Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-272

172 Az országgyűlés képviselőházának 2\ Az 1939:11. te. 13. §-ára' annyi a megjegyzésem, hogy a zsidó iskolák tanszemélyzetét az előképzéstől és az egyesületek irányításától lehetőleg: távol kell tartani, mert különben a kívánt cél elérhető nem lesz. Az 1939:11. te. 10. §-ának második bekezdése arról intézkedik, hogy a honvédelmi miniszter állapítja meg, hogy a lábbelire szoruló

/ leventék erre a célra mennyiben részesíthetők segélyben. Ebben a nagy talp- és bőrhiányban szenvedő világban, amikor csak utalványra lehet cipőt kapni, szükséges volna ennek a 10. $-nak olyanirányú módosítása, hogy tétessék kötelezővé a honvédelmi minisztérium részére az. hogy amennyiben a leventének nincs cipője, adassék neki cipő, illetőleg lábbeli. A törvényjavaslat 3. §-a szerint a zsidó hadkötelesek szolgálati kötelezettségüknek a honvédség kötelekében kisegítőszolgálat teljesítésével tesztnek eleget. Erre módot ad az alaptörvény 230. §-a, amely a közérdekű munkaszolgálatról szól. E szerint három hónapot meg nem haladó munkaszolgálatra kötelezhető a behívott zsidó. Ezt a szolgálatot rendfokozat, illetőleg karpaszomány mélkül kell teljesítenie. Tgen helyes a 3. § harmadik bekezdése is, mely a papi kedvezményt csak a kisegítőszolgálatra kötelezettek lelki gondozásához «zükséges számú személyre korlátozza. A honvédelmi törvény 45. §-ának nem alkalmazása, illetőleg alkalmazásának kizárása, «zintén igen helyes. A 4. § rendelkezését is helyeslem, de a kivételezéssel kapcsolatban felhívom a honvédelmi miniszter úr figyelmét arra, ihogy a kivételezések megállapításánál mehogy abba a hibába essék, amelybe esett a miniszterelnökség, amikor megállapította a kivételezéseket és ezek között csupa bankigazgató, ügyvéd és intellektuel volt, egyetlen iparos, kereskedő sem szerepelt közöttük, jóllehet ezek között talán rnée: sokkal derekabb, helyét jobban megálló zsidók lettek volna, mint a bankvezérek között. ; ,, •„ A 7. §-ból, amely a lemondás elfogadásáról szól. azt hiszem, kimaradt a tisztjelölt, a zászlós, aki pedig éppen olyan elbírálás alá esik. mint a tiszt. Megfelel a mai követelményeknek a 9. $ rendelkezése is, mely a honvédelmi törvenv 21. %-ki helyesbíti. Ugyamcsak igen helyes a 10. §, amely a honvédelmi törvény 32. §-ának negyedik bekezdését módosítja, éspedig eltörli az önkéntesen belépők 3%-át, és a százalék megállapítását, a honvédelmi miniszterre bízza. A 12. §-sal kapcsolatban legyen szabad felhívnom a honvédelmi miniszter úr figyelmet arra a körülményre, hogy igen sok esetben a bevonuló katonák a gimnázium padjaiból vonulnak be, hogy katonai kötelezettségüknek eleget tehessenek, és lehet, hogy éppen a VII. gimnáziumi osztályból kell bevonulniok. Ismertessék el legalább rendeleti úton a gimnázium padjaiból bevonuló fiatalság karpaszományviselési joga. A világháborúban is megvolt ez a kedvezményes intézkedés. A 12. § harmadik bekezdésével kapcsolatban nincsen intézkedés aziránt, hogy későbbi időpontban előléptethető-e legalább altisztnek az, akinek karpaszományát elvették, és hogy egyáltalában rehabilitációs eljárásnak van-e helye ilyen esetben. , A 19. §-nál meg kell említenem a költségvetési vita alkalmával már felvetett ama ja'. ülése» 1-94-2 június 25-én, csütörtökön. vaslatot, hogy a háborúban teljesített katonai szolgálat tartama alatt eltűntek, vagy hadifogságba esettek jogutódaival egyenlő elbánásban részesítendők azoknak a jogutódai is, akiket az országba benyomuló, később visszavonuló ellenséges hadsereg túszokképpen magával vitt, elhurcolt, és ezek onmét többé vissza soha, nem tértek. Gondolok ezzel kapcsolatban az 19Î6. évi román betörésre. Ezek is éppem olyan áldozatai a hazának, mint a fogságba esett, eltűnt vagy hősi halált halt honvédek, Ezek hátramaradottairól szintén feltétlenül gondoskodni kell. A 20. § intézkedése kiegészítendő azzal, hogy a katonai szolgálatból visszatért munkásokat a munkaadó visszavenni köteles, ha a leszerelést követő' két hét alatt jelentkeznek. A törvény szövege szerint két hét alatt jelentkeznie kell az illető munkásnak. Minthogy azonban a jelentkezés valamilyen elháríthatatlan akadályba ütközhet, vagyis a munkás betegségénél vagy más, akaratán kívül álló oknál fogva nem jelentkezhet, ennélfogva ez a paragrafus kiegészítendő azzal, hogy amenynyiben r elháríthatatlan akadály gördül a jelentkezés elé, ebben az esetben igazolásnak legyen helye. Az ezzel kapcsolatban kilátásba helyezett intézkedések igen helyesek. A 22. §-sal kapcsolatban felhívom a honvédelmi miniszter úr figyelmét arra, hogy a honvédelmi törvény 96. §-a alapján igénybe vehető fogatos járművek, személy- és teherszállításra alkalmas állatok igénybevételére és az ezért járó térítésre vonatkozó szabályok megalkotásánál nagy figyelemmel méltóztassék eljárni, mert Erdélyben a 22 évi kisebbségi Sorsban keserű tapasztalatokat szerzett a magyarság. Elcipelték ugyanis lovaikat, szekereiket, azokért csak egy papirost kaptak, térítésre azonban sohasem került sor. A bont, amelyet az elvitt tárgyakért kaptak, Soha be nem váltották. A 24. § rendelkezik arról, hogy az intézkedő miniS'zter döntsön az igénybevétel foganatosítása esetén felmerült vitában, de akkor a döntés meghozatalát határidőhöz kellene kötni, mert különben ez túlságosan elhúzódik, az ismeretes bürokrácia miatt. A honvédelmi törvény 181. §-át módosító 27. § rendelkezését a magam részéről nem helyeslem, mert a büntetést igen enyhének találom. Erdélyben igen sok esetben fordul elő, hogy a behívóparancsot kapott hadköteles, aki azonban bemutatva nem volt, át akarja lépni a határt, nem akar magyar katona lenni. Ennek gátat kell vetni. Ezt pedig csak a legszigorúbb büntetéssel lehet elérni. A 30. § rendelkezése szintén igen helyes. Korlátozni kell a honvéd törvényszékek, illetőleg a hadi törvényszékek hatáskörét. A román törvényszékeknek, az úgynevezett hadbíróságoknak volt meg az a szokásuk, hogy mindenféle ügyet egyszerűen a hadbíróság hatáskörébe utaltak. Egy példát hozok fel, hogy illusztráljam az akkori lehetetlen helyzeteket. Engem például egyszer kirendeltek hivatalból védőnek egy közszemérem elleni kihágással vádolt magyar ember védelmére a hadbíróság elé. Amikor érdeklődtem az eljáró bírónál, hogy mi az oka annak, hogy ez a közszemérem elleni kihágás a hadbíróság elé került, az volt a válasz, hogy a csendőrség azért utalta a hadbírósághoz, mert azon a héten halt meg egy koronás fő Romániában. . Igen helyesek a 32., 33., 34., 36. és 37. §-ban foglalt intézkedések is. A 34. §-nál meg kell emlékeznem a magyar királyi IX. honvéd