrehajtható, valóban gondozásba vegye. A. másik dolog, ami az iparosítással kapcsolatos, az ipari termelés racionalizálása. Egyetlen ipari ágazatról szólok, a mezőgazdasági gépgyártásról, amelynek feltétlenül jövője van «bben az országban, mert hiszem elkerülhetek len, hogy mezőgazdaságunkat ne mechanizáljuk, ne gépesítsük. Nekünk végeredményben abban a törekvésümkben, hogy a mezőgazdaság életképességét biztosítsuk, nem lehet tisztán egy vonalon haladni, vagyis ezt az árak emelésén keresztül biztosítani, hanem a másik vonalra is lassan rá kell termünk: a termelés rentabilitásán, a produkció olcsóbbításán keresztül is közelebb kell jutni ehhez az eredményhez. Ennek pedig egyik eszköze a gépesítés. Annyival is inkább, mert ezt az irracionális munkaerő kihasználást, amely még ebhen az országban divatban van, a háború' utáni időbau racionális munkafelhasználásnak kell felváltania. Már most hogyan állunk ezzel a mezőgazdasági gépgyártással? Nekünk több mezőgazdasági gépgyárunk van ma üzemben, úgy azonban, hogy majdnem mindegyik ezek közül ugyanazokat a cikkeket gyártja, ekét, vetőgépet, traktort, csépiőt és egyéb mezőgazdasági szerszámokat. Most nem utalok ennek az elosztott gyártásnak arra a nehézségére, amelyet felmutat az utánpótlás, a pótalkatrészek utánpótlása tekintetében, csak arra utalok, ami a lényegesebb része a kérdésnek, hogy egy ilyen gyártás mellett egyetlen üzemiben sem vagyok kéD©S a hazai piacrai való támaszkodás mellett, a termelésnek arra a nívójára felemelkedni, amelyet európai szemmel nézve gyáriparnak lehet nevezni. Ez tehát az, ami kormányzati feladat és amit nem várhatok el a magángazdaságtól, főleg akkor nem, amikor az liberáKÉPVISELÖHÁZl NAPLÓ XIV. 267. ülése 194-2 június 16-án, kedden. 9 lis mesgyén halad, ahol tehát mindenki k maga feje után megy. Tehát egy tervszerű gazdálkodásban a kormányzati feladat az, hogy összefogva a magángazdaságnak szerteágazó és csak egyéni érdeket szolgáló törekvéseit, ezeket be kell állítani a nemzeti közösség szolgálatába. Megnézvén tehát a képet, amelyet ez a szétágazó gyártás ad, hogyan lehetne ezeket egy racionális gyártásba összefogni olymódon, hogy egy üzemben egyazon cikk gyártását szervezzem meg az üzemágban annak >a cikknek • gyártását valóban gyáripari nivórai tudjam felemelni? Ez volna a feladat, és ha mi ezt elmulasztjuk s ha a háború utáni európai verseny őket abban a dezolájt helyzetben fogja találni, amelyben ma vagyunk, akkor felmerül egy felelősség kérdése, mert akkor nem lehet a helyzetért kizárólag azokat felelőssé tenni, akik ezt a helyzetet a maguk számára ki akarják használni. Nekem meggyőződésem, hogy a mi nemzetgazdaságunk, főleg ipari termelésünk meg fogja állani helyét, de hogy ebben a versenyben megállhasson, ahhoz a kormánynak most kell ezeket a munkákat elvégeznie. Itt van a kereskedelem helyzete. Itt tamii vagyunk annak, hogy a kormány bizonyos kereskedelmi ágazatokban, — például a textil — a bőrkereskedelemben, legutóbb pedig a borkereskedelemben a keresztenyesítést végrehajtja azonban úgy, hogy a keresztény kereskedőket kinevezi, mint ahogy kinevezik a vasútnál a tisztviselőket, az altiszteket. Bekérik az okmányokat, a születési bizonyítványt, a főispán véleményét, (Maróthy Károly:. Hogy jófiú-e a politikában.) azután gondosan mérlegelik a helyzetet, s ebbe a helyzetmérlegelésbe azt is bele kell vennem, amit legutóbb szerencsém volt olvasni egy kérdőívben, amelyet a textilipari központ bocsátott ki a nagykereskedőkhöz, ahol az utolsó kérdés az, hogy ki volt a protektora, ki támogatta abban, hogy kereskedelmi kinevezést kapott. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez az igazság!) Ezt a kérdést így mégsem lehet megoldani. (Derültség a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly: Ez a legfontosabb kérdés. Ezt elől kellett volna kérdezni, nem hátul!) Ha mi protekció alapján nevezünk ki keresztény kereskedőket a régi zsidó kereskedelem szubsztituiálására, ez nem fogja meghozni azokat az eredményeket, amelyeket mi ennek a kérdésnek megoldásánál feltétlenül elérni kívánunk. Ez a kérdés nem kinevezéssel, hanem cSak úgy oldható meg, ha megalkotom ennek a kereskedelmi ágazatnak, amelyet keresztényesíteni óhajtok, a szakmai szervezetét, vagyis összefogom egy szervezetbe azokat az egyedeket, akik a jövőben ennek a kereskedelmi ágazatnak a tevékenységét el fogják látni, reájuk ruházom azt a hatalmat, hogy kiválogassák maguk közül és bevegyék maguk közé azt, aki alkalmas minden okmány mellőzésével is és főispáni protekció nélkül is (Felkiáltások « szélsőbaloldalon; Csak ez volna a helyes!) az államhatalom pedig közölje az így megalkotott szervezettel az intenciót, hogy mit kíván végeztetni és legfőképpen álljon támogatásukra és segítségükre, mert ami ma áll fenn, azt szomorú dolog még szemlélni is. Itt vannak a protekcióval kinevezett kereskedők, hogy protekciója van valakinek, az még nem jelenti azt, hogy ne lehetne igen derék 2