Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-267

10 Az országgyűlés képviselőházának és tisztességes ember és ne végezhetné el feladatát, de tőkehiánnyal küzködnek, mert hiszen láttuk legutóbb a 42-es bizottság ülésén, ahol letárgyaltuk a borkereskedelem átállításának kérdését, hogy ott csak a hordókról intézkedtünk, de tőke tekintetében nem történt intézkedés. Azt hallottuk, hogy kitűnő szüretnek nézünk elébe és hogy annak értéke, ami — hála Istennek — szüretelésre kerül, százmillió pengős számokban lesz kifejezhető. Hogyan fogják majd megoldani ezt a kérdést ezek a derék keresztény kereskedők, akik ma még nincsenek is kinevezve és, azután is csak néhány hordó birtokába kerülnek, de ezenkívül saját hibájukon kívül egy krajcárjuk sincs? Súlyosbítja a helyzetet, hogy legutóbb jelent meg' a Nemzeti Bank körrendelete — az intenciót helyesnek tartjuk az infláció megállítása érdekében, de az időpontot kellett volna megfontolni — a hitelek rendkívül erősmérvü megszorításáról. Már most honnan fognak ezek a szegény emberek pénzre szert tenni! Imrédy Béla t. képviselőtársam már az unalomig menő módon többször felhozta azt a javaslatát, hogy az önállósítási alap kerete, amely ma hatmilliót tesz ki, csak fedezeti biztosítékául szolgáljon annak a hitelnek, amelyet a bankok folyósítanak s ne ezt a hatmilliót adják ki az önállósításkor pénzre szoruló kereskedőnek. A helyzet azonban változatlanul maradt. Itt van az üzlethelyiség megoldatlan kérdése. (Maróthy Károly: Már tízszer is elmondottuk ezt!) Olyan jelenségek láthatók a textilkereskedelemben, hogy ma a tervszerű gazdálkodás kellő közepén és a harmonikus árrendszer legnagyobb dicsőségére inzolvenciák jelei mutatkoznak. Érthetetlen, hogy ma, amikor mindenki keresi az árut és az árak is úgy vannak , megállapítva, hogy a kereskedőnek marge-a is előre meg van állapítva, mégis megbukhat ebben a tervszerű gazdálkodásban egy-egy keresztény kereskedő. Érdekelt a téma, utánajártam a dolognak míg arra a tanulságra jutottam, hogy ez úgy lehetséges, hogy az a harmonikusnak jelentett árrendszer az importáruk és a belső termelésnek összehangolása tekintetében a diszharmóniának olyan tág mértékét mutatja fel, hogy abba a legjobbszemű és a legjobb kereskedő is belebukik. Amit mi méltán elvárunk a kereskedői ársadalom érdekében, az az, hogy a kormány részéről támogatásban részesüljön, hogy az államnak egy szerve álljon mögötte, akihez fordulhasson bajaival és panaszaival, aki őt meghallgatja és ténykedéseit irányítja. Ez az, amit tervszerű gazdálkodásnak, keresztény kereskedelmi politikának és a keresztény kereskedelem átállításának tartunk. Ez a szerv, amely kellene, hogy őt gyámolítsa, inkább, kérdőívekkel gyámolítja, mert f legutóbb megdöbbenéssel láttam egy kérdőívet, amelyből egy pontot, a kíváncsiskodást á protektor személyét illetőleg már az előbb közöltem, de a többi pontot is átnéztem és nyugodtan állíthatom, hogy ha valaki ki akarja tölteni a kérdőívet, az neki legalább egy heti munkájába kerül. Megkérdezik, hogy az elmúlt esztendőben minden hónapban és minden vármegyében milyen minőségű árut. milyen áron adott el. Méltóztassék megnézni ezeket a kérdéseket, — kár volna az egyes kórdéseket felsorolni, mert ez hosszú időt venne igénybe — de még méltóztatik látni, 267. ülése 194-2 június 16-án, kedden. hogy a mai időben, amikor a szegény keresztény: kereskedőnek millió gondja van, amikor meg kell tanulnia a szakmát, amikor utána kell néznie az üzletnek, amikor bevonulnak az alkalmazottai, mert hisz háború van, akkor a/, állam ahelyett, hogy támogatná őt, még meg terheli felesleges bürokratikus munkával Eddig is volt közigazgatási bürokrácia az országban. Ahhoz már hozzászoktunk, még megszoktuk a kormányzati Ígéreteket is, hogy le fogják építeni ezt a bürokráciát. Az adózás tőrén is megszoktuk a pénzügyi bürokráciát, ez nem lehet máskép, ebbe beleinyugodtunk. Ez azonban átcsapott a közgazdaság terére, az állami szállítások, a közszállítások területére, amikor ahhoz, hogy valaki állami szállításban részesülhessen, amikor beadta pályázatát, igazolnia kellett, hogy Budapesten — amennyiben vidéken is van telepe, ott is — bei kellett igazolnia, hogy a vidéki és budapesti telepen be fizette adóját, befizette m OTI, a MABI járulékokat, befizette a községi adót és amikor mindezt igazolta és mondjuk, hogy elnyerte a szállítást, akkor, amikor számlázta, a szállított árut, újból be kellett szolgáltatni valamennyi okmányt. Tudok egy esetet, ahol a vállalat a számlázást megelőzőleg nyolc nappal előbb állíttatta ki ezeket a felsorolt hatóságokkal, hogy kötelezettségének mindenütt eleget tett, erre visszaírtak neki, hogy miután nyolc nappal előbb datálódik az igazoló jelentés, nyújtsa be ezt újból arra a napra datálva, amikor a számlát kiállította. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Nem lehetne-e azt megcsinálni, ha van vezetés ebben az országban, hogy amikor valaki befizeti ezeket az összegeket az adóhatóságnak, OTJ nak, MABI-nak, kapjon egy elismerést árról, hogy kötelezettségéinek eleget tett és ezzel beigazolja azt, hogy résztvehet az állami szálli tásbanl Ez még luem is olyan rendkívül súlyos dolog, mert a vállalatok már megtanulták ezt az eljárást, néhány altiszt sorbanállva kivárja ezeket az okmányokat, de maga a vállalat már ehhez hozzászokott. Súlyosabb azonbatn az a bürokrácia, amely most kezd kifejlődni és amely nem oldható meg az altiszti létszámnak néhány emberrel való szaporításával, hanem ennek leküzdésére magának a vezetőnek kell sorbaállnia. Én állítom, hogy rendkívül veszedelmes ez a jelenség, mely ma ilyen mértékben kezd kibontakozni, mert ha mi számbavesszük termelésünk helyzetét, külötnösképen ipari termelésünket, akkor meg kell állapítani, hogy a sors hozzánk az ipari termelési lehetőségek kiosztásában nem volt különösen bőkezű. Energiáinkat rendkívül drágán termeljük, szénenergíánk mindenképen drágább, rosszabb minőségű szenünket is nagyobb költséggel állítjuk elő, mint a nyugati széntermelő országok a miénknél jobbat s a vizierőnél is hasonló a helyzet. ! Meg kell állapítanunk, hogy miutátn nem vagyunk tengerparttal bíró ország, az árukat terhelő szállítási költségek az idehozandó nyersanyagoknál erősebben nyomnak minket, mint a tengerparttal bíró országokat. Miután pedig mi a gyártás terén kisebb felvevőpiacra tudunk berendezkedni, a hazai korlátozott felvevőké pességű piacra, a termelésinek olyan racionális felépítése, amely a nyugati, nagy piaccal bíró országokban adódik, nálunk nem lehetséges. Ha a termelés költségtényezőit analizáljuk, világosan látjuk, hogy az energiából, a szállítási plusz költségekből, a gyártási kisebb