Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-267

8 Az országgyűlés képviselőházának munkába az erdőügyek igazgatásával megbízott földtmívelésügyi minisztert is, továbbá biztosítsam ennek a gyárnak a felépítéséhez szükséges anyagot, azaz bekapcsoljam az iparügyi miniszter urat is, hogy az ő termelési ágai ' révén ezek a vas, beton és egyéb anyagok, amelyek szükségesek, odakerüljenek. Mert az is szükséges, hogy amely gépeket Németországból szerzek be, azok valóban rajta legyenek azon az árulistán, amely a német kompenzáció alapját képezi, hogy az összes tárcák, az összes gazdasági ügykörök egy összefogó egészben szerepeljenek, hogy egyetlen projektumot végre tudjak hajtani. Ez lenne a •esúesminiszter úrnak, mint a, tervszerű gazdálkodás megbízott vezetőjének a funkciója, hogy összefogva ezeket az egymással párhuzamosan futó, sokszor azonban szétágazó reszszortokat, ezeknek te (megállapított munkálatoknak a nemzetgazdasági feladatok sorrendjében megfelelő ranghelyet biztosítson. Neketm szomorúan kell megállapítanom — mert méltóztassanak elhinni, egyek 'vagyunk abban, hogy mi is jobb viszonyok közt kívánnánk látni a nemzetgazdaságnak a niai időkben történő fejlődését és előkészítését, az elkövetkezendő jövő időkre, hogy amilyen tisztelettel és elismeréssel hajlok meg a pénzügyminiszter úrnak saját resszortjában végzett munkája előtt, annyira, meg kell állapítanom a pénzügyminiszter úrnak, mint osúcsiminiiszternek működési hiányait a csúcsminiszteri" terülleten. Itt van az árpolitika. Az árpolitika mégsem lehet 'egy albérletil osztálya, albérletbe kiadott- feladata a közellátási miniszter úrnak, az kell, hogy mint az egész termelést szabályozó és irányító apparátus, magának a csúcsminiszternek a kezében legyen. Egyetlen tételt idézek a multakból, a burgonyaár megállapítását, amelyről mindenki tiszta képet alkothat magának, hogy milyen módon megy nálunk az árpolitika végrehajtása. Méltóztassanak visszaemlékezni, a tavalyi szezonban, amikor az új burgonya, lassankint régi burgonyává vált és az új burgonyaárak lassan lemorzsolódtak egy 10 filléres kilónkinti arca, a forgalom a legnagyobb rendben ment. Budapestre naponkint 100 vágón felett jöttek a szállítások mindaddig, amíg a kormány ezt a helyzetet meg nem unván, — hogy t. i. mindenrendiben megy (Derültség.),— a burgonya árát 10 fillérről 8.5 fillérre leszállította. Következett az, hogy teljesen megállt a szállítás. Az addigi száz vagon helyett 10 és 20 vagonokká változott a felhozatal és ez tartott két hónapig, míg december 6-án a kormány mégis rászánta magát arra, miután szakértő tényezői meggyőzték állásfoglalásának helytelenségéről, hogy visszaállítsa a régi árat, sőt nemcsak a régit állította vissza, de meg is emelte cgy^ fillérrel, 11 fillérre. Természetszerűen zúgolódtak azok, akik eleget tettek ebben az időszakban a beszolgáltatásoknak és amikor már a zúgolódás meglehetős mértéket ért eh a kormánynak rá kellett szánnia magát arra, hogy ezeket a pénzeket visszamenőleg kifizeti. Ez^ azonban csak kis tételekben került feladásra, ma is tart még ez a visszafizetés és nem hiszem, hogy rosszul ítélném, meg a képet, ha azt állítom, hogy mához két évre, amikor majd itt vitázunk az akkori meghatalmazasi javaslat kapcsán, még mindig nem számítolják le azokat a pénzeket, amelyek & helytelen intézkedés következtében mint likvidációs tételek keletkeztek. 267. ülése 19U2 június 16-án, kedden. Ebből egy kettős konklúzió következik. Az egyik az, hogy a kormány kiad egy intézkedést az árak módosítását illetően anélkül, hogy az arra hivatott szakértő szervek véleményét meghallgatná. Az ember nem hinné, ha beszél az illetékes tényezőkkel, akik az egész kérdés lebonyolításával meg voltak bízva, hogy ők a lapokból értesültek arról, hogy a kormány ilyen elhatározást szült. Mégis egy tervszerű gazdálkodásiban elengedhetetlen feltétel az, hogy a kormányzat és a végrehajtás apparátusa egymással a legszorosabb kapcsolatban végezzék funkciójukat, mert hiszen nem lehet, hogjr a kormány egy felsőbb rétegben, távol az ügyek gyakorlati vitelétől, magát egy elhatározásra szánja rá, amelynek gyakorlati hatásait nem képes megítélni. A másik, ami a közellátás szempontjából feltétlenül megállapítható, hogy az ilyen helytelen intézkedés következtében kapcsolatok alakulnak, mert hiszen nem lehet másképp az ellátást megoldani, mint hogy minden városi és sajátmagát el nem látó ember kénytelen kapcsolatot keresni a gazdatársadalom egyedeivel, ilymódon kialakulnak lassan a piacok kikapcsolásával közvetlen kapcsolatok fogyasztó és termelő közt, amelyek rendkívül nagy erkölcsi károkat jelentenek. Mert amenynyire rendben mentek a dolgok egészen eme ármegállapítást megelőző időkig, azaz a gazdák ezért az árért megelégedetten továbbadták az áruikat^ annyira megfordult egyszerre minden, amikor a helytelen áralakulás, árképzés bekövetkezett. Úgyhogy rá kell erre mutatnom, hangsúlyozva, hogy az a helyzet, amely ma valóban fennáll, hogy t. i. lassan a piacok megszűnnek régi funkciójukat teljesíteni, vagyis hogy az árut közvetítsék termelő és fogyasztó között s lassan elnéptelenednek, annak következménye, hogy a fogyasztó kénytelen felkeresni a termelőt a termelő helyen s ha ez a folyamat folytatódik és kimélyül, amely folyamat kezdeti alakulásának ma tanúi vagyunk, akkor egy szerves árpolitikának végrehajtásáról a kormány ne is álmodozzék. Ez a helyzet, amelyet én voltam bátor vázolni a mezőgazdasági termelés és árpolitika területén, fennáll az ipari termelés területén is. Két témára vagyok bátor rámutatni. Ha mi arról beszélünk nagyon helyesen, hogy iparunkat abba & helyzetbe kell hozni, hogy a háború utáni időben necsak meg tudja állni a helyét az új Európában, de a fejlődőképességét is minden körülmények között biztosítsuk, akkor nekem az ipari termelés terén rá kell mutatnom két kérdésre. Csak két kérdést ragadok ki, pedig száz és száz van, amelyekre gondolni kellene. Az energiatermelés és az ipari termelés racionalizálása az a két témakör, amelyről ma már gondolkozni kell. Azt hiszem, felesleges bővebben bizonyítani azt, hogy energiatermelés nélkül iparosítani nem lehet. Ma már energiatermelésünkben a szénenergia termelése elérte az elmúlt esztendőben az 1,200.000 vagont, amely rendkívül magas szám szénkincsün.kben és bányáink üzemi berendezéséhez viszonyítva. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy ezzel mi olyan magas fokát értük el a kihasználásnak a termelésnek, hogy már-már a kitermelés gazdaságosságát is veszélyeztetjük. A háború után pedig, remélem, olyan gazdaságpolitika lesz ebben az országban, amely a termelés mai szintjét biztosítja»