Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-271

128 Az országgyűlés képviselőházának 271. ülése 1942 június 24-én, szerdán. lehet, hogy eppe.ii ennek a válságnak hatása alatt a kormány is jusson arra a meggyőző­désre, hogy egyrészt át kell térni a teljes tervgazdálkodásra, másrészt pedig biztosítani kell egy olyan szervezetet, amely alkalmas a tervgazdálkodás feladatainak végrehajtására. A termelés egyes kérdéseire kívánok most áttérni. Nem hallottuk a pénzügyminiszter, illetőleg osúcsminiszter úr előadását arról, hogy tulajdonképpen hogyan is állunk most a termeléssel. így csak egyéni értesüléseinkre vagyunk utalva. Ezek az r egyéni értesülések azonban sokszor szubjektívek, hangulati té­nyezők által sokszor megzavarják az igazsá­got, de mivel máshonnan nem kapunk értesü­lést, önmagunkra, saját tapasztalatainkra, arra vagyunk utalva, amit kerületünkben hallunk. Nos, a legnagyobb aggodalommal kell tekintenünk mezőgazdaságunk mai hely­zetére, különösen az állattenyésztést illetőleg. Mindenhonnan azt halljuk, de ha kimegyünk a falvakba, láthatjuk is, hogy állatállomá­nyunk létszáma veszedelmesen apad, baromfi­állományunk majdnem kiveszőben van. A napokban autóval végigutaztam a zalamegyei községekben 88 kilométert. Zala megye híres volt baromfitenyésztéséről, és ha ma végigmegyünk ezeken a községe­ken,' alig látunk baromfit, éppen csak hogy magnak tartanak meg egyeseket. Ilyen módon úgy látom, hogy mezőgazdaságunk terén igen súlyos vájságban vagyunk és súlyos válságnak nézünk elébe. Ugyanakkor, ha nézzük ipari fejlődésünket, ahogyan arról értesülve va­gyunk és lehetünk, — mondom, nem hivatalos helyről — akkor azt látjuk, hogy az ipari ter­melés volumene nem ősökként, hanem emelke­dett, ami mindenesetre kapcsolatban van a háborús igfsmyek kielégítésével. Ebből azon­ban még egy következtetést is levonok, azt, hogy az iparnak jól megy, ugyanakkor, ami­kor mezőgazdaságunk igen súlyos válsággal küszködik. Ezt a diszparitást agrárollónak neveztük a múltban; emiatt panaszkodtunk hosszú éveken keresztül. Az utóbbi évek során ez bizonyos mértékben szanáltatott, ós bizo­nyos örömre adott alkalmat, hogy végre a mezőgazdaság jobb sors elé néz. Az utóbbi hónapokban azonban a mezőgazdaság helyzete ismét súlyosan visszaesett és ismét itt van az agrárolló. Az agrárolló nemcsak hogy meg­nyomorítója a falunak, hanem azt lehet mon­dani, hogy ma már kihat az egász gazdasági életre és pedig az ipari és kereskedelmi életre is, kihat magára a pénzünkre isi és annak értékállandóságára. Én a feketepiac egyik okát az agrárolló­ban látom. Legfőbb okát abban látom, hogy a kormány szarvéi kellő szakértelem hiányában az árakat úgy szabják meg, hogy az árut sokszor ráfizetéssel kell eladni. Ez az első oka a feketepiacnak. De van ezenkívül egy álta­lános oka is. EiZ pedig az, hogy a mezőgazda­ság tényezői úgy érzik, hogy az ő keresetük nem áll arányban ama cikkek áraival, ame­lyekre az ipar oldaláról szükségük van. Mind­ennek a kihatása — mint mondottam — nem­csak a mezőgazdaságot érinti, hanem miután a feketepiac szinte általánossá válik már, (Meskó Zoltán: Miért feketepiac? Schwartz­piac!) hacsak a kormány valami igen erélyes intézkedéssel ezen nem segít, ennek kihatása be fog következni a fixfizetésüek, a munkások anyagi helyzetére és ezen keresztül magára az iparra is, mert ismét egyik tényezője lesz az ipari árak emelésének. Ez egy circulus vitiosus rás ha a kormány ebbe nem nyúl bele erélyes kézzel, akkor itt igen szomorú jövőnek nézünk elébe. Nekünk gondolnunk kell arra, hogy egyszer vége lesz a háborúnak és a há­ború végén nem szabad, hogy itt egy felbom­lott társadalmat találjunk, már pedig a tár­sadalom felbomiasztásának legfőbb oka, ha a primer szükségleteiket a társadalom egyedei nem tudják megfelelőképpen kielégíteni Mi, akik végigéltük 1918-at, 1919-et, tudjuk azt, hogy az egyéni és családi megpróbálta­tások, nélkülözések és a rossz gazdasági poli­tika mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy olyan atmoszféra létesült, amelyet azután gonosz emberek kihasználhattak a nemzet biz­tonsága ellen. Ettől féltem én ezt az országot most is, amikor feketepiacról hallunk, amikor látjuk azt, hogy megszűnik a normális piac és azok, akik eddig a piacra jártak, az or­szágút árkában bújnak el és odavárják a ve­vőt, a vevő az eladóval nem a piacon találko­zik, hanem a bokrok között és egyéb búvóhe­lyeken s ezzel a pengő értékét rontják, alá­ássák. T. Képviselőház! A pengő értékállandósá­gáról is szeretnék beszélni annak ellenére, hogy erről már sokan szólottak, de talán egy új szempontot tudok felemlíteni, és ezzel ta­lán hasznára tudok lenni az ügynek. Nemcsak a pengő az értékmérő, az áru értékmérője, hanem fordítva is áll ez: az áru is értékmé­rője a pengőnek. Ha kimegyek az utcára, és azt látom, hogy egy negyedkiló cseresznyéért 70 fillért kérnek, egy kiló tehát 280 pengő, ez nemcsak annyit jelent, hogy drága a cse­resznye, hanem azt is, jelenti, hogy 280 pengő egy kiló cseresznyét ér. Ezt nem lehet azzal elintézni, ahogyan egy közbeszólás alkalmával válaszképpen megkaptam, hogy nem kell meg­venni a cseresznyét. Ha nem is vesszük meg azt a 280 pengős cseresznyét, de az az ár ki van írva és azt kiabálja felénk, hogy 280 pengő csak egy kiló cseresznyét ér. Nincs megoldva a pengő értékállandóságának a kér­dése azzal, hogy a kormány igen nagy erőfe­szítéseket tesz — helyesen — a primer élet­szükségletek megszabása terén. Nemcsak a primer életszükségletek árában kell kifeje­zésre jutnia a pengő tekintélyének, hanem minden egyes árucikkben, legyen az luxuscikk vagy nem luxuscikk, mert az a cikk azt jelzi, hogy mit ér a Pengő. Éppen azért én arra kérem az igen t. kormányt, kövessen el min­dent, — tudom, hogy úgyis dolgozik ebben az irányban, de mi is a magunk részéről min­dent meg akarunk tenni arra nézve — hogy a pengő értékállandóságába vetett hit meg ne rendüljön. Ez azonban nem zárja ki azt a kötelességet, hogy a hibákra rámutassunk. A pengő vásárlóerejének romlásában először tu­lajdonképpen a tőzsde és a tőzsdei árfolya­mok, amelyeket feltornásztak a magasba, vol­tak a bűnösök. Ez folyt körülbelül másfél esztendeig. Azt hiszem, itt súlyos mulasztás történt, hogy nem rögtön nyúlt a kormánv ehhez a kérdéshez, hanem, csak mésfél év múlva, amikor már a keresztény társadalom igen Sok tagjában is megrendült a bit a pengő iránt, és mindenki rohant a tőzsdére, hogy megmentse a pengőjét. Azóta a tőzsde már egyáltalában nem értékmérője a pengőnek. Ar. ingatlanpiac vette át ezt a szerepet, ezzel szemben azonban a kormány részéről nem Iá-

Next

/
Thumbnails
Contents